17. fejezet

Mivel nagy nehezen csak összegyűlt az az 5 komi, ezért nem sokkal éjfél után itt az új fejezet. :D Nincs sok hozzáfűznivalóm, csak annyi, hogy írjatok legalább egy sorocskát. :D Köszönöm annak aki eddig komizott (L)

Abellana

(Rob)

      Huszonnégy óra nélküle. Ennyi kellett ahhoz, hogy rájöjjek mennyire magába bolondított az elmúlt hónapok alatt. Gondolni sem akartam arra, hogy esetleg a szakítás mellett dönthet. De szerencsére meggyőztem ma este. Boldog voltam, hogy újra magam mellett tudhattam Őt. Az egész estét meghitten összebújva töltöttük időnként szenvedélyes csókokat váltva, de a többiek nem is bánták, látszott rajtuk, hogy örülnek nekünk.
      Pár óra múlva azonban úgy döntöttük, hogy az éjszaka hátralévő részére nélkülözzük a többiek becses társaságát, és felmentünk az én lakásomba. Amint beléptünk, Krissel a hálószoba felé vettük az irányt.
      Lázasan csókoltuk egymást, amint ledöntöttem az ágyra, majd könnyen megszabadítottam Kristent apró ruhájától. Ezalatt ő sem tétlenkedett: ujjai ingem gombjaival tevékenykedtek, majd a nadrág is lekerült rólam.
      Hasát borítottam be apró puszikkal, míg kezem beférkőzött a bugyija alá. Kívűlről simogattam forró ölét, amitől rögtön zihálni kezdett. Eltávolítottam a zavaró anyagot, hogy nyelvemmel is megízlelhessem. Amint megérezte ajkaimat odalent, felnyögött. Lefogtam a kéjtől sebesen vonagló csípőjét, ujjai pedig hajamba túrtak, így tartva közel magához. Folyamatos sóhajok törtek fel mellkasából, mígnem nevem elhagyta ajkait egy utolsó sikolyként.
      Felkúsztam hozzá egy csókért, amit ő hevesen viszonzott is. Nyakába csókoltam, miközben lábai közé helyezkedve tettem őt a magamévá. Mindketten felnyögtünk az újraegyesülés érzésétől. Lassan kezdtem el mozogni, és közben szerelmem testét csókokkal borítottam be. Szorosan összesimulva mozgott szinkronban a testünk, apró kezeit pedig mindenhol magamon éreztem.
      Mikor elértem a megsemmisítő csúcsot, belenyögtem csókunkba, nem sokkal később pedig Kristent is utolérte a gyönyör. Még egymás karjaiban fekve váltottunk egy lassú, mély csókot, majd mellé heveredtem, és egymást ölelve aludtunk el.

(Kristen)

