23. fejezet

Máris meghoztam a következő fejezetet, köszönöm az imádnivaló kommenteket :D Még csak annyi, hogy ezentúl névtelenek is írhatnak ;) Jó olvasást...
Abellana

(Kristen)

      - Huhh, a francba! Bocsi...
      Nikki hangja szakította félbe a csókunkat, de rögtön ki is ment. Remek...
      - Ezt tekintsd egy könyörületcsóknak – mondtam Iannek egy lesújtó pillantás kíséretében, majd kisiettem a lakókocsijából.
      - Nikki, várj! Mit kerestél Ian öltözőjében? - kérdeztem őt mikor utolértem.
      - Éppenséggel téged. Bocs, hogy félbeszakítottam a kis privát együttléteteket... - mondta gyúnyosan.
      - Ne már Nikki, tudod hogy én nem...
      - A francba, Kristen! Hogy tehetted ezt? - fakadt ki Nikki.
      - Ne csináld már, én csak... - próbáltam védekezni, de megint félbeszakított.
      - Tudod mit? Engem nem is érdekel. Rob már tudja.
      Ledöbbentem. Akkor ezért van Nikki kezében a telefonja.
      - Vele beszéltél éppen – suttogtam.
      - Rögtön letette. Ezt jól elcseszted Kristen...
      Legbelül tudtam, hogy ebben igaza van, de elvileg a barátom, támogatnia kéne.
      - Kösz Nikki, mintha magamtól nem tudnám.
      Nikki és Rob régóta barátok voltak, úgyhogy valahol őt is megértettem, és talán jogosan akadt ki. A veszekedésünk után taxival ment haza, én pedig elindultam egyedül, miközben észérveket sorakoztattam fel a fejemben.

(Rob)

