új...

Belekezdek egy új Robsten történetbe, nézzetek be :) Egyelőre még csak az ismertető van fent.

http://twostrangers-rs.blogspot.com/

50. fejezet

A fejezet végére írtam néhány gondolatot, kérlek olvassátok el :) És persze jó olvasást az utolsó részhez.

(Kristen)

      A telefon hangja zavarta meg a csendet éjnek évadján. Ki a fene hívhat ilyenkor...? Kómás hangon beleszóltam a kagylóba, hogy megtudjam ki szakította félbe az álmaimat.
      - Kristen!! Itt az idő! - zihálta Kellan idegesen a telefonba. Rögtön éber lettem.
      - Mi?? Most igazából?
      - Igen... annyira... hihetetlenül izgulok. Alig hiszem el.
      - Jól van, semmi gond! Rögtön ott leszünk – nyugtattam meg, majd gyorsan elköszöntünk és leraktuk a telefont. A beszélgetés hangjaira Rob is felébredt.
      - Szóval... megtörténik? - kérdezte izgatottan.
      - Igen, azt mondtam Kelnek, hogy máris megyünk.
      - És mi lesz Grace-szel?
      - Hívd fel az apámat! Még az éjszaka közepén is örülni fog az imádott unokájának...
      Na igen... amit az apám nem adott meg nekem gyerekkoromban, azt mind bepótolta Grace-nél. A kislányunk már négy éves volt, és azt kell hogy mondjam, rengeteg ember volt a környezetében aki imádta őt és elkényeztette. Ashley és Nikki sokat segítettek mikor még pici volt, Ash pedig szeret a gyönyörű keresztlányával kérkedni. És bizony még Kellannek is megjött a kedve a családalapításhoz, Nikki pedig nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet.
      Ahogy a kórházba igyekeztem, eszembe jutott, hogy számomra milyen volt életem egyik legszebb napja. Éjszaka volt, mikor elfolyt a magzatvizem, és mindkettőnkben – Robban és bennem is – ekkor tudatosult, hogy ez tényleg megtörténik, szülők leszünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy beértünk a kórházba, Rob még a lehetetlennél is idegesebb lett, és eközben végig csak a kívánságaimat leste. Szerintem akkor lélegzett fel először, mikor meghallotta ahogy a lányunk felsír.
      Én rengeteget zokogtam utána, az örömtől is, de a doktornő szerint a szülés élménye miatt is. Hihetetlen érzés volt először a karjaimban tartani Grace-t, habár idegesített, hogy a könnyeim fátyla elhomályosítja előlem a kisbabámat. Rob szemeiben is látni véltem a könnyeket, mikor imádattal nézett először a kislányára, majd összekapcsolódott a tekintetünk.
      Egymásra mosolyogtunk, és egyértelmű volt, hogy ez életünk egyik legboldogabb pillanata. Ő volt az, aki a mi szerelmünkből született, és akiben benne volt egy rész mindkettőnkből.
      A következő emlék ami beugrott, az volt, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Aztán az, mikor elmondtam Robnak. Vajon arra is így reagál majd, amit ma tudtam meg...?
      Mikor megérkeztem a kórházba, a recepción megkérdeztem, hogy hol találom Nikkit, majd a szobája felé igyekeztem. Kellan idegesen járkált fel-alá, én pedig elmosolyodtam, annyira Robra emlékeztetett.
      - Kellan! Mit keresel idekint? - kérdeztem tőle.
      - Nikki küldött ki, hogy szóljak, ha megérkeztek. Hol van Rob?
      - Lepasszolja Grace-t a nagyapjának.
      Kellan csak bólintott, majd leült és a lábával kezdett el dobolni.
      - Héé, nyugi! Minden rendben lesz – mosolyogtam rá. - Bemenjek hozzá?
      A válasz egy újabb bólintás volt, úgyhogy bementem Nikkihez. Csak egy orvos volt ott rajta kívűl, de mikor meglátott, tapintatosan magunkra hagyott bennünket, és azt mondta pár perc múlva visszajön.
      - Kris, hát itt vagy! - sóhajtott fel. - Istenem... mondd, hogy rendben lesz.
      - Persze, hogy rendben lesz – mosolyogtam bíztatóan. - Nikki, csodálatos anya leszel. Kellan is így gondolja, már most odavan a babátokért.
      Nikki csak megkönnyebbülve bólogatott.
      - Ashley és Tom?
      - Azt hiszem már ők is úton vannak. Még a fiatok sem mer ujjat húzni Ashley-vel, ma este értek haza, ő pedig máris kibújik – nevettem fel.
      - Igen – nevetett ő is. - Ash tényleg egy csomót izgult amiatt, hogy hazaérjenek, mire megszületik a baba.
      Pár perc múlva visszajött az orvos, és vele együtt Kellan is, én pedig kimentem a folyosóra. Rob éppen ekkor érkezett meg.
      - Minden oké? - kérdeztem.
      - Igen, apád azt mondta addig vigyáz rá, ameddig csak szükséges.
      Egy bólintással vettem ezt tudomásul, majd Rob rá kérdezett, hogy mi a helyzet Nikki-vel.
