22. fejezet

Meghoztam a legújabb részt, bocsánat hogy ennyi idő után. Nem lett valami hosszú fejezet (melyik lett az? xD) de azért jó olvasást és megint csak köszönöm a komikat!
Abellana

(Rob)

      Reggel szerelmem csókjaira ébredtem, és mi tagadás ennél jobb ébresztőm nem is lehetett volna... Ajkai mellkasomon játszadoztak, miközben ujjaimmal végigsimítottam fedetlen hátán. Szívesen folytattam volna éjszakai tevékenységünket, de ekkor Kris elszakadt tőlem.
      - Mennem kell – sóhajtotta lemondóan.
      Még egy utolsó csókot nyomott az ajkaimra, majd elment zuhanyozni, de ezt nem hagyhattam annyiban. Én is beléptem a zuhanykabinba, majd hátulról átöleltem a testét, és vállát borítottam be apró csókokkal.
      - El fogok késni – nevetett fel szerelmem és szembe fordult velem.
      - Nagy kár, mert egyelőre a rabom vagy – mondtam, majd válaszra időt sem hagyva közeledtem felé egy csókért.
      Kristen tiltakozása rögtön abbamaradt, ahogy nyelveink elkezdték saját táncukat járni. Karjait a nyakam köré fonta, miközben az egyik kezem kettőnk között araszolt egyre lejjebb, mígnem elértem szerelmem vágyainak középpontját. Amint ujjaim elkezdték őt kényeztetni, elvált ajkaimtól, és hangos nyögések törtek elő belőle. Imádtam, hogy ezt teszem vele, de fordult a kocka, amikor ujjai körbezárták merev férfiasságomat.
      Nem kínoztam tovább magunkat, ahol eddig ujjaim kalandoztak, most testünk kapcsolódott össze. Kristen kéjes sikolyát szenvedélyes csókunk nyomta el, közben pedig ujjai a hátamon cikáztak. Egyre sebesebben hajtottuk egymást a gyönyör felé, majd a csúcsponthoz közeledve megéreztem Kristen körmeit a hátamon. Egy utolsó lökés kíséretében mély nyögés tört fel belőlem, miközben szerelmem hangos nyögéssel ért fel a csúcsra.
      Miután az eseménydús zuhanynak vége szakadt, feltettem Krisnek a kérdést, ami ma reggel jutott eszembe:
      - Nem bánnád, ha elkísérnélek a forgatásra?

(Kristen)

      Rob kérdésén ledöbbentem. Igazából egyáltalán nem bántam volna ha elkísér, és az utolsó napokban nem is lesz már szexjelenet, de nem szerettem volna ha szerelmem végignézi ahogy Ian engem csókol. Tekintve, hogy Rob még nem is tud kollégám bevallott érzelmeiről...
      Mérlegeltem a dolgokat, de végül úgy döntöttem, hogy csak nem lesz baj belőle...
      - Nem bánom – mondtam, majd egy utolsó csók után elindultunk a forgatásra.
      Amint Ian meglátta, hogy Rob és én együtt lépünk be a stúdióba, elkomorult az arca. Megsajnáltam a helyzete miatt, de azzal is tisztában voltam, hogy Robnak sem lehet könnyű. Ian arcát pedig ő is látta, ami megerősítette abban a hitében, hogy aktuális filmbéli párom érez irántam valamit... és nem is tudja mennyire igaza van.
      A forgatás remekül ment – habár észrevettem szerelmem nem túl kedves pillantásait Ian felé – de a szünetekben Ian épp úgy figyelmen kívűl hagyott, mint az azutáni napon, hogy bevallotta az érzéseit. Ennek pedig Rob örült a legjobban.
      Az egyik szünetben miután visszamentem a lakókocsimba, különösen feszültnek tűnt.
      - Mi a baj? - kérdeztem, miközben közelebb mentem és végigsimítottam egyik karján.
      - Látom nagyon élvezte, hogy ledughatta a nyelvét a torkodon – állapította meg dühösen.
      - Jajj, Rob... kérlek ne kezdd ezt.
      Újabb lépést tettem felé, és ezzel már csak pár centi volt köztünk. Egyik kezemmel végigsimítottam enyhén borostás arcán, mire ő a karomra tette a kezét. Mélyen a szemébe néztem, próbáltam szavak nélkül megértetni, hogy nekem senki más nem kell. Én őt szeretem.
      Ajkaim átszelték a közöttünk lévő távolságot, és finoman puhatolóztak az övéi után. Lassan csókoltam, belesűrítve minden szerelmemet amit iránta éreztem. Amint elváltak ajkaink, megszólaltam:
      - Ian-t soha nem fogom így megcsókolni. És mást sem.
      Apró, halvány mosoly jelent meg Rob arcán, majd még egy – ezúttal visszafogottabb – csók után visszamentem a munkához.
      Mikor este hazaértünk, Robot már láthatóan nem izgatta annyira, hogy Ian a jelek szerint belém van esve. A hálóban pedig folytattuk amit reggel elkezdtünk...