      Amint Nikki kimondta a szavakat, kinyomtam a telefont és kis híján földhöz is vágtam. Ezt egyszerűen nem tudtam elhinni. Kristen pontosan tudta mit gondolok Ianről és tegnap még arról győzködött, hogy engem szeret, Ian pedig nem érdekli. A bárszekrényhez lépve próbáltam csitítani az indulataimat, nem túl sok sikerrel... Pár perc múlva Kristen is megérkezett.
      - Szia – köszönt halkan, mikor bejött az ajtón.
      Nem viszonoztam, csak haragos pillantást vetettem rá.
      - Rob, nagyon sajnálom.
      - Mióta tart? - kérdeztem ügyet sem vetve a mondanivalójára.
      - Rob, semmi sincs Ian és én köztem! Egyszerűen csak megcsókolt, én pedig egy pillanatra megőrültem, sajnáltam őt és visszacsókoltam.
      - Mit kerestél a lakókocsijában?
      - Beszélni szerettem volna vele. Nézd Rob...
      - Ne is fáradj Kristen.
      - Rob!! Kérlek, higgy nekem! Az egy utolsó csók volt, és nem éreztem semmit, csak sajnálatból volt az egész.
      Haragudtam Kristenre, és nem tudtam neki csak úgy egyszerűen megbocsátani.
      - Bevallotta, hogy szeret engem, de én elmondtam neki, hogy téged szeretlek, Rob. Nem történt semmi.
      Mikor nem válaszoltam, Kristen közelebb jött.
      - Egyetlen ember létezik számomra. Senki más nem férkőzhet a szívemhez, senki más nem érinthet meg úgy ahogyan ő, senki másnak nem fogom azt mondani, hogy szeretem. Sajnálom, ha te nem így érzed Rob – mondta Kristen, majd felment az emeletre.
      Eszembe jutott, hogy neki sem lehet könnyű, pláne az állandó féltékenységemmel, ráadásul meg is gyanusítottam, hogy megcsal. Pedig volt már pár dolog, amit ő hajlandó volt elfelejteni nekem. Hirtelen teljes bizonyossággal sújtott le rám, hogy Kristen tényleg szeret. Ahogy én is őt, és csak ez számít most.
      Felmentem a hálószobába, és Kristen épp a szekrénynél állt, én pedig hátulról átkaroltam.
      - Mindennél jobban szeretlek – mondtam belecsókolva a nyakába.
      Mikor meghallottam, hogy sír, rájöttem arra is, hogy mekkora barom vagyok. Megfordult miközben karjaival körülölelt, és felzokogott.
      - Annyira sajnálom...
      - Jajj, Kristen! Én sajnálom, érzéketlen hülye voltam, bocsáss meg...
      Apró puszikkal borítottam be ahol csak értem, majd felkapva őt az ágy felé indultam. Letettem őt a szélére, én pedig elé térdeltem.
      - Nagyon szeretlek Kris, és sajnálom ezt a hülye féltékenykedést... - suttogtam, mire ő kezei közé vette arcomat. A szemei még mindig nedvesen csillogtak, de így is gyönyörű volt.
      - Nem akarlak ilyen hülyeség miatt elveszíteni. Szeretlek.
      Szorosan magamhoz öleltem, és a hajába súgtam:
      - Nem fogsz elveszíteni.
      Hátrébb hajoltam, hogy hozzáférhessek az ajkaihoz. Nem érdekelt, hogy fél órája kit csókolt, az az egy érdekelt, hogy most engem csókolt. Forró nyelve találkozott az enyémmel, és máris veszettül kívántam őt.
      Finoman hátradöntöttem szerelmemet, miközben énis mellé feküdtem. Nyelveink szüntelenül vívták a csatájukat, miközben megszabadítottuk egymást a ruháktól. Lassan kezdtem el végigcsókolni Kristent, a kulcscsontjától a mellei dombján keresztül egészen az alhasáig, majd elértem nőiességét. Birtokba vettem a nyelvemmel, mire szerelmemből jóleső sóhajok buggyantak elő. Ujjai hajamban cikáztak, miközben az enyémeket befúrtam nyelvem mellé, és így kényeztettem tovább. Megállíthatatlan nyögések törtek fel Kristen ajkai közül, kész zene volt füleimnek.
      Amint nevemet sikoltva elérte a gyönyör, felkúsztam hozzá, hogy csókot követeljek, amit szerencsére nem tagadott meg tőlem. Lábait derekam köré kulcsolta, én pedig a következő pillanatban amilyen lassan csak tudtam, belé hatoltam.
      Tudtam, hogy ez megőrjíti, és nem is tévedtem, ugyanis a hátam újabb karmolásokkal lett gazdagabb, de egyáltalán nem bántam. Újabb csókban forrtunk össze és közben – még mindig ráérősen – mozogni kezdtem.
      Kris hangos sóhajok közepette tűrte apró kínzásomat, de nem sokáig. Ő is mozgatni kezdte a csípőjét, így hajszolva gyorsabban a gyönyör felé, és ettől az én ellenállásom is megtört. Hevesen mozogtunk, egyszerre mozdítva csípőinket, miközben nyelveink is saját, elképesztő ritmusukat járták.
      Kristen apró kezei lefelé barangoltak a hátamon egészen a fenekemig, miközben én még mindig a combját markoltam. Ki tudja mennyi idő után, egyre csak gyorsítottunk a tempón, majd egymás nevét sóhajtva merültünk el az élvezetekben.
      Verejtéktől nedves testünk még mindig összeforrt, miközben tovább csókoltuk egymást. Kis idő után kihúzódtam szerelmemből, majd még egyszer végigcsókoltam testét, utoljára hagyva ajkait.
      - Szeretlek – súgta Kristen még mindig elfúló hangon, miközben karjai körülöleltek.
      - Én is szeretlek – viszonoztam, majd álomra hajtottuk fejünket.