      - Jól van. Eléggé izgul ő is meg Kellan is, de rendben lesznek – feleltem.
      Rob elmosolyodott.
      - Emlékszel arra, hogy mennyire idegesek voltunk mi is?
      Én is elmosolyodtam.
      - Hogy is ne emlékeznék... - válaszoltam.
      Rob a derekamra tette a kezét és közelebb húzott magához, én pedig automatikusan fontam körbe karjaimat a nyakán.
      - Jó lenne megint átélni, nem? - kérdezte a nyakamat csókolgatva.
      - Csak nem célzol valamire? - nevettem fel. Hiszen tudtam, hogy mennyire szeret apa lenni, és hogy szeretne egy másik gyereket is.
      - Tudod, hogy csak rajtad múlik – villogtatta meg féloldalas mosolyát, amitől sokadjára is elolvadtam.  Felsóhajtottam.
      - Ezt még megbeszéljük – mondtam a szemébe nézve, majd megcsókoltam. Ő viszont nem engedett, a csók pedig egyre szenvedélyesebb lett.
      - Rob! Kórházban vagyunk – szóltam rá.
      - Ami azt jelenti, hogy valahol találunk szabad ágyat is...
      Felnevettem. Nem mondanám, hogy a nyilvános szex teljesen szokatlan volt nálunk, de egy kórházban miközben Nikki arra készül, hogy gyereket szüljön? A kérdést végül Ash és Tom megérkezése döntötte el.
      - Még időben vagyunk? - zihálta Ash, miközben megölelt.
      - Persze, még nem kezdődött meg – feleltem.
      - Na és milyen volt a nászút? - érdeklődött Rob.
      - Csodás... egyszerűen gyönyörű volt – válaszolta Ashley.
      - Egyfolytában szexeltünk – vigyorgott Tom. A következő pillanatban újdonsült arája öklét érezte meg a vállában. Rob és én csak egymásra sandítva mosolyogtunk. Pontosan tudtuk, milyen érzés, hisz két éve a nászutunk nekünk is többnyire csak egy programból állt...
      Mindannyian bementünk Nikkiékhez, és velük maradtunk egészen addig, míg be nem tolták a szülőszobába. Az idő elég lassan telt és mind eléggé izgultunk. Végül – fogalmam sincs mennyi idő után – Kellan rohant ki hozzánk. Fülig érő vigyor és könnyes szem kísérte.
      - Megszületett!! - kiabálta boldogan. Mind nagyon örültünk nekik, és Kellan arról is tájékoztatott, hogy a baba teljesen egészséges, és a nevét még mindig nem döntötték el. Nemsokára be is mehettünk Nikkihez és a fiukhoz, és szerintem mind nagyon örültünk a boldogságunknak.
      Pár nappal később megint mindannyian elmentünk babanézőbe, ezúttal már Nikkiék házába. Grace is velünk jött, és érdeklődve szemlélte a csöppséget. És ekkor...
      - Anya, nektek mikor lesz egy ilyen?
      Leblokkoltam a lányom kérdésétől, és Robhoz fordultam mentőövért fohászkodva, de ő csak egy mosollyal az arcán megvonta a vállát.
      - Hát, öö... nekünk már volt egy ilyen kisbabánk. Te voltál az – mosolyogtam Grace-re, reménykedve abban, hogy megelégszik ennyivel.
      - Akkor nekem nem lesz kistestvérem?
      Óh, basszus.
      - Szívem, ezt majd megbeszéljük – mentett meg Rob. A barátaink csak egy mindentudó mosollyal reagáltak, pedig egyáltalán semmit nem tudtak... sőt, még Rob sem.
      Hazafelé nem igazán beszélgettünk, és ekkor jöttem rá, hogy ma itt az idő. El kell mondanom...
      Míg én este lezuhanyoztam, Rob mesét olvasott Grace-nek. Szerettem ilyenkor az ajtóból őket figyelni, mindig meghatott a látvány. Ennyi idő távlatából írtó nagy baromságnak tűnt az, hogy annak idején féltem attól, hogy mit fog szólni Rob a terhességemhez. Mindennél jobban imádta a kislányát.
      Mikor kijöttem a fürdőszobából, még tartott a mese, habár Grace már édesen szuszogott. Rob becsukta a könyvet, majd észrevette, hogy az ajtóban állok, és elmosolyodott.
      - Hihetetlen, hogy sosem veszem észre ahogy idelopakodsz – suttogta, nehogy a lányunk felébredjen. Halkan felnevettem. Rob lekapcsolta a lámpát, majd kijött a szobából és óvatosan becsukta az ajtót. Ezután felém fordította a figyelmét, mikor átölelt és egy csókot nyomott az ajkaimra.
      - Valami baj van? - kérdezte az arckifejezésemet látva, amit akkor öltöttem fel, mikor eszembe jutott, hogy ma még tartozom egy vallomással.
      - Semmi, csak... fáradt vagyok – hoztam fel egy béna kifogást.
      - Oh, hát akkor hagylak is pihenni – mondta Rob, majd a hálószoba felé indult, de én visszarántottam a karjánál fogva.
      - Na azért annyira nem vagyok fáradt – mondtam, majd mindketten felnevettünk, a következő pillanatban pedig Rob a háló felé húzott...