      Rob csókjaira ébredtem. Ajkai végighaladtak gerincem vonalán, kezei pedig szintén a hátamat kényeztették simogatásokkal. Elmosolyodtam, amit ő rögtön észrevett, és csókért hajolt hozzám.
      - Jó reggelt – villantotta meg szexi mosolyát. Mielőtt azonban egy szót is szólhattam volna, újból megcsókolt. Egyre jobban belemelegedtünk, miközben Rob még mindig a hátamat és a fenekemet cirógatta.
      Felkönyököltem, hogy még jobban ajkaihoz tapadhassak. Egyik kezét előrehúzta, és éreztem belemosolyogni csókunkba, ahogy ujjaival megtapasztalta mennyire kívánom. De miután párszor megjáratta ujjait forró bensőmben, férfiassága vette át azok helyét.
      Mellkasa a hátamnak simult, ahogy mozogni kezdett. Egyszerre sóhajtottunk fel az érzéstől. Keze a jobb vállamra simította a hajamat, míg a másikat csókokkal borította be. Ujjaimmal hajába túrtam, ajkaim pedig csókért nyújtóztak felé, amit ő nem habozott megadni. Tempónk egyre hevesebb lett, mire a gyönyör lecsapott ránk. Hangos sikoly hagyta el ajkaimat, Rob pedig a nyakam tövébe fúrta a fejét, így tompítva férfias nyögését.
      Még percekig csókoltuk egymást, zihálva a kéj hullámai után. Szívesen így maradtam volna bármeddig, de semmi sem tart örökké... és ma mindkettőnknek ott kell lennünk a New Moon premierjén.
      Így hát összeszedtük magunkat és búcsút intettünk egymásnak – legalábbis estig. Az idő hamar eltelt, főleg mert egész nap a saját kis boldogság buborékomban lebegtem, alig fordítva figyelmet a körülöttem zajló dolgokra. Mire feleszméltem, már a vörös szőnyeg végén voltam. Sietve mentem be a vetítés helyszínére, hogy megpillanthassam boldogságom okozóját. Végigpásztáztam szememmel a termet, és meg is találtam a célszemélyt. Viszont nem volt egyedül.
      Felismertem a csajt akivel beszélgetett, Rob említette, hogy vele forgatta a legutóbbi filmjét New Yorkban. Úgy döntöttem nem szakítom félbe a beszélgetést, nem akartam én lenni a féltékeny barátnő, aki finoman tudatja a "vetélytársával", hogy kotródjon arrébb. Különben is megígértem, hogy bízni fogok Robban.
      Túlságosan elmerültem a gondolataimban, így nem vettem észre a mögém settenkedő alakot, és halálra rémültem ahogy megérintette vállamat.
      - Látnod kellett volna az arcodat – vihogott Tom.
      - Kösz szépen, azt akartad, hogy a mentő vigyen el?
      Rob legjobb barátja elengedte füle mellett a szidalmam, az én pillantásom pedig egy pillanatra visszasiklott az előbbi párosra.
      - Nocsak, ki van itt... Emilie – állapította meg Tom.
      - Ismered? - kérdeztem gyanakodva.
      - Megvolt a csaj – közölte unottan vonogatva a vállát.
      - Na ne... - kerekedtek el szemeim.
      - De. Mikor New Yorkban forgattak... éppen akkor szakított a pasijával vagy mi. Sebezhető volt, kicsit ivott...
      - Inkább ne folytasd.
      Nemsokára Ash is csatlakozott hozzánk, majd az ő legnagyobb örömére Nikki és Kellan is megjelentek – kéz a kézben. Próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe, de a gondolataim máshol jártak. Pontosabban akörül, hogy Rob miért nevetgél még mindig ezzel az Emilie-vel. Mintha itt se lennék. De megpróbáltam nem bosszankodni. Az aggodalmaimmal teli lufit pedig Rob ki is pukkasztotta, mikor odajött hozzánk, és egy csókkal üdvözölt. Az este hátralévő részében pedig ugyanolyan boldog voltam, mint egész nap.

      A következő napok – sőt, hetek – is ebben a hangulatban teltek. Az ünnepek pedig egyre közeledtek. Úgy terveztük, hogy körülbelül két hetet maradunk Londonban, utána pedig visszarepülünk Los Angelesbe, hisz nekem már januárban forgatnom kell.
      Két nappal karácsony előtt érkeztünk meg Londonba. Eléggé ideges voltam a családlátogatás miatt, az ilyesmi nem tartozott az erősségeim közé. Kiszálltunk a kocsiból, nekem pedig nem akaródzott bemenni, de Rob kézenfogott, majd egy apró csók után a ház felé húzott. Mielőtt magamhoz térhettem volna, az ajtó nyílása után rögtön két ölelő kar vett körül.
      - Anya, hagyd már Krist levegőhöz jutni... - hallottam meg Rob hangját.
      - Végre láthatunk Kristen, annyit hallottunk már rólad – mondta Clare mosollyal az arcán miután elengedett. Nem kellett volna, hogy a mondat második fele meglepjen, mégis így történt.
      - Én is örülök, hogy találkoztunk – mosolyogtam vissza.
      Ezután Rob bemutatott az édesapjának és a nővéreinek is. Az egész családja nagyon kedves volt, és rövid idő alatt kiderült róluk, hogy nagyon összetartó emberek.
      Miután behoztuk a csomagokat, Clare rögtön vacsorázni hívott minket. Kérdezett pár dologról, de szigorúan csak a Los Angeles-i éveimről, valószínűleg Rob figyelmeztette, hogy az azelőtti időszak a gyenge pontom. Ez pedig egy kicsit meghatott.
      Az első londoni nap sokkal kellemesebben telt mint ahogy vártam, úgyhogy a továbbiakban nem idegeskedtem. Vacsora után Rob körbevezetett a házban ahol felnőtt. Az idegenvezető túra utolsó állomása pedig az ő hálószobája volt...