      Másnap Rob már nem kísért el, de valamilyen átlátszó kifogást használva Nikki döntött úgy, hogy velem jön.
      - Kérlek mondd, hogy nem Rob kért meg rá, hogy szemmel tarts.
      - Kris! Mégis miket gondolsz? Már el se kísérhetem a barátnőmet a filmje forgatására ok nélkül? - háborodott fel Nikki.
      - Áh, értem. Szóval felkeltél hajnali ötkor mindössze azért, hogy elkísérj egy forgatásra, amit valószínűleg végig fogsz unni?
      - Pontosan.
      - Igazán kedves tőled... - morogtam.
      Biztos voltam benne, hogy Rob csak a biztonság kedvéért "riadóztatta" Nikki-t, de akkor is sértette egy kicsit az önbecsülésemet.
      - Inkább mesélj rólad meg Kellanról. Még mindig próbaidőn vagytok?
      Nikki elvigyorodott nyilvánvaló témaváltásomtól, de nem szólt érte.
      - Igazából nem beszéltünk róla...
      - Jah, a beszélgetés nem az erősségetek – vigyorogtam, visszaemlékezve a kezdeti időszakra. Barátnőm csak egy morcos pillantást vetett felém, de folytatta.
      - Jajj Kris, azt hiszem... szerelmes vagyok – jelentette ki Nikki egy tizenéves diáklány stílusában. - Azt hiszem a próbaidő lejárt.
      - Azta, csak nem hivatalos?
      - Azért annyira még nem – mosolyodott el Nikki, és látszott rajta, hogy boldog. Ennek igazán örültem.
      A forgatás hasonlóképpen ment mint tegnap, azzal az apró különbséggel, hogy Ian barátságosabb volt ma velem. Mindezek ellenére látszott rajta a szomorúság, és nem örültem, hogy ennek pont én vagyok az oka, na meg a barátnőjével való szakítása.
      A nap végén oda is mentem az öltözőjéhez, hogy beszéljek vele, de félbeszakított.
      - Tudom mit szeretnél mondani, Kris. Hogy sajnálod, hogy így alakult, és tényleg szeretnéd ha jó barátok maradnánk.
      - Ian, tényleg bűntudatom van emiatt...
      - Nem kell, hogy bűntudatot érezz Kristen – mondta gyengédséggel a szemeiben, miközben közelebb jött, és végigsimított a hajamon. - Csak szeretném, ha őszintén felelnél egy kérdésemre.
      - Rendben. Bármire.
      - Ha... Ő nem lenne, akkor nekem lenne esélyem nálad? - tette fel a kérdést reménykedve.
      - Ez felesleges kérdés, Ian. Mert nekem igenis ott van Ő, és nem hagynám el.
      - Rendben, de tegyük fel, hogy nem találkoztál vele.
      Tudtam, hogy bántani fogja bármelyik választ is adom, de végül őszintén válaszoltam:
      - Ha nem találkoztam volna vele, igen, lenne esélyed.
      Ennyi elég volt Iannek. Rögtön ajkaimra tapasztotta az övéit. Mielőtt azonban megérezhettem volna a dühöt, egy pillanatra sajnálni kezdtem őt megint. És visszacsókoltam.