(Rob)

      Még alig értünk be az ajtón, mikor elkezdtem lebontani a feleségemről a köntösét. Közben végigpuszilgattam a nyakát és a vállát, de ő elég türelmetlen volt. Kezeivel villámsebesen kezdte el kigombolni az ingemet, szinte már tépte, de az sem érdekelt volna, ha szétszakad. Mikor lekerült rólam a ruhadarab, a karjaimba vettem Kristent, hogy aztán az ágyra fektethessem.
      Szenvedélyes csókcsatánk közben a nadrágomtól is megszabadított, majd rögtön a hátamra döntött, és a nyakamat borította be csókokkal, amivel megőrjített. Ajkai lefelé haladtak a mellkasomon, keze pedig elérte feszülő vágyamat. Lassú mozdulatokkal kezdett el kínozni, én pedig a nevét nyögve áhítoztam kegyelemért.
Kristen ajkaival és nyelvével újra bejárta az előző útvonalat, majd egy vad csókban forrtunk össze.  Gyengéden magam alá fordítottam, hogy mindenhol megízleljem a testét. Kris nyöszörögve fogadta a nyelvem kényeztetését, majd ujjaimmal is a vágyai központját ostromoltam. Miután szerelmem elérte a gyönyör tetőfokát, mégegyszer végigcsókolgattam a testét, majd végül egy csókért hajoltam felé, amit ő örömmel adott meg.
      A következő pillanatban testünk egymásért áhítozva kapcsolódott össze, a csendbe pedig belehasított az apró nyögések és zihálások zaja. Nem siettünk el semmit, órákig szerettük egymást, a lehetetlennél is jobban összesimulva.
      Ki tudja mennyi idő után kielégülve simogattuk egymás szenvedélytől verejtékes testét, hogy egy kicsit lenyugodjunk. Mikor ez sikerült, Kris felemelte fejét a mellkasomról, majd a szemembe nézett.
      - Rob... van valami, amit tudnod kell.
      Kristen ijesztő hangszíne megrémített, de bíztam benne, hogy ennyi év együttlét után már nem tud semmi túlságosan borzasztót mondani.
      - Mi az, Kris?
      Elmosolyodott, majd egy puszit nyomott az ajkaimra, hogy aztán újból a szemembe nézzen.
      - Kisbabánk lesz – suttogta.
      Egy. Kettő. Három. A pillanatok teltek... de fogalmam sincs, hogy mennyi idő múlva fogtam fel a szavai értelmét.
      - Terhes vagy? - habogtam. Nem akartam elhinni... Kristen is tudta, hogy én mennyire örülnék egy másik gyereknek, de ő sosem fejtette ki a véleményét erről.
      - Igen, terhes vagyok.
      Felnevettem a boldogságtól, majd hosszú, gyengéd csókot váltottunk. Kristen eltávolodott tőlem, majd újra összefonódott a tekintetünk.
      - Szeretlek – mondta halkan.
      - Én is szeretlek Kristen, te vagy az egész életem – vallottam be neki, és ez így is volt. Eszembe jutott, mikor először láttam meg, évekkel ezelőtt azon a bulin. Eszembe jutott az első szeretkezésünk. A boldog mosoly, amivel bejelenti, hogy Grace-szel várandós. A pillanat, mikor szerelmünk záloga – a pici lányunk – először sír fel. Ahogy kimondja az oltár előtt az igent...
      Nem hiszem, hogy létezett valaha olyan szerelem, mint a miénk. Sors, végzet, vagy csak a véletlen? Nem számít... egymás nélkül nem létezhettünk. És nem is akartunk.

-----------------

Na igen, ez volt a történet utolsó fejezete, Rob és Kris megkapták a hepiendjüket :D Köszönöm szépen mindenkinek aki valaha is véleményt nyilvánított a fejezetekről ezalatt a majdnem nyolc hónap alatt, amíg a sztori íródott. Szeretnélek megkérni titeket, mivel ez az utolsó rész, hogy írjatok kommentet, mert szeretném tudni, hogy milyen volt utoljára olvasni a történetet.
Engem a High School Love-on megtaláltok, akinek hiánya lesz esetleg, olvasgassa azt :D Mégegyszer köszönök minden bíztatást és dicséretet :)
Abellana

49. fejezet

Íme az utolsó előtti fejezet. Baromi jól esett ám az a három komment amit kaptam az előző részhez, de azért köszönöm azoknak akik írtak. Remélem ehhez várhatok egy kicsivel többet.
Abellana

(Kristen)

