13. fejezet

Az igazság az, hogy eredetileg jóval hosszabbra terveztem ezt a fejezetet, de úgy gondoltam, hogy megajándékozlak benneteket egy jó kis függővéggel. xD Cserébe viszont holnap is lesz friss.

(Kristen)

      Mikor másnap reggel megérkeztem a forgatásra még félálomban voltam. Mielőtt elkezdhettem volna kávéért nyöszörögni, egy kéz behúzott az egyik fal mögé. Nikki volt az. Fülig ért a szája, és majd kicsattant, látszott rajta, hogy valamit nagyon tartogat magában, de azt akarja, hogy én kérdezzem meg.
      - Mi van? - kérdeztem az álmosságtól kissé bunkón.
      - Tegnap... pontosabban ma végre beszéltem vele!
      - Ez remek Nikki, ügyes vagy, büszke vagyok rád... - tovább csoszogtam, és közben imádkoztam, hogy senki ne szólítson meg, mert most tuti nem fognám fel.
      - Ahjj, hát nem érted Kris? Én és Kellan tegnap mindent megbeszéltünk.
      Ash épp ekkor érkezett meg és valószínűleg hallhatta az utolsó mondatot, ugyanis vigyorogva rohant bele Nikki karjaiba.
      - Tudtam! Tudtam, hogy így lesz, végre rájöttetek, hogy nektek együtt kell lennetek. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy...
      - Nem vagyunk együtt – szakította félbe Nikki az éppen visítozó barátnőnket, akinek erre lefagyott az arcáról a mosoly.
      - Legalábbis nem egészen – nyugtatta meg Nikki gyorsan, mintha csak az anyukájának akarná megmagyarázni, hogy miért lopott cukorkát.
      - De hát miért? - kérdeztem.
      - Ez most még mindkettőnknek nagyon új... megpróbáljuk, hogy mi alakul ki az egészből.
      Ash még kicsit duzzogott, mintha az ő szerelmi életéről lenne szó, de ő is elfogadta, hogy ez nem megy egyről a kettőre.

      Október végén fejeztük be a forgatást, és az utolsó nap tartottunk egy búcsúpartit. Kicsit szomorú voltam, hiszen én a következő filmben már nem veszek részt.
      Mikor visszaérkeztünk Los Angelesbe, az első este Rob és én is a saját lakásunkra mentünk, hogy aludjunk egy kiadósat az elmúlt hetek után.
      Másnap délután kettőkor keltem fel. A mobilomon egy üzenet villogott, én pedig eléggé bekómázhattam, ha fel se keltem rá, mivel sose szoktam lehalkítani.
      "El kell jönnöd velem vásárolni. Nincs ellenkezés. Négyre ott leszek. Ash"
      Csodálatos.
      Négyre sikerült magam összevakarnom valahogy. Ashley égre-földre esküdözött, hogy muszáj új ruhákat vennie most, hogy visszajöttünk. Előbb azonban az alapvető cuccokból vásároltunk be, hiszen hónapokig nem voltunk itthon.
      Miközben üzletről üzletre jártunk, épp a következő forgatásra gondoltam, és nem igazán figyeltem Ashre, csak mikor feltett egy felém irányuló kérdést.
      - ...szóval úgy gondoltam, hogy holnap benézek a szüleimhez. Te meg Nikki elkísérhetnétek. Mit szólsz?
      - Benne vagyok. Várj... nem azt mondtad, hogy a szüleid Jacksonville-ben laknak?
      - Azt mondtam volna? - nézett rám ártatlanul.
      - Jajj Ash...
      - Jó-jó, tudom... de most nincs kedvem egyedül menni. És ti olyan jó barátaim lettetek, muszáj hogy...
      - Jól van – szakítottam félbe. - És hány napig leszünk ott?
      - Holnapután jönnénk is haza.
      Miután Ashley hazavitt, és megbeszéltük a holnapi teendőket, átjött Rob. A következő órákat nem éppen dumával töltöttük el...

      Körülbelül éjfél lehetett, de mivel mindketten átaludtuk a fél napot, még ébren voltunk. Csendben feküdtünk egymás karjaiban, a szobában pedig olyan nyugalom uralkodott, hogy szinte csak egymás szívverését hallottuk. Tökéletes pillanat volt. Ekkor viszont Rob előállt egy furcsa kérdéssel.