27. fejezet

Köszönöm azoknak, akik vették a fáradságot és komiztak.
Abellana

(Kristen)

      - Ian... - habogtam döbbenten. - Mit keresel itt?
      - Ez egy elég népszerű hely, Kris.
      - Úgy értem mit keresel a női mosdó előtt?
      - Láttam, hogy erre jössz és...
      - Te követtél? - szakítottam félbe.
      - Jajj Kristen... sejted te, hogy milyen rossz érzés volt értesülni az eljegyzésedről? - kérdezte fájó arctekintettel, figyelmen kívűl hagyva a kérdésemet.
      Hát igen... valószínűleg én sem repesnék az örömtől ha egyszer csak azt olvasnám, hogy akit szeretek meg fog házasodni.
      - Mikor az utolsó forgatási napon a... vőlegényed elmondta...
      Egy röpke pillanatig reflexből mondtam volna rögtön, hogy sajnálom, de aztán...
      - Hogy érted, hogy a forgatáson? Aznap este kérte meg a kezemet.
      Ian tekintete arról árulkodott, hogy furcsállja a dolgot.
      - Nem. Mikor bent voltál az öltözőben azt mondta, hogy azon a reggelen igent mondtál neki.
      A meglepettség és a düh érzése olyan hirtelen rántott magával, hogy azonnal szabadultam volna Ian mellől, de ő a hátam mögötti falnak préselt, és kezeivel megtámaszkodott a két oldalam mellett.
      - Most engedj elmenni – suttogtam a méregtől elfúló hanggal, de a kissé ittas Ian-t nem igazán érdekelte ebben a pillanatban az akaratom. Egyik kezével végigsimított a halántékomtól az állam vonaláig.
      - Szeretlek – suttogta közvetlenül a fülembe, miközben az arcunk összeért.
      - Kérlek Ian, hagyjuk ezt... bármit is érzel az nem szerelem.
      - Szóval úgy gondolod...? - kérdezte kihívóan, majd ajkait lehelet könnyedén az enyémekhez érintette.
      Mintha tényleg csak az lett volna minden szándéka, hogy megmutassa az érzelmeit, annyi gyengédséget sűrített ebbe az apró csókba, amennyit csak tudott. De én gyorsan elhajoltam.
      - Ezt többet ne! - villantottam rá fenyegetően a pillantásomat.
      Pillanatnyi gyengeségét kihasználva ellöktem magamtól, és az asztal felé vágtattam dühösen. Ashley állított meg, aki zavart arckifejezéséből ítélve nem látta a csókot.
      - Hát ez meg mit akart? - bökött a fejével a csalódott Ian felé.
      - Honnan tudjam? Biztos beléállt a kangörcs... - fújtattam, majd felkapva a táskámat a bejárat – és egyben kijárat – felé igyekeztem. És hát mi tetőzhette volna még jobban az este tökéletlenségét?
      - Kristen... mi a baj? - kérdezte Rob meglepve a felindultságomtól, mikor belebotlottam. De nem érdekelt, muszáj volt kijutnom a levegőre, hogy kitisztuljon a fejem. Ő persze utánam jött.
      - Megijesztesz Kris, mi az?
      - Pontosan mit mondtál Iannek az utolsó forgatáson? - szegeztem neki a kérdést.
      - Mi?? Hogy jön ez most ide?
      - Mit mondtál neki mikor telefonáltam Rob?
      - Semmi olyat ami számítana...
      - Basszus, Rob! Azt mondtad neki, hogy összeházasodunk! Ezt mondtad neki, mikor nekem még halvány fogalmam sem volt az egészről!
      - Jól van, ezt mondtam! - emelte fel ő is a hangját. - És akkor mi van? Ő csak Ian... elkezdett arról beszélni, hogy nem bízok benned, meg ne legyek olyan magabiztos... Már bocs Kris, de te sem hajtottad el éppen, mikor nekiálltál forgatás után csókolgatni!
      - Most komolyan ezt fogod csinálni? Régi hibákat vágsz a fejemhez? Basszameg, miért nem tudunk csak egyetlen hétig meglenni veszekedés nélkül? - kiabáltam. Rob már nem is vágott vissza. Kezeit összekulcsolta a tarkóján, és hozzám hasonlóan elég idegesnek tűnt. Várt egy percet, hogy lehiggadjon, majd megszólalt:
      - Otthon találkozunk.
      Ennyi... hozzám vágja, hogy otthon találkozzunk, és bemegy. Még mindig kissé ledöbbenten fogtam magam és beszálltam a kocsiba.

(Rob)

      Kristennek igaza volt. Elég sokat veszekedtünk az utóbbi időben. És ha belegondolok, hogy a legtöbbnek köze volt ahhoz az idióta Ianhez...
      Nem. Most nem akartam gondolkodni. Nem akartam arra gondolni, hogy ezt a problémát meg kéne oldanunk.
      - Otthon találkozunk – mondtam, majd elindultam, hogy csatlakozzam a többiekhez inni.
      - Hova ment Kris? - kérdezte rögtön Ashley mikor odaértem az asztalukhoz.
      - Hazament. Nem érzi túl jól magát – füllentettem, méghozzá elég átlátszóan. A többiek tudják, hogy ha Kristen tényleg rosszul lenne akkor most mellette lennék. De azt is tudták, hogy felnőtt emberek vagyunk, akik megoldják a problémájukat. Most először ebben kételkedtem.

      Pár órával később miután kiszálltam a taxiból, még percekig álltam a házunk előtt. Össze kellett szednem a gondolataimat. Mikor beléptem a házba, mindenhol sötét volt.
      Kris biztosan lefeküdt aludni – gondoltam. Nem akartam felébreszteni, úgyhogy eldöntöttem, hogy a kanapéra száműzöm magam ma éjszakára.
      Levettem az ingemet, de mielőtt lefeküdhettem volna, kinyílt a hálószoba ajtaja. Kristen egyenesen felém jött, majd átölelte a derekamat, csupasz mellkasomra pedig apró csókokat lehellt. Én a hajára adtam egy puszit és szorosan tartottam őt a karjaim közt. Felnézett a szemembe, miközben annyi minden csillogott a tekintetében... Szerelem, bűntudat, megbocsátás, vágy, és még egy csepp szomorúság is.
      Lehajoltam, hogy finoman megcsókoljam. Nem csak a vágy miatt, hanem mert szükségünk volt egymásra. Lassan végigsimítottam Kristen csípőjén, majd a fenekén és a combján, hogy végül felemeljem a karjaimba és a hálószobába vigyem.