22. fejezet

Meghoztam a legújabb részt, bocsánat hogy ennyi idő után. Nem lett valami hosszú fejezet (melyik lett az? xD) de azért jó olvasást és megint csak köszönöm a komikat!
Abellana

(Rob)

      Reggel szerelmem csókjaira ébredtem, és mi tagadás ennél jobb ébresztőm nem is lehetett volna... Ajkai mellkasomon játszadoztak, miközben ujjaimmal végigsimítottam fedetlen hátán. Szívesen folytattam volna éjszakai tevékenységünket, de ekkor Kris elszakadt tőlem.
      - Mennem kell – sóhajtotta lemondóan.
      Még egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra, majd elment zuhanyozni, de ezt nem hagyhattam annyiban. Én is beléptem a zuhanykabinba, majd hátulról átöleltem a testét, és vállát borítottam be apró csókokkal.
      - El fogok késni – nevetett fel szerelmem és szembe fordult velem.
      - Nagy kár, mert egyelőre a rabom vagy – mondtam, majd válaszra időt sem hagyva közeledtem felé egy csókért.
      Kristen tiltakozása rögtön abbamaradt, ahogy nyelveink elkezdték saját táncukat járni. Karjait a nyakam köré fonta, miközben az egyik kezem kettőnk között araszolt egyre lejjebb, mígnem elértem szerelmem vágyainak középpontját. Amint ujjaim elkezdték őt kényeztetni, elvált ajkaimtól, és hangos nyögések törtek elő belőle. Imádtam, hogy ezt teszem vele, de fordult a kocka, amikor ujjai körbezárták merev férfiasságomat.
      Nem kínoztam tovább magunkat, ahol eddig ujjaim kalandoztak, most testünk kapcsolódott össze. Kristen kéjes sikolyát szenvedélyes csókunk nyomta el, közben pedig ujjai a hátamon cikáztak. Egyre sebesebben hajtottuk egymást a gyönyör felé, majd a csúcsponthoz közeledve megéreztem Kristen körmeit a hátamon. Egy utolsó lökés kíséretében mély nyögés tört fel belőlem, miközben szerelmem hangos nyögéssel ért fel a csúcsra.
      Miután az eseménydús zuhanynak vége szakadt, feltettem Krisnek a kérdést, ami ma reggel jutott eszembe:
      - Nem bánnád, ha elkísérnélek a forgatásra?

(Kristen)

      Rob kérdésén ledöbbentem. Igazából egyáltalán nem bántam volna ha elkísér, és az utolsó napokban nem is lesz már szexjelenet, de nem szerettem volna ha szerelmem végignézi ahogy Ian engem csókol. Tekintve, hogy Rob még nem is tud kollégám bevallott érzelmeiről...
      Mérlegeltem a dolgokat, de végül úgy döntöttem, hogy csak nem lesz baj belőle...
      - Nem bánom – mondtam, majd egy utolsó csók után elindultunk a forgatásra.
      Amint Ian meglátta, hogy Rob és én együtt lépünk be a stúdióba, elkomorult az arca. Megsajnáltam a helyzete miatt, de azzal is tisztában voltam, hogy Robnak sem lehet könnyű. Ian arcát pedig ő is látta, ami megerősítette abban a hitében, hogy aktuális filmbéli párom érez irántam valamit... és nem is tudja mennyire igaza van.
      A forgatás remekül ment – habár észrevettem szerelmem nem túl kedves pillantásait Ian felé – de a szünetekben Ian épp úgy figyelmen kívűl hagyott, mint az azutáni napon, hogy bevallotta az érzéseit. Ennek pedig Rob örült a legjobban.
      Az egyik szünetben miután visszamentem a lakókocsimba, különösen feszültnek tűnt.
      - Mi a baj? - kérdeztem, miközben közelebb mentem és végigsimítottam egyik karján.
      - Látom nagyon élvezte, hogy ledughatta a nyelvét a torkodon – állapította meg dühösen.
      - Jajj, Rob... kérlek ne kezdd ezt.
      Újabb lépést tettem felé, és ezzel már csak pár centi volt köztünk. Egyik kezemmel végigsimítottam enyhén borostás arcán, mire ő a karomra tette a kezét. Mélyen a szemébe néztem, próbáltam szavak nélkül megértetni, hogy nekem senki más nem kell. Én őt szeretem.
      Ajkaim átszelték a közöttünk lévő távolságot, és finoman puhatolóztak az övéi után. Lassan csókoltam, belesűrítve minden szerelmemet amit iránta éreztem. Amint elváltak ajkaink, megszólaltam:
      - Ian-t soha nem fogom így megcsókolni. És mást sem.
      Apró, halvány mosoly jelent meg Rob arcán, majd még egy – ezúttal visszafogottabb – csók után visszamentem a munkához.
      Mikor este hazaértünk, Robot már láthatóan nem izgatta annyira, hogy Ian a jelek szerint belém van esve. A hálóban pedig folytattuk amit reggel elkezdtünk...

