15. fejezet

Talán ez egy kicsit kiengesztel mindenkit az utóbbi két borzasztó fejezet után. :D Jó olvasást és komizzatok :)

Abellana

(Kristen)

     Xaviert hívtam fel elsőként. Rögtön meg akartam tudni mi ez az egész, úgyhogy a lényegre tértem.
     - Megmondanád mi a franc ez?
     - Kris? Éppen aludtam!
     - Mit csináltatok tegnap?
     - Hát... sok mindenre nem emlékszem, lecsúszott egy vagy két pohárkával, szóval...
     - Jó, had pontosítsak. Mit keres az összes friss szennylap elején Rob meg egy rakás csaj félreérthető közelségben? - kérdeztem idegesen.
     Nikki és Ash csak most figyeltek fel a telefonbeszélgetésemre, és mindketten tátott szájjal hallgatták azt.
     - Jajj Kris, pasik vagyunk, ittunk, megesik az ilyesmi.
     Ettől még idegesebb lettem, és mivel Xavi semmi hasznosat nem mondott, kinyomtam a hívást. Felszálltunk a járatunkra, és most örültem, hogy senkivel sem kell beszélnem. Úgy éreztem el kell gondolkodnom néhány dolgon...

(Rob)

     A másnaposság átka pár órányi alvás után lecsapott rám. Zúgó fejjel támolyogtam el a konyháig, hogy igyak egy kávét, amikor az asztalon lévő mobilom megszólalt. Kellan hívott.
     - Gáz van.
     - Neked is szia...
     - Reménykedj, hogy Kristen ne kerüljön újság közelébe.
     - Miért, mi van?
     - Csak annyi, hogy minden hülye újság elején az virít, hogy Robert Pattinson tegnap több nővel is elég közeli kapcsolatba került...
     - Ugyan már... Kristen nem hiszi el ezt a sok hülyeséget.
     - Akkor majd hisz a képeknek.
     Képeknek?? Igaz, hogy a tegnapból nem sok mindenre emlékszem, de... ilyet nem tettem volna.
     - Ez most furcsán fog hangzani Kellan, de mi történt tegnap? Mondd, hogy semmi komoly nem történt.
     - Nem, nem történt... eléggé leittad magad, azok a csajok meg rád szálltak, de végül sikerült hazarángatnom téged.
     - És csak ennyi volt?
     - Csak ennyi – nyugtatott meg Kellan.
     - Akkor kösz a tegnapit.
     - Ja, tudom, mi is lenne veled nélkülem... - hallottam a hangján, hogy jól szórakozik.
     Délutánra sikerült elfogadható formába hozni magam, úgyhogy felhívtam Krist, hogy kiderítsem tud-e valamit a tegnapról. Csak a sokadik csengésre vette fel. Ezt az első rossz jelnek könyveltem el.
     - Szia – köszönt vidáman. Vidám?? Akkor talán nem tudja...
     - Szia! Leszállt már a gép?
     - Igen, most értem haza.
     - És milyen volt Ashleyéknél?
     - Egész jó. És neked milyen volt a tegnapod?
     Reméltem, hogy ez a kérdés nem merül majd fel...
     - Ööh, semmi különös. Látlak ma este?
     - Igen, amúgy is szeretnék mondani valamit.
     O-ó. Második rossz jel. Azt mondtam Krisnek, hogy este átmegyek, majd elköszöntünk, én pedig azon gondolkodtam, hogy elmondjak-e neki mindent. Hiszen semmi komoly nem volt. Ráadásul nem is voltam józan. De ahogy összegyűjtöttem a fejemben a kifogásokat, borzasztóan hangzottak.
     Miközben a lakása felé tartottam, az járt a fejemben, hogy vajon mit akarhat mondani. Rossz előérzetem volt.
     Ahogy megjelent az ajtóban, gyönyörű volt, mint mindig. De valami hiányzott: a mosolya.
     - Szia – köszönt halkan, de ekkor már megjelent rajta egy szomorkás mosoly is.
     - Szia – köszöntem én is, majd egy csókot adtam ajkaira. De Kristen nemsokára eltolt magától. Határozottan volt valami baj, és már sejtettem is, hogy mi.
     - Baj van? - kérdeztem.
     - Nem tudom. Mondd meg te.
     Felsóhajtottam. Tehát ez azt jelenti...
     - Láttad – állapítottam meg a tényeket.
     - Igen, láttam.
     - Kristen, sajnálom, hülye voltam, és nincs mentségem, de semmi nem történt és...
     - Hallgass meg kérlek – szólt közbe. - Elgondolkodtam ezen az egészen. Rajtunk. Szerintem túl hamar ugrottunk bele ebbe a kapcsolatba. És mikor ma megláttam azokat a képeket arra gondoltam, hogy bíznom kellene benned. De valamiért nem tudok. És... talán egy kis ideig most nem kéne találkoznunk.
     - Kristen, kérlek. Fontos vagy nekem. És nem hagyhatom, hogy a hülyeségem miatt elveszítselek.
     - Ez most nem csak a tegnapról szól Rob. Az csak felnyitotta a szemem.
     Ezt nem tudom elhinni. Hogy lehettem ekkora idióta?
     - Akkor te és én most...? - Tudta, hogy a szakításra gondolok.
     - Nem. Vagyis nem tudom... csak egy kis időt kérek.
     - Kris, kérlek...
     Nem tudtam mit mondhatnék. Sikerült elmarnom magam mellől egy olyan lányt mint Ő. Hagytam, hogy az utóbbi hónapok boldogsága egy nap alatt véget érjen.
     Közelebb léptem hozzá, és finoman megcsókoltam. Ha úgy dönt, véget vet ennek, még utoljára éreznem kell ajkait az enyémeken. Most éreztem csak igazán, hogy szeretem őt. Nem is akármennyire.
     - Most menned kéne – tolt el magától.
     - Szeretlek.
     - Kérlek, Rob. Most menj.
     Gyönyörű arcát figyeltem, még nem voltam képes elmenni. De végül megtettem. Ahogy kiléptem az ajtón, a hűvös szél elkezdett fújni. Be kellett volna szállnom a kocsimba és hazamenni. De akkor elfogadom, hogy véget vethet neki. Mire feleszméltem, az eső is eleredt. Hosszú idő óta először.