16. fejezet

Hát, megérkezett a következő fejezet... viszont elgondolkodtam azon, hogy folytassam-e a történetet, mivel nem érzem elég jónak, és visszajelzéseket sem kapok (tisztelet a kivételnek). Úgyhogy kérek mindössze 5 aprócska kommentet ehhez a részhez, és akkor folytatom. A szavazásról pedig: 94% az igenre szavazott, úgyhogy kiraktam a chatet. ;) És légyszi tényleg dobjatok valami visszajelzést.

Abellana

(Kristen)

      Elég lehangolt állapotban voltam. De ezt kellett tennem. Tudtam, hogy ha ez a dolog komolyabbá válik köztünk, úgyis lesz majd valami ami miatt pofára esek. Megijesztett, hogy életemben először volt valaki, akit igazán szerettem, és aki viszont szeretett. Önző módon úgy gondoltam, hogy elejét veszem a dolognak, és megkímélem magam attól, hogy túlságosan beleszeressek valakibe.
      Ezért hát azt mondtam Robnak, hogy a képek miatt megrendült benne a bizalmam. Pedig nem érdekeltek a képek, biztos voltam benne, hogy semmi rosszat nem tett. De még nem éreztem magam készen arra, hogy egy komoly kapcsolatban éljek.
      Már 24 órája, hogy kilépett azon az ajtón... ma semmi dolgom nem volt, úgyhogy nyugodtan átadhattam magam a rossz kedvnek. Akárcsak régen...
      Azonban egy valamit nem vettem számításba. Valamit, ami hurrikánként söpör végig amerre csak jár, és valamit, ami nem hagyja az embert nyugodni. A "valami" neve pedig Ashley Greene volt.
      - Öltözz fel! Ma iszunk – jelentette ki, miután fél órányi kopogás után beengedtem.
      - Mintha nem azt csinálnánk minden este... – morogtam.
      - Kiborítasz, Stew. Egyetlen-egyszer rángatnálak el valahová, erre te...
      - Egyetlen-egyszer?? - szakítottam félbe. - Felsoroljam, hogy hányszor keltem a hívásodra, vagy hányszor mentem el vásárolni veled, vagy...
      - Jól van, na. De nem engedhetem, hogy egyedül töltsd az estét, miközben azon bánkódsz, hogy milyen idióták vagytok Robbal.
      Egy percig csend volt köztünk. Végül beláttam, hogy akkor lehetek túl az egészen a leggyorsabban, ha elmegyek.
      - Csak adj húsz percet – mondtam Ashnek, és elindultam a fürdőbe.