      Másnap Rob már nem kísért el, de valamilyen átlátszó kifogást használva Nikki döntött úgy, hogy velem jön.
      - Kérlek mondd, hogy nem Rob kért meg rá, hogy szemmel tarts.
      - Kris! Mégis miket gondolsz? Már el se kísérhetem a barátnőmet a filmje forgatására ok nélkül? - háborodott fel Nikki.
      - Áh, értem. Szóval felkeltél hajnali ötkor mindössze azért, hogy elkísérj egy forgatásra, amit valószínűleg végig fogsz unni?
      - Pontosan.
      - Igazán kedves tőled... - morogtam.
      Biztos voltam benne, hogy Rob csak a biztonság kedvéért "riadóztatta" Nikki-t, de akkor is sértette egy kicsit az önbecsülésemet.
      - Inkább mesélj rólad meg Kellanról. Még mindig próbaidőn vagytok?
      Nikki elvigyorodott nyilvánvaló témaváltásomtól, de nem szólt érte.
      - Igazából nem beszéltünk róla...
      - Jah, a beszélgetés nem az erősségetek – vigyorogtam, visszaemlékezve a kezdeti időszakra. Barátnőm csak egy morcos pillantást vetett felém, de folytatta.
      - Jajj Kris, azt hiszem... szerelmes vagyok – jelentette ki Nikki egy tizenéves diáklány stílusában. - Azt hiszem a próbaidő lejárt.
      - Azta, csak nem hivatalos?
      - Azért annyira még nem – mosolyodott el Nikki, és látszott rajta, hogy boldog. Ennek igazán örültem.
      A forgatás hasonlóképpen ment mint tegnap, azzal az apró különbséggel, hogy Ian barátságosabb volt ma velem. Mindezek ellenére látszott rajta a szomorúság, és nem örültem, hogy ennek pont én vagyok az oka, na meg a barátnőjével való szakítása.
      A nap végén oda is mentem az öltözőjéhez, hogy beszéljek vele, de félbeszakított.
      - Tudom mit szeretnél mondani, Kris. Hogy sajnálod, hogy így alakult, és tényleg szeretnéd ha jó barátok maradnánk.
      - Ian, tényleg bűntudatom van emiatt...
      - Nem kell, hogy bűntudatot érezz Kristen – mondta gyengédséggel a szemeiben, miközben közelebb jött, és végigsimított a hajamon. - Csak szeretném, ha őszintén felelnél egy kérdésemre.
      - Rendben. Bármire.
      - Ha... Ő nem lenne, akkor nekem lenne esélyem nálad? - tette fel a kérdést reménykedve.
      - Ez felesleges kérdés, Ian. Mert nekem igenis ott van Ő, és nem hagynám el.
      - Rendben, de tegyük fel, hogy nem találkoztál vele.
      Tudtam, hogy bántani fogja bármelyik választ is adom, de végül őszintén válaszoltam:
      - Ha nem találkoztam volna vele, igen, lenne esélyed.
      Ennyi elég volt Iannek. Rögtön ajkaimra tapasztotta az övéit. Mielőtt azonban megérezhettem volna a dühöt, egy pillanatra sajnálni kezdtem őt megint. És visszacsókoltam.

21. fejezet

Nos... :D Karácsonyra akartam egy extra hosszú fejezetet írni meglepiként, de helyette csak egy picivel hosszabb fejezet sikerült. :D Köszönöm az előző részhez a kommenteket :) Olvassatok és kommizatok :D Ezen kívűl pedig...

