20. fejezet

Mivel egy nap alatt összegyűlt öt komi (amit köszönök szépen :) itt az új fejezet. Jó olvasást! :)

(Kristen)

      - Mike! Nem is tudtam, hogy itt leszel...
      - Azért remélem örülsz nekem Kris.
      Persze... csak olvadna le az a hülye vigyor a képedről.
      - Ömm... Rob, ez itt Michael Angarano, az én...
      - Exe – fejezte be a mondatomat Mike. Rob láthatóan "oda-vissza volt az örömtől", miközben kezet fogott Mike-kal.
      - Én most visszamegyek a hotelbe Kris, később találkozunk – mondta Rob, majd egy vérpezsdítő csók kíséretében elköszönt tőlem, és egy biccentést is küldött Mike felé – elég bosszúsan.
      - Szóval most vele hetyegsz? - kérdezte Michael.
      - Nem hetyegek senkivel – morogtam. - Együtt élünk.
      - Ugyan Kristen, most őszíntén... miben lehet jobb nálam?
      - Öö... írásos listát szeretnél?
      - Azért lásd be, hogy mi jobb páros voltunk.
      - A fenét. Nem működött már köztünk Mike... jó lenne ha felfognád.
      Drága exem replikáját meg sem várva elhagytam a partit, hogy én is visszamenjek a hotelbe. Ahol egy igencsak dühös Robert fogadott...
      - Mi volt ez az egész? - kérdezte.
      - Mire gondolsz? - értetlenkedtem.
      - Nem elég, hogy azt kell hallanom a közös barátunktól, hogy milyen jóban vagy az új kollégáddal, erre még felbukkan az exed is.
      - És mégis mit gondolsz, hogy én tehetek róla? - kérdeztem kissé nagyobb hanggal mint kellett volna. - Vagy hogy én annyira imádtam az idióta Mike-kal csevegni?
      - Legalább rád mászott?
      - Rob, hallod ilyenkor saját magadat!?
      - Persze ez könnyebb, mint egyenes választ adni!
      Itt lett elegem az egészből. Villámsebességgel mentem be a hálószobába, majd hangos ajtócsapkodással kívántam Rob tudtára adni, hogy túlment egy határon.
      Gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba, aludni viszont még nem tudtam. Negyed óra múlva hallottam az ajtót nyílni, pár pillanattal később pedig egy kéz simított végig a vállamon.
      - Sajnálom, Kris. Hülye voltam. De tudod, hogy nem akarlak elveszíteni...
      Nem reagáltam a szavaira. Nem sokkal később éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy, majd mély álomba merültem.
      Reggel egyedül ébredtem. Kiléptem a szobából, hogy Rob keresésére induljak, és nem is kellett messzire mennem: kint állt az erkélyen egy cigivel a kezében.
      - Jó reggelt – köszönt szomorú mosollyal amint meglátott. Most ébredtem csak rá, hogy mennyire hiányozni fog a következő hetekben, és képesek voltunk elpocsékolni az estét veszekedéssel és durcáskodással.
      Mellé léptem és reggeli csókkal köszöntöttem.
      - Kris, én tényleg nagyon... - kezdte volna, de ujjamat az ajkaira tettem.
      - Én is sajnálom. De tudhatnád, hogy nem hagynám, hogy akárki közénk álljon. Szeretlek – mondtam, mire ő elmosolyodott, és szerelmes csókkal viszonozta a vallomásomat.
      - Mennem kell – szakadtam el tőle.
      - Tudom... - sóhajtott Rob.
      Miután felöltöztem, és túlestünk egy igencsak hosszú búcsúzkodáson, elindultam a repülőtérre, hogy visszautazzak Los Angelesbe.

      A szünet utáni első munkanap forgatással telt. Méghozzá nem is akármilyennel... Iannek és nekem egy elég pikáns jelenetet kellett ma leforgatnunk, és örültem, hogy most egyik ismerősöm sincs itt.
      Azt hittem most, hogy barátok vagyunk, zavarba ejtő lesz a sok heves csók és érintés a kamerák előtt, de meglepően természetesen ment. Fura, de a forgatás idejére minden kiment a fejemből, még az is, hogy mennyire hiányzik Rob. Viszont miután végeztünk, ugyanolyan egykedvűen kullogtam vissza az öltözőmbe.       Pár perc múlva azonban berobbant Ian.
      - Inni megyünk! - jelentette ki teljes magabiztossággal.
      - Jajj Ian, ehhez most tényleg nem sok kedvem van...
      - Gyerünk már Kris, inkább hazamész lógatni az orrod?
      Ahogy rám nézett azokkal a könyörgő szemeivel, nem tudtam nemet mondani.
      - Rendben van – adtam be a derekam – de mindössze egy ital!
      - Ahogy mondod...
      Persze az idő múlásával az egy pohárból is egyre több lett... De nem érdekelt. Jól éreztem magam, és Ian sokkal jobb kedvre derített. Viszont aztán más témákra terelődött a szó.
      - Na és... mióta vagytok együtt? - kérdezte hirtelen. - Te és Rob.
      - Fél éve.
      - És már együtt laktok? - kérdezte meglepődve.
      - Nem számít mióta vagyunk együtt, ha szeretjük egymást.
      - Igazad van – szólt eltűnődve, és úgy tűnt, hogy az ő kedve is alábbhagyott.
      - És mi van veled és a barátnőddel? Mi is a neve?
      - Grace.
      - Szóval hogy álltok egymással?
      - Mostanában nem túl jól. Nem vagyunk együtt túl sokat, ha pedig mégis, akkor veszekszünk. Én pedig odáig süllyedtem, hogy egy lánnyal beszélgetek erről.
      - Héé! – nevettem fel. - Biztosan rendben lesz minden.
      Ian felém villantott egy halvány mosolyt, a továbbiakban pedig hagytuk a komoly témákat. A pia, na meg egymás társasága jó kedvre derített minket, szinte mindenen nevettünk, egy idő után pedig a józan eszünk inkább aludni tért...