      Mikor megérkeztünk, még mindig Ashnek panaszkodtam. Szívem szerint farmerban jöttem volna, de ő valamilyen oknál fogva felerőszakolt rám egy minit és egy tűsarkút. Miután odamentünk az asztalhoz, aminél a szokásos banda várt, már nem volt nehéz kitalálni az okot. Természetesen Rob is ott volt.
      Szúrós szemet vetettem Ashleyre, ő azonban egy vállrándítással elintézte. Mikor leültem Nikki mellé, a fülembe súgta:
      - Tudod milyen... igazi kerítőnő.
      Na igen... mostmár magam is megtapasztalhattam. Mikor elfogytak az italaink, vállaltam, hogy hozom a következő kört. Legyek bárhol, csak ne Rob közelében... Ez azonban rögtön romba dőlt, ugyanis utánam jött a bárpulthoz.
      - Szóval már nem is beszélsz hozzám? - kérdezte.
      - Ó, dehogynem. Most is remekül elcsevegünk.
      - Azt mondtad még nincs vége.
      - Azt mondtam, hogy nem tudom.
      - Áh, szóval te már döntöttél is, igaz?
      Nem feleltem semmit. Gyakorlatilag igaza volt, és emiatt bűntudatot éreztem.
      - A francba Kris, most tényleg amiatt a baromság miatt véget vetsz ennek!?
      - Talán ezt nem itt kéne megbeszélnünk.
      Mikor kikaptuk az italokat, indultam volna vissza, de Rob nem hagyta.
      - Meg szeretném beszélni!
      Hangja már korántsem indulatos volt, inkább esdeklő. Belenéztem a szemeibe, és rájöttem, hogy ezt nem tehetem vele. Hirtelen elszégyelltem magam a viselkedésem miatt. Ez nem csak rólam szól. A saját érzéseim miatt aggódtam, miközben nem gondoltam Robra...
      - Rendben... - mondtam halkan, majd miután a piákat leszállítottuk a többieknek, kimentünk.
- Nézd, Kris, én sajnálom, hogy hülyeséget csináltam, de szeretném ha...
      - Nem haragszok, Rob – szakítottam félbe. - Igazából... nem is haragudtam igazán. Csak megijedtem.
      - Mitől? - kérdezte értetlenkedve.
      - Attól, hogy van valaki állandó az életemben. És féltem, hogy én még erre nem vagyok kész. De már belátom, hogy ez egy nagy baromság volt. Szeretlek.
      Válasz helyett ajkait az enyémekre nyomta, és hevesen csókolni kezdett. Hiába váltunk el csak egy napja, már hiányzott. Hiányzott a borzongás ami átjárt, hiányzott az érintése, hiányzott ő maga.
     - Én is szeretlek – viszonozta vallomásomat, miután elváltak ajkaink. A klubba már egymás kezét fogva mentünk vissza. Még sosem láttam Ashley-t ennyire elégedetten vigyorogni...

15. fejezet

Talán ez egy kicsit kiengesztel mindenkit az utóbbi két borzasztó fejezet után. :D Jó olvasást és komizzatok :)

Abellana

(Kristen)

     Xaviert hívtam fel elsőként. Rögtön meg akartam tudni mi ez az egész, úgyhogy a lényegre tértem.
     - Megmondanád mi a franc ez?
     - Kris? Éppen aludtam!
     - Mit csináltatok tegnap?
     - Hát... sok mindenre nem emlékszem, lecsúszott egy vagy két pohárkával, szóval...
     - Jó, had pontosítsak. Mit keres az összes friss szennylap elején Rob meg egy rakás csaj félreérthető közelségben? - kérdeztem idegesen.
     Nikki és Ash csak most figyeltek fel a telefonbeszélgetésemre, és mindketten tátott szájjal hallgatták azt.
     - Jajj Kris, pasik vagyunk, ittunk, megesik az ilyesmi.
     Ettől még idegesebb lettem, és mivel Xavi semmi hasznosat nem mondott, kinyomtam a hívást. Felszálltunk a járatunkra, és most örültem, hogy senkivel sem kell beszélnem. Úgy éreztem el kell gondolkodnom néhány dolgon...

(Rob)