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
Abellana

(Kristen)

      Reggel a telefon csörgése ébreszetett, ami jó dolog volt tekintve, hogy ma is forgatásra kellett mennem. Kész móka lesz másnaposan...
      A kijelzőn Rob neve villogott.
      - Szia – köszöntem rögtön fellelkesedve.
      - Jó reggelt – nevetett Rob. - Remélem már kijózanodtál.
      Megszólalni sem bírtam. Honnan tudja Rob, hogy tegnap ittam? Most fedeztem csak fel, hogy a saját ágyamban – ágyunkban – vagyok, de arra nem emlékszem, hogy kerültem ide.
      - Öhm.. abszolút – feleltem összezavarodva. - De honnan tudod, hogy...
      - Hajnalban felhívtál – közölte.
      Micsoda?? Úristen tudtam, hogy nem kéne annyit inni...
      - És mit mondtam?
      - Nos... közölted, hogy hiányzom neked, majd közvetlen utána azt, hogy épp Iannel iszogattok.
      Szinte láttam a fintort az arcán ahogy kimondja Ian nevét.
      - Jajj Rob, úgy sajnálom... nem igazán volt kedvem az egészhez, de végül aztán mégis elmentünk inni egy kicsit, úgyhogy...
      - Egy kicsit?? - mondta szemrehányóan.
      - Ugyan Rob... nem várhatod el, hogy ne szórakozzak, csak azért mert most távol vagyunk.
      - Semmi bajom nincs azzal ha szórakozol, csak azzal, hogy mindezt vele teszed.
      - Ian nagyon rendes srác, mi a bajod vele? - kérdeztem kissé felemelve a hangomat.
      - Az hogy csorgatja a nyálát utánad...
      - Hülyeségeket beszélsz. Mondtam már, hogy barátnője van.
      - Mintha az akadály lenne...
      - Na jó, nem szeretnék többet erről vitatkozni Rob. Tudod, hogy szeretlek.
      Rob pár másodpercig nem válaszolt, de utána újból halkan megszólalt:
      - Én is szeretlek. És hiányzol.
      Néhány percig beszéltünk még, de utána le kellett tennem, hogy sikerüljön embert varázsolnom magamból a forgatásra. Mivel a nagy sietség miatt kávéra már nem jutott időm, a forgatásra odaérve rögtön a koffein pótlása volt az első dolgom.
      - Látom túlélted az éjszakát – szólt mellettem egy hang.
      - Remélem nem kárörvendesz emiatt annyira...
      - Eszemben sincs – felelte egy mosollyal Ian.
      - Szóóóval... eléggé homályosak a képek. Hogy is kerültem haza tegnap?
      - Nos, mivel nekem – veled ellentétben – még volt egy kis lélekjelenlétem, taxit hívtam, aztán befektettelek az ágyba, majd én is hazamentem.
      - Köszi Ian – hálálkodtam. - Vérbeli ivócimbora vagy.
      A következő órákat végigszenvedtük, és röhögtünk a másik bénaságán, de közben nem tudtam nem észrevenni, hogy Ian öröme nem teljesen felhőtlen. Mikor pedig visszasétáltunk az öltözőkhöz a nap végén, el is kezdtem nála puhatolózni.
      - Grace a bajom. Tudod... elég sok ideje voltunk már együtt és ma reggel szakítottunk – felelte Ian.
      Ez egy kicsit ledöbbentett.
      - Annyira sajnálom, Ian. Remélem a tegnap estének semmi köze hozzá...
      - Igazából van. A tegnap este is csak megerősített benne, hogy a Grace-szel való kapcsolatom nem a régi, és hogy téged... percről percre jobban kedvellek.
      - Hogy... micsoda? - habogtam meglepetten.
      - Jajj, Kristen... mikor reggel találkozunk, és meglátlak, meghallom a hangod és a nevetésed... mindig arra gondolok, hogy miért nem én vagyok az, aki nap mint nap részesülhet ebben.
      - Oké, szerintem te most... össze vagy zavarodva. A szakítás miatt meg minden.
      - Nem! Beléd szerettem, Kristen.
      Maga a tény, hogy egy ember aki az utóbbi hetekben közeli barátom lett, most kijelenti, hogy szerelmes belém, némileg lesokkolt.
      - De én... Robot szeretem. Sajnálom Ian, tényleg. De rossz lányba szerettél bele.
      Nem bírtam már tovább folytatni ezt a hirtelen ért beszélgetést, és faképnél hagytam Iant. Kételkedtem benne, hogy tényleg szerelmes lenne, valószínűleg csak összezavarodott.
      Amint hazaértem, rögtön az ágyba dőltem a kimerültségtől. Nem akartam mást, csak aludni. Még az sem számított, hogy Robbal reggel óta nem beszéltem. Biztosra vettem, hogy az elkövetkezendő napok – sőt hetek – borzasztóan fognak telni.