     - Ne less! - figyelmezetett Ashley, miközben kezét a szememen tartotta. Azt sem tudtam, hol vagyunk.
     - Ha akarnék se tudnék lesni – morogtam. Természetesen még mindig hihetetlenül ingerlékeny voltam, pláne most, hogy beléptem a terhességem utolsó hetébe. A napjaim azzal teltek, hogy hisztiztem, felváltva sírtam és nevettem, és – elég gyakran – Robot rángattam a hálószobába. A barátaink igen elnézőek voltak, de látszott rajtuk, hogy már ők is alig várják, hogy kibújjon a pici lányunk.
     Ashley óvatosan elkezdett terelni valamerre, és közben hallottam, ahogy kinyit egy ajtót.
     - Meglepetés!! - mondták egyszerre a legjobb barátnőim, miközben lekerült rólam Ash keze.
     - Hát ez meg mi?
     - Spontán bababuli a két legjobb barátnőddel – vigyorgott Nikki. - Tudtuk, hogy nem akarnál most olyanokkal bájologni, akik nem állnak hozzád annyira közel, úgyhogy elhatároztuk, hogy szűkkörű bababulid lesz.
     - Jajj csajok, ez olyan édes – mondtam halkan a könnyeimmel küszködve, mire ők csak mosolyogva megöleltek.
     - Szóval ezt szerveztétek napok óta, amiről én nem tudhattam – mondtam.
     - Pontosan – helyeselt Ashley. - De mostmár tudod, és ez a lényeg. Kezdődhet a csajbuli!

(Rob)

     Órákig el tudtam volna nézegetni a mellettem alvó csodát. A takaró elfedte előlem a pocakját, de a hátát meztelenül hagyta. Rögtön megkívántam, de nem ébresztettem fel, hiszen pihenésre volt szüksége.
     Tegnap Ash és Nikki ragaszkodtak egy bababulihoz, én pedig meglepődtem, mikor utána közölték, hogy nem volt se hisztiroham, se nagy bőgés. Azt kell mondjam, Kris még ezekkel együtt is imádnivaló volt, és hogy is lett volna bárki mérges rá, hiszen a kisbabánkat hordja a szíve alatt.
     Már csak napok kérdése volt, hogy a lányunk megszülessen, én pedig a lehetetlennél is jobban izgultam. És ezzel Kristen sem volt másként. Eszembe jutott, mikor tegnapelőtt bevallotta, hogy mit érez.
     Egy film miatt találkoztam egy rendezővel, és délután értem haza. Sehol sem találtam Kristent, és mikor utoljára a hálószoba felé igyekeztem, hogy ott keressem, meghallottam a hangját a már berendezett gyerekszobából. Sírt.
     - Kris! Szívem, mi a baj? - Rögtön odasiettem mellé, és letérdeltem, hogy egy magasságban legyen a fejünk. Ő egy karosszékben üldögélt.
     - Borzasztó anya leszek – zokogta.
     - Jajj drágám, dehogy leszel borzasztó. Csodás anyuka leszel – simítottam végig könnyáztatta arcán, és arra gondoltam, hogy bár megtudnám vele értetni, mennyire komolyan gondolom ezt.
     - Ő sokkal jobbat érdemelne. Én nem tudok neki adni semmit...
     - Kris, ne butáskodj, miről beszélsz?
     - Én nem tudom, hogy milyen egy normális anya! Az enyém sose törődött velem, honnan tudhatnám, hogy hogyan csináljam ezt jól?
     Kis híján – férfi létemre - nekem is könnyek gyűltek a szemembe, hiszen fájt hallani, hogy a nő akit mindennél jobban szeretek, ezt érzi.
     - Kicsim, ez ösztönösen fog jönni. Nagyszerű anya leszel, és én elképesztően boldog vagyok, hogy te vagy a gyermekem anyja. Nagyon szeretlek.
     Kristen szipogva borult a nyakamba, és kis idő után megnyugodott. Reméltem, hogy megtudtam győzni, mert minden szót komolyan gondoltam. Egy éve még csak próbáltuk összerakosgatni a szétzilált szerelmünk darabjait, de most... a menyaszonnyom volt, és a kislányom anyukája.
     A múlt emlékeit szerelmem mocorgása zavarta meg. Még közelebb hajoltam hozzá, és belecsókoltam a nyakába, mire ő – még mindig csukott szemmel – elmosolyodott.
     - Jó reggelt – suttogtam a fülébe, majd az arcát és a vállát apró puszikkal borítottam be.
     - Hmm... neked is – dünnyögte Kris, majd amennyire a pocakja engedte, szembe fordult velem, és karjaival magához ölelt.
     Vérpezsdítő csókkal köszöntöttük a reggelt, miközben kezeim lefelé indultak a testén. Mostmár cseppet sem meglepődve tapasztaltam, hogy mennyire kíván, mikor egyik ujjamat teste mélyére fúrtam.
     A jutalmam egy kéjes sóhaj volt, ami csak még jobban beindított – már ha ez lehetséges. Ledobtam magunkról a takarót, majd Kristen nyakát kezdtem el csókokkal kényeztetni. Halk nyöszörgéssel tűrte közben az ujjaim játékát, de mielőtt elérte volna az orgazmus, kihúztam belőle őket. Ajkaimmal lefelé haladtam, nedves csókokkal kínoztam a kebleit, majd a kislányunk jelenlegi lakhelyét is alaposan végigpuszilgattam.
     Végül elértem húsos kis dombocskájához, amit először szintén puszikkal kényeztettem. Azonban kezdtem türelmetlen lenni, és lágyan belefúrtam a nyelvemet. Elkábultam az ízétől, és csak még nagyobb gyönyörhöz akartam juttatni. Visszajutattam az ujjaimat a testébe, miközben finoman szopogattam puha bőrét. Kris vergődve, hangos sikollyal köszöntötte az orgazmust, én pedig elégedeten kúsztam fel hozzá egy csókért.
     Ő türelmetlenebb volt nálam, ahogy fölékerültem, kezeit rögtön végigvezette a mellkasomon, majd megmarkolta csakis érte vágyódó szervemet. Finom, de határozott mozdulatokkal kezdett el ingerelni, de én féltem, hogy még nála is kevesebb ideig bírnám a kínzást.
     Finoman elhúztam magamról a kezét, majd a vágytól félőrülten – de még így is vigyázva – beléhatoltam. Kristen ajkai közül sikoly szakadt fel, és én sem bírtam megállni nyögés nélkül a szerelmünk testi beteljesülését.
     Szenvedélyes mozgásunk közben a nyelvünk is összefonódott egy vad csókban, így hát Kristen hangok helyett azzal vezette le a benne lévő kéjt, hogy a vállamba mart. De nem érdekelt, ez csak még jobban beindított. Szüntelenül simogattam a szeretkezésünk közben, enyhítve annak vadságát, és végül visszafordíthatatlanul lecsapott ránk a gyönyör.
     Zihálva öleltük egymást, miközben sokadjára is szerelmet vallottunk egymásnak. Akkor még nem is sejtettem, hogy ezen az éjszakán egy csodát élek majd át.