     A másnaposság átka pár órányi alvás után lecsapott rám. Zúgó fejjel támolyogtam el a konyháig, hogy igyak egy kávét, amikor az asztalon lévő mobilom megszólalt. Kellan hívott.
     - Gáz van.
     - Neked is szia...
     - Reménykedj, hogy Kristen ne kerüljön újság közelébe.
     - Miért, mi van?
     - Csak annyi, hogy minden hülye újság elején az virít, hogy Robert Pattinson tegnap több nővel is elég közeli kapcsolatba került...
     - Ugyan már... Kristen nem hiszi el ezt a sok hülyeséget.
     - Akkor majd hisz a képeknek.
     Képeknek?? Igaz, hogy a tegnapból nem sok mindenre emlékszem, de... ilyet nem tettem volna.
     - Ez most furcsán fog hangzani Kellan, de mi történt tegnap? Mondd, hogy semmi komoly nem történt.
     - Nem, nem történt... eléggé leittad magad, azok a csajok meg rád szálltak, de végül sikerült hazarángatnom téged.
     - És csak ennyi volt?
     - Csak ennyi – nyugtatott meg Kellan.
     - Akkor kösz a tegnapit.
     - Ja, tudom, mi is lenne veled nélkülem... - hallottam a hangján, hogy jól szórakozik.
     Délutánra sikerült elfogadható formába hozni magam, úgyhogy felhívtam Krist, hogy kiderítsem tud-e valamit a tegnapról. Csak a sokadik csengésre vette fel. Ezt az első rossz jelnek könyveltem el.
     - Szia – köszönt vidáman. Vidám?? Akkor talán nem tudja...
     - Szia! Leszállt már a gép?
     - Igen, most értem haza.
     - És milyen volt Ashleyéknél?
     - Egész jó. És neked milyen volt a tegnapod?
     Reméltem, hogy ez a kérdés nem merül majd fel...
     - Ööh, semmi különös. Látlak ma este?
     - Igen, amúgy is szeretnék mondani valamit.
     O-ó. Második rossz jel. Azt mondtam Krisnek, hogy este átmegyek, majd elköszöntünk, én pedig azon gondolkodtam, hogy elmondjak-e neki mindent. Hiszen semmi komoly nem volt. Ráadásul nem is voltam józan. De ahogy összegyűjtöttem a fejemben a kifogásokat, borzasztóan hangzottak.
     Miközben a lakása felé tartottam, az járt a fejemben, hogy vajon mit akarhat mondani. Rossz előérzetem volt.
     Ahogy megjelent az ajtóban, gyönyörű volt, mint mindig. De valami hiányzott: a mosolya.
     - Szia – köszönt halkan, de ekkor már megjelent rajta egy szomorkás mosoly is.
     - Szia – köszöntem én is, majd egy csókot adtam ajkaira. De Kristen nemsokára eltolt magától. Határozottan volt valami baj, és már sejtettem is, hogy mi.
     - Baj van? - kérdeztem.
     - Nem tudom. Mondd meg te.
     Felsóhajtottam. Tehát ez azt jelenti...
     - Láttad – állapítottam meg a tényeket.
     - Igen, láttam.
     - Kristen, sajnálom, hülye voltam, és nincs mentségem, de semmi nem történt és...
     - Hallgass meg kérlek – szólt közbe. - Elgondolkodtam ezen az egészen. Rajtunk. Szerintem túl hamar ugrottunk bele ebbe a kapcsolatba. És mikor ma megláttam azokat a képeket arra gondoltam, hogy bíznom kellene benned. De valamiért nem tudok. És... talán egy kis ideig most nem kéne találkoznunk.
     - Kristen, kérlek. Fontos vagy nekem. És nem hagyhatom, hogy a hülyeségem miatt elveszítselek.
     - Ez most nem csak a tegnapról szól Rob. Az csak felnyitotta a szemem.
     Ezt nem tudom elhinni. Hogy lehettem ekkora idióta?
     - Akkor te és én most...? - Tudta, hogy a szakításra gondolok.
     - Nem. Vagyis nem tudom... csak egy kis időt kérek.
     - Kris, kérlek...
     Nem tudtam mit mondhatnék. Sikerült elmarnom magam mellől egy olyan lányt mint Ő. Hagytam, hogy az utóbbi hónapok boldogsága egy nap alatt véget érjen.
     Közelebb léptem hozzá, és finoman megcsókoltam. Ha úgy dönt, véget vet ennek, még utoljára éreznem kell ajkait az enyémeken. Most éreztem csak igazán, hogy szeretem őt. Nem is akármennyire.
     - Most menned kéne – tolt el magától.
     - Szeretlek.
     - Kérlek, Rob. Most menj.
     Gyönyörű arcát figyeltem, még nem voltam képes elmenni. De végül megtettem. Ahogy kiléptem az ajtón, a hűvös szél elkezdett fújni. Be kellett volna szállnom a kocsimba és hazamenni. De akkor elfogadom, hogy véget vethet neki. Mire feleszméltem, az eső is eleredt. Hosszú idő óta először.

14. fejezet

Elnézést, de most nagyon nem voltam formában, úgyhogy hosszúságra ez is olyan botrányosan rövid lett mint az előző. :D De azért így is nehéz volt kiszenvedni magamból. :D Megpróbálok igyekezni a következővel.