      Reggel kellemetlen dolgora ébredtem, nevezetesen arra, hogy valaki éppen próbál kitaszigálni az ágyból, mikor pedig felnéztem...
      - Mi a frászt keresel a házamban, Greene? - mordultam legjobb barátnőmre álmosan.
      - A pótkulccsal jöttem be amit adtál. Mivel napok óta nem beszéltünk, gondoltam elkísérlek ma a forgatásra.
      - Azért kíméletesebben is ébreszthettél volna – motyogtam.
      - Az nem az én módszerem – felelte vidám mosollyal Ashley, majd nagy nehezen rávett, hogy kezdjek el készülődni.
      - Na éééés... mi újság Iannel? - kérdezte Ash, mikor már elindultunk.
      - Miért pont Ianről kérdezel?
      - Na jó, tudom, hogy a stábbuli óta nem beszéltünk róla, de azért ott elég jól elvoltatok, és...
      - Mondtam már, hogy hagyj ezzel – szakítottam félbe ingerülten.
      - Szóval csakis jó barátok vagytok...
      Erre nem feleltem, hisz Ian részéről ez nem volt igaz. Ashnek gyanússá vált a hallgatásom, és rögtön rá is kérdezett, hogy mi a probléma.
      - A probléma mindössze annyi, hogy Ian tegnap kijelentette, hogy szakított a barátnőjével és túlságosan is kedvel engem.
      - Dehát te... te Robbal vagy! - mondta Ash leesett állal, mintha épp azt fejtettem volna ki neki az előbb, hogy meg akarok szökni Iannel.
      - Na ne mondd! És engem nem is érdekel Ian, én boldog vagyok.
      - Akkor meg miért vagy ilyen lelombozódott?
      - Mert... barátok voltunk. És mostmár nem igazán lehetünk azok.
      Ash nem fűzött hozzászólnivalót a ténykifejtésemhez, inkább további beszélgetés nélkül mentünk be a stúdióba. Elég kényelmetlen volt ilyen helyzetben forgatni Iannel, és a szünetekben egy szót sem beszéltünk, de a nap végére ez már kezdett túl frusztráló lenni. Megkértem Ash-t, hogy várjon pár percet, és megindultam Ian öltözője felé.
      - Ó, Kris... öhm, szia...
      - Szia, beszélhetnénk egy kicsit? - kérdeztem, mire ő beinvitált.
      - Csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom, hogy ez így alakult... de én szeretnék továbbra is a barátod maradni – fogtam bele a mondanivalómba.
      - Nem is tudom, Kris...
      - Hallgass meg, kérlek! Talán egy idő után újra képesek leszünk barátok lenni, addig pedig nem szeretném, ha minden nap így telne... szótlanul.
      Ian egy kis ideig fontolgatta amit mondtam, majd mikor végre bólintott, előre léptem és megöleltem. Elvégre barátoknak ezt még szabad... Szerencsére a következő hetekben jól elvoltunk egymással.