48. fejezet

Gyorsan összedobtam az új részt, csak annyit mondok, hogy az utolsó extra hosszú lesz :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      - Nem hiszem el! Akkora vagyok mint egy hatalmas tehén – panaszkodtam sírva, miközben próbáltam magamra ráncigálni a ruhát.
      - Ugyan már... dehogy vagy akkora – vigasztalt szerelmem.
      - Dehogynem! Hihetetlen, hogy egyáltalán hozzám érsz...
      - Hülyeségeket beszélsz, kicsim... - nyugtatott Rob, miközben közelebb jött és letörölte a könnyeimet. - Ugyanolyan gyönyörű és kívánatos vagy mint mindig. Csak éppen most a gyermekünk is itt növekszik...
Kezével az óriási pocakomat kezdte el simogatni, ajkai pedig a nyakamat és a vállamat borították be apró csókokkal.
      - Akármennyire is szeretném ha itthon maradhatnánk és ezt a vadító fehérneműt is leszedhetném rólad, mennünk kell. Tudod, hogy Nikki számít rád.
      - Tudom... hihetetlen, hogy előbb házasodnak, mint mi.
      - A mi időnk is eljön majd – mosolygott Rob. - Miután Amanda megszületik.
      - Megmondtam, hogy nem fogom a gyerekemet Amandának hívni!!
      - Mi bajod az Amandával? Szerintem szép név.
      - Nem akarom, hogy ha a kislányomat hívom a játszótéren, húsz gyerek felkapja a fejét.
      Éééés így tovább... az utóbbi időben a hangulatváltozásaim eléggé megőrjítettek mindenkit. Az egyik pillanatban sírtam, a másikban meg már veszekedtem, és ennek általában Rob itta meg a levét. Habár a békülős szex ellen nem tiltakozott.
      Miután sikerült felvennem a ruhát, elindultunk a templomba. Már akkor látszott, hogy minden gyönyörű lesz, mikor odaértünk. Nikki egy külön szobában készülődött, úgyhogy rögtön be is kopogtam hozzá. Elállt a lélegzetem a barátnőm láttán amint beléptem. Ashley már ott volt mellette.
      - Nikki, mesésen nézel ki! - dicsértem meg.
      - Köszönöm, Kristen, te is nagyon szép vagy – mondta, miközben megölelt én pedig felhorkantottam a képtelenség hallatán.
      - Ugyan már, én egy víziló vagyok, ez a te esküvőd! Nagyon izgulsz?
      - Egy kicsit. Mármint... biztos vagyok benne, hogy ezt akarom, de mégiscsak... egy óra múlva már feleség leszek! Kellan felesége!
      Megmosolyogtam Nikki szavait, nagyon örültem a boldogságának. Ashley és én még több lelket öntöttünk belé, majd kimentünk, hogy leüljünk a vendégek közé. Még egy gyors csókot váltottam Robbal, mielőtt elkezdődött a szertartás.
      Ami tényleg csodás volt... Ahogy Nikki és Kellan egymás szemébe néztek, látni lehetett rajtuk a szerelmet, és csak még boldogabb lettem, hogy ők ketten egymásra találtak. Észre sem vettem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon, csak mikor Rob mosolyogva lecsókolta, én viszont már az ajkán viszonoztam.
      Az esküvő utáni partin szerencsére kivágtam magam a táncok alól a terhességemre hivatkozva, de a vőlegényemmel való lassúzást nem úszhattam meg így sem.
      - Tényleg gyönyörű vagy ma este – mondta, miközben mosolygósan a szemembe nézett. Inkább nem kezdtem el vele erről vitatkozni, csak egy apró csókkal megköszöntem a bókot.