Abellana

(Kristen)

      - Terveztél valamit karácsonyra?
      A kérdés meglepett. A "karácsony" szó megemlítése viszont már eleve nemtetszést keltett bennem. 16 éves koromig egyedül karácsonyoztam, utána pedig miután idejöttem, igaz, hogy lettek barátaim, de mivel ez még mindig családi ünnep volt, ezután is egyedül töltöttem az ünnepeket.
      - Nem terveztem semmit. A karácsony nem az én ünnepem...
      - Ez nagy kár, ugyanis... mindig Londonban töltöm az ünnepeket, és arra gondoltam, hogy esetleg... lenne-e kedved velem jönni?
      A szemöldököm most valószínűleg a homlokom tetején lehetett a csodálkozástól.
      - Úgy érted, hogy...?
      - Hogy a családommal és a barátaimmal – felelte. - Persze csak ha van kedved.
      - Persze hogy van! De csak ha nem zavarok.
      Ki tudja, talán a családja nem fog kedvelni, vagy úgy gondolják még korai, hogy Rob odavigyen egy lányt akit pár hónapja ismer.
      - Jaj, ne butáskodj már Kristen! Nincs az az isten, hogy te zavarj engem.
      - Ez esetben... benne vagyok.
      Szerelmem egy szívdöglesztő mosollyal nyugtázta győzelmét, majd egy csókért hajolt hozzám. A kis édes azonban nem bírt magával...
      Egyik kezével végigsimított meztelen testemen, majd ujjai a belső combomat cirógatták. Vágyaim középpontját azonban fájóan elkerülte. Ajkai nyakamat borították be apró csókokkal, miközben kezeivel széttárta combomat és egyesített minket.
      Lassú tempóban kezdett el mozogni, és közben hol az ajkaimat, hol a vállamat kényeztette csókjaival. Kezeink egymás testén kalandoztak, élvezetünk hangja pedig egybefonódott. Nemsokára zihálva köszöntöttük a beteljesülést, majd végre elnyomott minket az álom.

      Másnap délelőtt Ashley-vel és Nikkivel elindultunk Ash szüleihez. Amikor megérkeztünk a házukba, körbevezetett minket, és találkoztunk a szüleivel, akik nagyon kedvesen fogadtak.
      Persze Ash itt is elemében volt, rögtön vásárolni akart, aminek az lett az eredménye, hogy egy óráig vitáztunk, hogy mi értelme volt a tegnapi vásárlásnak... de ő már csak Ashley. Nem szabad vele vitázni.
      Este hárman elmentünk vacsorázni, mikor épp Rob hívott. Az ő esti programja egy kiadós iváaszat lesz Kellanékkel. Meglepődtem mikor azt mondta, hogy Xavi is velük lesz, de gondoltam legalább lesz egy besúgó kémem.
      Mire visszaértünk Ashleyékhez, már mind fáradtak voltunk, úgyhogy rögtön bedőltünk az ágyba. A reggel pakolással kezdődött, meg Ash panaszkodásával, hogy most hogyan fogja hazavinni a sok új cuccot. Na igen, ennyi erővel már új bőröndöt is vehetett volna...
      A gépünk délután indult, úgyhogy Nikki és én még elmentünk egyet sétálni.
      - Lenne valami amire kíváncsi vagyok... - mondtam.
      - Ki vele!
      - Mióta tetszik Kellan? Mikor először beszéltetek a dologról, másnap azt mondtad már tetszik egy ideje.
      - Hát tudod... jó barátok lettünk az első film után, és aztán kezdett el mindig összejárni a banda. Egy idő után észrevettem, hogy idegesít mikor látom, hogy más nőkkel flörtölget. De hülyeségnek tartottam az egészet, úgyhogy próbáltam őt elfelejteni. De tudod, hogy az alkohol a gyengém. Úgyhogy azon a bulin, ahol téged is megismertünk, túl közel kerültem hozzá, és... a folytatást tudod.
      - Na igen... örülök, hogy összejött, Nikki.
      Rám mosolygott, majd fél kezével átölelt.
      - Én meg annak örülök, hogy ilyen jóban lettünk...
      Egy óra múlva elindultunk a reptérre, de még így is bőven volt időnk a gép indulásáig.
      - Ahjj halálra fogom unni magam olvasnivaló nélkül – mondta Ash miközben a reptér büféjében ültünk. Ő és Nikki elhatározták, hogy muszáj újságot venniük, úgyhogy elkísértem őket. Az egyik címlap azonban felkeltette a figyelmem. És egyáltalán nem örültem neki.

