29. fejezet

Bocsánat, amiért csak most jön a friss, de a gépem is rossz volt, és ezen kívűl se ihletem, se kedvem nem volt az íráshoz. Ezt is csak gyorsan összedobtam, hogy legyen valami, sajnálom de most nem volt energiám jobbat írni... De azért jó olvasást és írjatok kommenteket.
Abellana

(Rob)

      - Itt vagy még? - kérdezte Tom szótagolva, mintha értelmi fogyatékos lennék.
      - Öö, persze. Csak elgondolkodtam.
      Valójában az jutott eszembe, ami pár órával ezelőtt történt. Már majdnem egy hete voltunk Londonban, és holnap indulunk haza. Végig úgy tűnt, mintha Krist aggasztaná valami, de mikor rákérdeztem, tagadta hogy bármi baja lenne. Végül a mai napon elmondta.
      - Rob... valamit el kell mondanom. - Mikor kérdőn néztem rá, folytatta. - Aznap este mikor összevesztünk, és Ian ott volt a klubban... mondtam neked, hogy elég részeg volt, és... akkor megcsókolt.
      Már meg sem kellett volna lepődnöm. Nem szóltam semmit. Elegem volt abból, hogy egy másik pasi miatt veszekedjünk.
      - Azt sem mondtam el neked, hogy míg távol voltál Ian szakított a barátnőjével, és azt mondta szerelmes belém.
      Ekkor újra Kristenre kaptam a tekintetem, amiben düh lángolt. Ő viszont félre érthette, és azt hitte rá haragszom.
      - Sajnálom, hogy nem mondtam el, de ez semmiség számomra. Téged szeretlek.
      - Ez hihetetlen... - morogtam. Hogy meri...!? Nem szerethet bele abba a nőbe, akit én szeretek!
      - A premier után már semmi közöm nem lesz hozzá... csak addig legyünk túl ezen.
      Nem volt most erőm veszekedni, és nem is akartam. Ianre voltam dühös, de sajnálatomra ezt most nem tudtam rajta levezetni.
      - Kris, nekem most... kicsit el kell mennem.
      - Sajnálom – suttogta.
      Rá sem pillantva jöttem el, és ekkor invitált Tom alkohol általi búfelejtésre. De csak az járt a fejemben, hogy hiába akartam, nem tudtunk elmenekülni a problémáink elől.

(Kristen)

      Kifelé bambultam az ablakon, mikor Lizzy szakított ki a gondolataimból.
      - Vissza fog jönni – mondta.
      - Tudom – sóhajtottam.
      - Min vesztetek össze egyáltalán?
      - Csak a szokásos hülyeség... meg kéne már tanulnunk bízni egymásban.
      - Kris... látszik rajtatok, hogy mennyire szeretitek egymást. Bármi is a problémátok, tudom, hogy meg fogjátok oldani. Ez nem fog közétek állni.
      - Kösz, Liz – mosolyogtam rá halványan.
      Elhatároztam, hogy nem várom tovább semmit téve Robot, inkább felmentem és lezuhanyoztam. Amint visszamentem a hálószobába, Ő is visszajött. Nem szólt semmit, csak bocsánatkérő pillantást sugallt felém. Számomra elképzelhetetlenül lassan felém sétált, és két keze közé vette az arcomat. Ajkaival finoman megcirógatta az enyémeket, a csókja tele volt érzelmekkel. Ebben a pillanatban biztos voltam benne, hogy semmi nem áll közénk.

(Rob)

      Pár nappal azután, hogy visszaérkeztünk Los Angelesbe, Kristen újra forgatni kezdett – szerencsére ezúttal nem valami nyálas romantikus filmet mint Iannel. Mikor egyik reggel elment, úgy döntöttem, hogy ideje meglátogatni valakit...
      - Baráti látogatás? - nyitott ajtót cinikus vigyorral a képén, de félreállt, hogy bemehessek az ajtón.
      - Csak szeretnéd – szűrtem ki a fogaim közt, de bementem mellette. Rögtön belevágtam a mondanivalómba.
      - Tényleg szereted őt?
      A kérdésem hallatán Ian arca megkeményedett.
      - Ebben biztos lehetsz – felelte.
      - Akkor hagyd őt békén. Hagyd, hogy boldog legyen. Előbb-utóbb úgyis meg lesz tartva az esküvőnk. Akkor már hiába reménykedsz, Ian – közöltem nyersen.
      A tekintete elkomorodott, majd pár pillanat után felelt.
      - Egyet ígérhetek. A premierig békén hagyom Kristent. Nem fogok bele avatkozni a dolgaitokba.
      Az sokkal jobban tetszett volna, ha azt mondja örökre békén hagyja. De tudtam, hogy ennél többet nem kérhetek.
      - Rendben van – mondtam. - De ne táplálj túl sok reményt... - tettem hozzá kárörvendve, majd eljöttem.

(Kristen)

      Mikor este hazaértem Ashley-vel telefonáltam, de a gondolataim máshol jártak. És az agyam központi személye rögtön egy vérpezsdítő csókkal fogadott amint beléptem.
      - Szóval megígéred, hogy eljössz? - kérdezte Ash, akiről őszíntén szólva teljesen elfeledkeztem.
      - Hát persze – feleltem. Fogalmam se volt, miről beszél. Főleg mert Rob csókjai most a nyakamat járták be. Ash még fecsegett valamiről, de félbeszakítottam.
      - Ég a konyha, le kell tennem...
      A mobilt az egyik fotelbe hajítottam, Rob pedig felkapott és letett a kanapéra, majd fölém kerekedett.
      - Hm... te is hiányoztál – kuncogtam, mikor ajkai a hasamnál jártak.
      Combjaim közt feltérdelve szabadított meg a farmeremtól, miközben az én ujjaim a polója alján ügyeskedtek, hogy minél előbb leszedjem róla, majd ő is ugyanezt tette az én felsőmmel.
      Mikor már csak a fehérnemű takarta a testemet, Rob újból felemelt és a hálószobába vitt, miközben apró, finom csókokkal halmozta el az ajkaimat, a nyakamat és a vállamat. Ahogy letett az ágyra, kezeim rögtön a nadrágját keresték, de Rob besegített, és ő maga szabadult ki a már érezhetően szűk farmeréből. Végig csókokkal borította a testemet, egészen addig, mikor már nem voltak rajtunk a felesleges ruhadarabok.
      Rob egyik kezével végigsimított az oldalamon, majd megemelte a csípőmet, és miközben vágytól elködösült tekintetét az enyémbe fúrta, lentebb lassan belém csúszott. Ajkaim hangos sikolyt engedtek szabadjára ahogy elkezdett bennem mozogni.
      Karjaimmal és lábaimmal körülöleltem őt, boldog voltam, hogy a veszekedések után végre egy derűs időszak következik. Szükségem volt Rá, és szükségem volt a közelségére. Rob a csókunk közben megérezhette az arcomon lévő nedvességet, mert eltávolodott az ajkaimtól, hogy a szemembe nézhessen, és letörölte az árulkodó könnycseppet.
      - Mi a baj kicsim? - kérdezte aggódva, mire én csak kissé megráztam a fejem.
      - Annyira szeretlek – suttogtam, majd újból az ajkai után kaptam, ő pedig megint mozogni kezdett.     
Hamarosan megéreztem a mindent elsöprő extázist, majd egy mindennél gyengédebb csókban forrtunk újra össze.
      - Én is szeretlek – viszonozta Rob a vallomásomat. Pár perccel később elaludtam a karjaiban.