      - Milyen kár, hogy most nem otthon vagyunk – suttogtam a fülébe, miközben végigsimítottam a sajnos fedett mellkasán, és egyre lejjebb haladtam. Még időben elkapta a csuklómat, de aztán rögtön lefelé húzott a táncparkettről.
      Legnagyobb örömömre Rob az egyik mosdóba húzott, majd gyorsan elfordította az ajtón lévő apró zárat.
      - Egyszerűen megőrjítesz – morogta vágytól fűtve, miközben kezei már a ruhámat gyűrték feljebb. Ajkai heves csókban forrtak össze az enyémekkel, míg én az inge gombjaival foglalatoskodtam.
      A karjába mélyesztve körmeimet nyögtem fel, mikor félrehúzta a bugyimat és ujjaival belém hatolt. Gyorsan mozgatta bennem őket, míg én a gyönyörtől vergődve próbáltam nem sikoltozni, és ő is próbálta a hangjaimat elfojtani, méghozzá egy vad csókkal.
      Amikor elért a végső gyönyör, Rob hagyott egy picit lenyugodni, és amint ez sikerült, kezeim rögtön a nadrágját bontogatták. Mikor kiszabadítottam vágytól feszülő férfiasságát, ahelyett, hogy magamba húztam volna, inkább egyik kezemmel kezdtem el kényeztetni. Felmorgott, miközben a csapot kezdte el szorongatni, és nem sokáig tűrte édes kínzásomat.
      Felültetett a tükör előtti pultra, majd mélyen belém temetkezett. Hangos sikollyal fogadtam őt magamba, és alig bírtam kontrollálni a nyögéseimet mikor mozogni kezdett. Gyors volt és szenvedélyes, én pedig egyáltalán nem bántam, mindig tudta, hogy mire vágyom éppen.
      Nem is kellett hozzá túl sok lökés, hogy a gyönyör hullámai lehúzzanak magukkal, utána pedig egy-két apró csók kíséretében próbáltunk lenyugodni. Külön mentünk ki, hogy mégse legyen olyan feltűnő, úgyhogy vártam Rob után egy percet, legalább addig is helyre igazítottam magam.
      - Nocsak, nagyon eltűntél – botlottam a vigyorgó Ashley-be kifelé menet.
      - Aham, pisiltem... tudod, a várandós nők mindig csak pisilnek.
      - Ennyi ideig? - kacarászott.
      - Sokat ittam.
      - Jah értem. És mondd csak Kris, te mindig így sikoltozol közben?
      - Mivan?? - kerekedtek ki a szemeim. - Ennyire... hangos volt?
      - Éppen az ajtó előtt mentem el, azért voltam fültanúja. Ne aggódj, szerintem más nem hallotta.
      Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, de Ash folytatta.
      - Tudod most elsütnék egy poént arról, hogy milyen jó lehet Rob az ágyban, de hónapokig jártam vele, úgyhogy tudom – vigyorgott. - De persze Tom is...
      - Na jóó, én meg ezt nem akarom hallani! - szakítottam félbe. - Kicsit talán sokat ittál, Ash.
      Kedvenc barátnőm csak tiltakozott, de inkább átadtam Tomnak, és magukra hagytam őket. Megkerestem Robot, majd fáradtságra hivatkozva távoztunk a partiról és hazamentünk.
      Ezek után csak még jobban vártam a mi esküvőnket, akárcsak a kisbabánk érkezését is. Akaratlanul is elmosolyodtam a jövőre gondolva.
      - Merre jár az eszed? - kérdezte Rob mikor a kocsiban ülve bámultam kifelé az ablakon.
      - Semmi, csak... nagyon boldog vagyok.
      Rob mosolyogva simított végig a combomon, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat. Alig vártam, hogy mit tartogat számunkra a jövő.