13. fejezet

Az igazság az, hogy eredetileg jóval hosszabbra terveztem ezt a fejezetet, de úgy gondoltam, hogy megajándékozlak benneteket egy jó kis függővéggel. xD Cserébe viszont holnap is lesz friss.

(Kristen)

      Mikor másnap reggel megérkeztem a forgatásra még félálomban voltam. Mielőtt elkezdhettem volna kávéért nyöszörögni, egy kéz behúzott az egyik fal mögé. Nikki volt az. Fülig ért a szája, és majd kicsattant, látszott rajta, hogy valamit nagyon tartogat magában, de azt akarja, hogy én kérdezzem meg.
      - Mi van? - kérdeztem az álmosságtól kissé bunkón.
      - Tegnap... pontosabban ma végre beszéltem vele!
      - Ez remek Nikki, ügyes vagy, büszke vagyok rád... - tovább csoszogtam, és közben imádkoztam, hogy senki ne szólítson meg, mert most tuti nem fognám fel.
      - Ahjj, hát nem érted Kris? Én és Kellan tegnap mindent megbeszéltünk.
      Ash épp ekkor érkezett meg és valószínűleg hallhatta az utolsó mondatot, ugyanis vigyorogva rohant bele Nikki karjaiba.
      - Tudtam! Tudtam, hogy így lesz, végre rájöttetek, hogy nektek együtt kell lennetek. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy...
      - Nem vagyunk együtt – szakította félbe Nikki az éppen visítozó barátnőnket, akinek erre lefagyott az arcáról a mosoly.
      - Legalábbis nem egészen – nyugtatta meg Nikki gyorsan, mintha csak az anyukájának akarná megmagyarázni, hogy miért lopott cukorkát.
      - De hát miért? - kérdeztem.
      - Ez most még mindkettőnknek nagyon új... megpróbáljuk, hogy mi alakul ki az egészből.
      Ash még kicsit duzzogott, mintha az ő szerelmi életéről lenne szó, de ő is elfogadta, hogy ez nem megy egyről a kettőre.

      Október végén fejeztük be a forgatást, és az utolsó nap tartottunk egy búcsúpartit. Kicsit szomorú voltam, hiszen én a következő filmben már nem veszek részt.
      Mikor visszaérkeztünk Los Angelesbe, az első este Rob és én is a saját lakásunkra mentünk, hogy aludjunk egy kiadósat az elmúlt hetek után.
      Másnap délután kettőkor keltem fel. A mobilomon egy üzenet villogott, én pedig eléggé bekómázhattam, ha fel se keltem rá, mivel sose szoktam lehalkítani.
      "El kell jönnöd velem vásárolni. Nincs ellenkezés. Négyre ott leszek. Ash"
      Csodálatos.
      Négyre sikerült magam összevakarnom valahogy. Ashley égre-földre esküdözött, hogy muszáj új ruhákat vennie most, hogy visszajöttünk. Előbb azonban az alapvető cuccokból vásároltunk be, hiszen hónapokig nem voltunk itthon.
      Miközben üzletről üzletre jártunk, épp a következő forgatásra gondoltam, és nem igazán figyeltem Ashre, csak mikor feltett egy felém irányuló kérdést.
      - ...szóval úgy gondoltam, hogy holnap benézek a szüleimhez. Te meg Nikki elkísérhetnétek. Mit szólsz?
      - Benne vagyok. Várj... nem azt mondtad, hogy a szüleid Jacksonville-ben laknak?
      - Azt mondtam volna? - nézett rám ártatlanul.
      - Jajj Ash...
      - Jó-jó, tudom... de most nincs kedvem egyedül menni. És ti olyan jó barátaim lettetek, muszáj hogy...
      - Jól van – szakítottam félbe. - És hány napig leszünk ott?
      - Holnapután jönnénk is haza.
      Miután Ashley hazavitt, és megbeszéltük a holnapi teendőket, átjött Rob. A következő órákat nem éppen dumával töltöttük el...

      Körülbelül éjfél lehetett, de mivel mindketten átaludtuk a fél napot, még ébren voltunk. Csendben feküdtünk egymás karjaiban, a szobában pedig olyan nyugalom uralkodott, hogy szinte csak egymás szívverését hallottuk. Tökéletes pillanat volt. Ekkor viszont Rob előállt egy furcsa kérdéssel.