      Pár héttel később már csak néhány napunk volt a forgatás befejeztéig, aminek örültem is, mivel minden este hullafáradtan értem haza. Az egyik este azonban más volt, ugyanis nem sokkal azután, hogy haza érkeztem, valaki kopogtatott az ajtón...
      Amint kinyitottam, először is leesett az állam a meglepetéstől, utána pedig váratlan "látogatóm" nyakába ugrottam, és rögtön elszállt minden fáradtságom.
      - Jesszus, hogyhogy itt vagy? Csak egy héttel későbbre vártalak!
      - Előbb végeztünk, úgyhogy siettem hozzád – mosolygott szerelmem, majd lehajolt, hogy ajkaink végre találkozhassanak.
      - Annyira hiányoztál – motyogta a hajamba.
      - Nekem is hiányoztál – csókoltam meg újra.
      Mivel azonban hetek óta nem láttuk egymást, a csókból rögtön egyre több lett... A hálóig úgysem bírtuk volna ki, úgyhogy mikor Rob felkapott, a nappaliba vitt, és a kanapéra fektetett majd úgy csókolt tovább. A távol töltött idő ellenére azonban lassan kezdte el végigcsókolni a testemet, miközben eltávolította az azt takaró ruhákat. Én viszont eléggé türelmetlenkedtem, úgyhogy igyekeztem én is leszedni az ő felesleges ruhadarabjait.
      Mikor már semmi nem fedte a testünket, Rob egyik kezére támaszkodva hátrébb hajolt és végig nézett rajtam, a szemében pedig vágy tükröződött.
      - Gyönyörű vagy – suttogta, én pedig rögtön az ajkaira vetettem magam.
      Rob egyik keze végigsimított az oldalamon, majd a combomat kezdte el simogatni, miközben lassan eggyé vált a testünk. Élvezetünk hangjait elnyomta vérpezsdítő csókunk.
      Rob lassan de annál inkább vágyakozva hajtott minket a végső élvezetek felé, miközben ajkaink egy pillanatra sem távolódtak el egymástól. Nem sokkal később meg is éreztem a gyönyört, ami egészen az alhasamtól indult és egyre csak fokozódott, míg végül teljesen lecsapott rám, szerelmem pedig rögtön követett.
      Ezután a hálószobában űztük a gyönyört újra meg újra, mígnem hajnalban Rob karjai közt ért az álom.

20. fejezet

Mivel egy nap alatt összegyűlt öt komi (amit köszönök szépen :) itt az új fejezet. Jó olvasást! :)

(Kristen)

      - Mike! Nem is tudtam, hogy itt leszel...
      - Azért remélem örülsz nekem Kris.
      Persze... csak olvadna le az a hülye vigyor a képedről.
      - Ömm... Rob, ez itt Michael Angarano, az én...
      - Exe – fejezte be a mondatomat Mike. Rob láthatóan "oda-vissza volt az örömtől", miközben kezet fogott Mike-kal.
      - Én most visszamegyek a hotelbe Kris, később találkozunk – mondta Rob, majd egy vérpezsdítő csók kíséretében elköszönt tőlem, és egy biccentést is küldött Mike felé – elég bosszúsan.
      - Szóval most vele hetyegsz? - kérdezte Michael.
      - Nem hetyegek senkivel – morogtam. - Együtt élünk.
      - Ugyan Kristen, most őszíntén... miben lehet jobb nálam?
      - Öö... írásos listát szeretnél?
      - Azért lásd be, hogy mi jobb páros voltunk.
      - A fenét. Nem működött már köztünk Mike... jó lenne ha felfognád.
      Drága exem replikáját meg sem várva elhagytam a partit, hogy én is visszamenjek a hotelbe. Ahol egy igencsak dühös Robert fogadott...
      - Mi volt ez az egész? - kérdezte.
      - Mire gondolsz? - értetlenkedtem.
      - Nem elég, hogy azt kell hallanom a közös barátunktól, hogy milyen jóban vagy az új kollégáddal, erre még felbukkan az exed is.
      - És mégis mit gondolsz, hogy én tehetek róla? - kérdeztem kissé nagyobb hanggal mint kellett volna. - Vagy hogy én annyira imádtam az idióta Mike-kal csevegni?
      - Legalább rád mászott?
      - Rob, hallod ilyenkor saját magadat!?
      - Persze ez könnyebb, mint egyenes választ adni!
      Itt lett elegem az egészből. Villámsebességgel mentem be a hálószobába, majd hangos ajtócsapkodással kívántam Rob tudtára adni, hogy túlment egy határon.
      Gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba, aludni viszont még nem tudtam. Negyed óra múlva hallottam az ajtót nyílni, pár pillanattal később pedig egy kéz simított végig a vállamon.
      - Sajnálom, Kris. Hülye voltam. De tudod, hogy nem akarlak elveszíteni...
      Nem reagáltam a szavaira. Nem sokkal később éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy, majd mély álomba merültem.
      Reggel egyedül ébredtem. Kiléptem a szobából, hogy Rob keresésére induljak, és nem is kellett messzire mennem: kint állt az erkélyen egy cigivel a kezében.
      - Jó reggelt – köszönt szomorú mosollyal amint meglátott. Most ébredtem csak rá, hogy mennyire hiányozni fog a következő hetekben, és képesek voltunk elpocsékolni az estét veszekedéssel és durcáskodással.
      Mellé léptem és reggeli csókkal köszöntöttem.
      - Kris, én tényleg nagyon... - kezdte volna, de ujjamat az ajkaira tettem.
      - Én is sajnálom. De tudhatnád, hogy nem hagynám, hogy akárki közénk álljon. Szeretlek – mondtam, mire ő elmosolyodott, és szerelmes csókkal viszonozta a vallomásomat.
      - Mennem kell – szakadtam el tőle.
      - Tudom... - sóhajtott Rob.
      Miután felöltöztem, és túlestünk egy igencsak hosszú búcsúzkodáson, elindultam a repülőtérre, hogy visszautazzak Los Angelesbe.