47. fejezet

Megint egy újabb rövidke és "végszagú" fejezet :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      A hazautazásunk másnapján Mark hívott fel, az Iannel közös filmünk rendezője. Csak annyit mondott, hogy szeretne velem találkozni és személyesen beszélni valamiről. Ötletem se volt, hogy miért akar látni engem, de egy kis rossz előérzet volt bennem.
      A következő napra beszéltük meg a találkát, és mikor odaértem, a sejtéseim semmivel sem lettek jobbak: Ian is Markkal volt. Először döbbent arccal bámulta a pocakomat, majd szomorúan a szemembe nézett, de kierőltetett egy mosolyt magából.
      - Jó újra látni, Kristen – üdvözölt az egykori rendezőnk.
      - Téged is, Mark – feleltem egy barátságos mosollyal.
      Ian csak biccentett egyet, majd egy puszit adott az arcomra... vészesen közel a szám sarkához. Viszont egyelőre nem szóltam érte, és ő is egy bocsánatkérő pillantást küldött felém.
      - Gondolom kíváncsi vagy, hogy miért hívtalak ide – kezdte Mark.
      Egy bólintással feleltem, mire folytatta a mondanivalóját.
      - Mivel a filmünk nagy siker lett, a stúdió folytatást szeretne. Szóval... szeretnénk ha újra sikerülne titeket leszerződtetni a szerepekre. Hallottam róla, hogy gyereket vársz, és még ez sem akadály. A forgatás kicsivel több mint fél év múlva kezdődne. Mit gondolsz, lehetne róla szó, hogy esetleg...?
      - Nem – jelentettem ki határozottan, félbeszakítva őt. - A gyerekem születése után szeretném a lehető legtöbb időt vele tölteni, nem pedig munkával.
      - Ezt megértem, Kristen, de gondold át mégegyszer. Például a fizetés...
      - A lányom sokkal fontosabb annál, hogy mennyit keresek, Mark. Bocsáss meg, de nem vállalom.
      Mark gondterhelten felsóhajtott, de végül rám mosolygott.
      - Sajnálom, hogy nem fogadod el az ajánlatot. Viszont nekem most mennem kell, de az egyetlen reményem, hogy Iannek sikerül még meggyőznie – kacsintott.
      Miután elköszönt tőlünk, csend telepedett közénk, amit végül Ian tört meg.
      - Hűű... hát tudod, hallottam, hogy gyereketek lesz meg minden, de... egészen más látni is.
      Félszegen elmosolyodtam, fogalmam se volt, hogy mit feleljek Iannek. Hiszen milyen érzés lehet, hogy a nő akit szeretsz, más gyerekét várja?
      - Tényleg csak a lányod az oka? - kérdezte.
      - Tudod, hogy nem csak az – mosolyodtam el. - Tudom, hogy nem tehetsz az érzéseidről, de nekem akkor is túl sokat ártott már ez az egész. Nem megyek ezen keresztül újra.
      - Félsz, hogy féltékeny lenne? - incselkedett.
      - Egyáltalán nem félek. Még soha nem volt ilyen szilárd a kapcsolatunk. De tudom, hogy rosszul esne neki, és nem teszem ki őt ennek.
      Ian felsóhajtott.
      - Van róla bármi fogalma a vőlegényednek, hogy mennyire szerencsés?
      Erre nem feleltem. Inkább megpróbáltam Ian-t vigasztalni.
      - Ian... egyszer találni fogsz egy nőt, aki ugyanúgy viszont szeret majd téged, mint te őt. Én még mindig hiszek benne, hogy amit irántam érzel, az el fog múlni.
      Ian elmosolyodva lehajtotta a fejét, majd felállt, és újból egy puszit nyomott az arcomra. Majd a fülembe súgott valamit:
      - Piszok szerencsés...
      A szemembe nézett, majd egy csókot nyomott az államra, felső ajka alig érezhetően hozzáért az én alsó ajkamhoz.
      Pár pillanattal később egykori barátom és kollégám elment. Ian-t soha többet nem láttam, de rengeteg évvel később tudomást szereztem róla, hogy boldog házasságban él, és van két kislánya. Örültem neki, hogy a szavaim, amiket azon a délutánon mondtam neki utoljára, beigazolódtak.

(Rob)

      Csodálkoztam, hogy nem kezdtem el őrjöngeni, mikor szerelmem bejelentette, hogy ma találkozott Iannel, és felajánlották nekik, hogy folytassák a filmjüket. Talán ennyi boldogság után már természetes volt, hogy ború jön.
      - Szóval... nemet mondtam – fejezte be Kristen a történetet. Az én szemeim pedig elkerekedtek.
      - Ez azt jelenti, hogy... nem fogsz újra vele dolgozni?
      - Igen, azt jelenti – mosolyodott el Kris. Felkaptam őt, hogy megpörgessem a levegőben, Kristen pedig nevetve kérlelte, hogy tegyem le.
      - Szeretlek, Rob – nézett a szemembe, a szívem pedig – mint minden egyes alkalommal – szárnyakra kelt a boldogságtól.
      - Szeretlek, Kristen – viszonoztam a vallomást, majd tettekkel is bizonyítottuk egymásnak a szerelmünket.

46. fejezet

Ez most egy extra rövid rész, bocsánat érte. :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      - Mikor mehetünk már be? - kérdezte Rob idegesen a kezemet szorongatva.
      - Nyugiii. Csak legyél egy kicsit türelmesebb – feleltem egy elnéző mosollyal.
      - Csak izgulok... hogy minden rendben lesz-e. Biztosan olyan gyönyörű kislány lesz mint az anyukája.
      A mosolyom még nagyobb lett.
      - Szóval úgy gondolod, hogy lány lesz?
      - Hát... most majd meglátjuk.
      - Miss Stewart! Bejöhetnek... - szólított a doktornő, és hirtelen az én gyomrom is csomóba ugrott össze. Végre láthatjuk a kisbabánkat, ha még nem is "személyesen".
      - Gondolom már izgulnak – mosolygott ránk az orvos miközben bementünk.
      - Egy kicsit – válaszoltam, viszonozva a kedves mosolyt.
      - Hát... biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Feküdjön csak le, és húzza fel a blúzát!
      Azt tettem amit a doktornő mondott, majd Rob is leült mellettem.
      - Na jó, lássuk... - mondta a doktornő, miközben valami hideg zselét nyomott a pocakomra. Kitartóan néztük mind a monitort, mikor megjelent rajta a kisbabánk képe. Könnyeim akaratlanul is utat törtek, miközben éreztem ahogy Rob megfogja az egyik kezemet.
      - Istenem, annyira... - nem tudtam befejezni a mondatot, de mikor Robra néztem, láttam, hogy ugyanazt gondolja. Tökéletes? Nem, ez túlságosan köznapi szó ehhez a kis csodához... A kisbabánk még csak pár folt volt a monitoron, de én még sosem láttam egy foltot ennyire gyönyörűnek.
      - Elképesztő – suttogta szerelmem, miközben meghallottuk a gyermekünk szívhangját. A doktornő egy percre hagyta, hogy magával ragadjanak minket az érzelmeink, majd megszólalt:
      - Teljesen egészséges kisbaba. A nemét is megszeretnék tudni?
      Egy szót sem bírtam kinyögni, és látszólag Rob sem, bár neki azért sikerült egy "igen"-t kipréselnie magából.
      - Úgy látszik kislány lesz – jelentette be a doktornő, én pedig felnevettem ahogy visszagondoltam Rob szavaira. Tekintetünk összeforrt, majd végigsimított arcom egyik oldalán és egy apró csókot nyomott ajkaimra.
      - Szeretlek – suttogta a fülembe.
      - Én is téged.
      A következő napokban mindketten úsztunk a boldogságban. Még Ash is elérzékenyült mikor meglátta a jövendőbeli keresztlánya ultrahangos képét. Természetesen nem is ő lett volna ha nem kezdi el rögtön a lányunk jövőjét tervezni...
      Egy hét múlva újabb örömhírt kaptunk a barátainktól, mikor Nikki felhívott.
      - Kristen... menyasszony lettem!
      - Mi?? Mondj el mindent! - követeltem.
      - Szóval, tegnap este Kellan vacsorázni vitt. Nem sejtettem semmit, és vacsora után egy közeli parkban sétáltunk. Egyszerűen gyönyörű volt, csak mi ketten, miközben a holdfény megvilágított minket. És akkor egyszer csak... letérdelt elém. Képzelheted, teljesen leblokkoltam. De aztán... igent mondtam. Jajj, Kris, még mindig nem hiszem el!
      - Úgy örülök nektek, Nikki!
      És így is volt. Nem is lehettem volna ennél vidámabb, hiszen az összes barátom boldog volt, Rob és én újra együtt voltunk – már lassan fél éve - , és a kislányunk is útban volt. Abban megegyeztünk, hogy esküvőt csak a baba születése után tartunk. Egyrészt azért, mert nem akartam hatalmas pocakkal kimondani az igen-t. Másrészt pedig Rob sem akarta, hogy most stresszeljek egy esküvő megszervezése miatt. A legfontosabb az volt, hogy a lányunk egészségesen megérkezzen.
      Londonba is elutaztunk, hogy elmondjuk a nagy hírt Rob családjának. Lizzy és Vic Ashley-hez hasonlóan sikongatva fogadták az unokahúguk hírét, Clare és Richard pedig természetesen nem is lehettek volna boldogabbak, hogy unokájuk születik.
      Az odautazásunk első estéjén Rob máris tartogatott egy meglepetést számomra. Vagyis... számunkra.
      - Mit keresünk itt? - kérdeztem szerelmemet mikor megálltunk egy ház előtt.
      - Nos... arra gondoltam, hogy mivel elég sokat járunk Londonba, lehetne itt is egy házunk. Különösen most... - mondta, miközben hátulról átkarolva simogatta a már enyhén gömbölyödő hasamat.
      - Rob... ezt igazán nem kellett volna.
      - Nem tetszik? - ijedt meg rögtön.
      - Jaj, ne butáskodj! Ez csodálatos, csak...
      - Nincs csak! Tudom, hogy nem leszünk itt egyfolytában, de jó ha itt is van egy házunk.
      Válasz helyett egy csókkal jutalmaztam, amit odabent folytattunk...
      Hazaérve Los Angelesbe viszont még nem hittem, hogy nemsokára érdekes hívást fogok kapni.