      A szünet utáni első munkanap forgatással telt. Méghozzá nem is akármilyennel... Iannek és nekem egy elég pikáns jelenetet kellett ma leforgatnunk, és örültem, hogy most egyik ismerősöm sincs itt.
      Azt hittem most, hogy barátok vagyunk, zavarba ejtő lesz a sok heves csók és érintés a kamerák előtt, de meglepően természetesen ment. Fura, de a forgatás idejére minden kiment a fejemből, még az is, hogy mennyire hiányzik Rob. Viszont miután végeztünk, ugyanolyan egykedvűen kullogtam vissza az öltözőmbe.       Pár perc múlva azonban berobbant Ian.
      - Inni megyünk! - jelentette ki teljes magabiztossággal.
      - Jajj Ian, ehhez most tényleg nem sok kedvem van...
      - Gyerünk már Kris, inkább hazamész lógatni az orrod?
      Ahogy rám nézett azokkal a könyörgő szemeivel, nem tudtam nemet mondani.
      - Rendben van – adtam be a derekam – de mindössze egy ital!
      - Ahogy mondod...
      Persze az idő múlásával az egy pohárból is egyre több lett... De nem érdekelt. Jól éreztem magam, és Ian sokkal jobb kedvre derített. Viszont aztán más témákra terelődött a szó.
      - Na és... mióta vagytok együtt? - kérdezte hirtelen. - Te és Rob.
      - Fél éve.
      - És már együtt laktok? - kérdezte meglepődve.
      - Nem számít mióta vagyunk együtt, ha szeretjük egymást.
      - Igazad van – szólt eltűnődve, és úgy tűnt, hogy az ő kedve is alábbhagyott.
      - És mi van veled és a barátnőddel? Mi is a neve?
      - Grace.
      - Szóval hogy álltok egymással?
      - Mostanában nem túl jól. Nem vagyunk együtt túl sokat, ha pedig mégis, akkor veszekszünk. Én pedig odáig süllyedtem, hogy egy lánnyal beszélgetek erről.
      - Héé! – nevettem fel. - Biztosan rendben lesz minden.
      Ian felém villantott egy halvány mosolyt, a továbbiakban pedig hagytuk a komoly témákat. A pia, na meg egymás társasága jó kedvre derített minket, szinte mindenen nevettünk, egy idő után pedig a józan eszünk inkább aludni tért...