26. fejezet

Igazából ez egy eléggé összecsapott fejezet lett... de egy icipicivel hosszabb, mint szokott lenni. :D És annak ellenére kapjátok meg a frisst, hogy nem lett meg a 4 komment, de most eltekintettem tőle... jó olvasást.
Abellana

(Kristen)

      Az anyámmal azután romlott meg a kapcsolatom, hogy hat éves koromban elváltak az apámmal. Az apám ezután egyfolytában úton volt és évente egyszer-kétszer találkoztam csak vele. Viszont mióta Los Angelesbe költöztem, egyszer se láttam őt. Ezért is lepett meg az, hogy most éppen a házunk előtt álldogál.
      Rob némán, kérdezősködés nélkül szállt ki mellőlem a kocsiból, nyilván rájött, hogy a látogatónk miattam van itt és én ismerem.
      - Apa... - szólítottam meg még mindig döbbenten. A sötétben is jól láttam ahogyan elmosolyodik. - Mit keresel itt?
      A kérdés arra is vonatkozott, hogy honnan tudja, hogy itt élek. De ő most nem foglalkozott a kérdésemmel.
      - Jajj Kristen, olyan régóta nem láttalak – mondta még mindig fülig érő mosollyal, majd a karjaiba zárt.
      - Rob, ő itt az édesapám John Stewart. Apa, ő a... khm, vőlegényem, Robert Pattinson.
      - Igen, már hallottam róla – szólalt meg apám újabb mosollyal, miközben kezet rázott Robbal.
      A döbbent csend beállt köztünk – elvégre mit mondj az apádnak akit négy éve nem láttál? Szerencsére Rob nem hagyta kínossá válni a helyzetet, aminek nagyon örültem.
      - Talán inkább menjünk be, ne ácsorogjunk idekint – mondta egy szexi féloldalas mosoly kíséretében – amit merem remélni, hogy nem az apámnak szánt.
      Apu bólintott egy újabb mosoly kíséretében – most komolyan, beszívott vagy mi van? - majd bementünk a házba. Kettesben hagyva őket Robbal a nappaliban, én a konyhába mentem kávét főzni. Mire visszatértem közéjük, ők már jókedvűen nevetgéltek valamin.
      - Remek, – gondoltam – pár percre megyek ki és az apám máris megnyerte Robot magának.
      - Nem mintha nem örülnék a látogatásodnak Apa, de minek is köszönhetjük...?
      - Ide költözök, Los Angelesbe. Hiányoztál már Kristen, és úgy gondoltam, hogy mostantól nem az újságból szeretném megtudni, ha a lányomat eljegyzik.
      Míg az agyam nagyobbik része feldolgozta az információt, hogy az apám L.A-be költözött, egy kisebbik része azon gondolkodott, hogy az újságok máris megtudták az eljegyzést.
      - Örülök, hogy ezentúl többet látjuk egymást – feleltem végül.
      Az este további része kellemesen telt, apám és Rob tényleg rögtön kijöttek egymással – és ez valamiért nyugtalanított. Talán azért, mert több évnyi kihagyás után az apám visszatér és máris mintaapaként kezd el viselkedni. De elhatároztam, hogy megbocsátok neki.
      - Nem is meséltél még az apádról bővebben. Nagyon jófejnek látszik – mondta Rob miután az említett elment.
      - Nem találkoztunk túl sokat – feleltem érdektelenül, majd bevonultam a hálóba.
      - Kris, valami baj van? - kérdezte Rob miközben a szekrényhez léptem.
      - Ugyan mi baj lenne... négy év múltával apám megjelenik, mintha csak tegnap találkoztunk volna utoljára, semmi baj sincs, minden tökéletes.
      A könnyeim észrevétlenül csoroghattak le az arcomon, mert csak akkor fedeztem fel őket, mikor Rob odalépett hozzám és csókjaival törölte el őket.
      - Héé, nyugi... minden rendben – suttogta a fülembe, én pedig a mellkasába temettem az arcom.
      - Csak annyira hirtelen ért ez az egész most... - szipogtam.
      - Tudom kicsim, semmi baj – nyugtatott Rob, én pedig tényleg megnyugodtam a hangjától és az ölelésétől.
      A könnyeim tovább folytak, ezért Rob nem engedett ki az öleléséből, de nem is akartam. Jót tett a közelsége. Miután lenyugodtam, nagyon is jól tudta hogyan terelje el a figyelmemet egy teljesen másik irányba. Ajkai a fülem alatt céloztak meg apró csókokkal, míg egyik keze befurakodott a felsőm alá. Egy csókért hajoltam felé, amit ő nem is habozott megadni.
      Ujjaival végigsimított kissé még nedves arcomon, majd a másik keze is leért a pólóm aljához, és lehúzta rólam, míg az én kezeim az ingével foglalkoztak, amitől sikerült is megszabadítanom.
      Rob a karjaiba kapott és az ágy felé araszolt velem, ahová letett, és leszedtük egymásról a maradék ruhát is. Ajkai lefelé vándoroltak, majd elidőztek a melleimnél, belőlem pedig hangos sóhajok szabadultak fel.
      Ujjai is a testemen cikáztak, majd célt értek a lábaim között. Először csak külső simogatásaival kényeztetett, majd a nyelve is lejjebbi tájakat célzott meg. Az élvezetem hangos sikolyként tört utat magának miközben Rob a nyelve mellé még két ujját is belém mélyesztette.
      Miután átsöpört rajtam az első orgazmus hulláma, Ő fölém emelkedett és egy hosszú, gyengéd csókban részesített. Nyelveink táncának a megszakítása nélkül csusszant belém. Nyögéseink belevesztek az egyre szenvedélyesebb csókunkba.
      Ez volt az egyik leggyengédebb szeretkezésünk. Rob lassú tempót diktálva cirógatta a testem, miközben forró csókunk egy pillanatig sem csillapodott. Hosszú ideig űztük a gyönyört egymás karjaiban, míg végül el nem ért minket a beteljesülés, amit szinte már remegve fogadtam.
      Sokáig még éberen öleltük egymást, mígnem hamarosan álomra hajtottuk a fejünket.

      Mikor reggel – pontosabban délelőtt - felébredtem, Rob még mindig békésen aludt. Óvatosan kikászálódtam az ágyból, és a fürdőszobába indultam lezuhanyozni. Miután végeztem és fel is öltöztem, kimentem a nappaliba és vetettem az asztalon lévő mobilomra egy pillantást. Egy nem fogadott hívás villogott még reggelről.
      Visszahívtam Ashley-t, aki közölte, hogy a srácok ma nagy lerészegedést terveznek – chh, mikor nem? - és Robnak és nekem is kötelező a megjelenés. Őszíntén szólva nem is bántam, ha egy estére elfelejtem a dolgokat, úgyhogy minden akadály nélkül mondtam igent Ashnek.
      Amint letettem a telefont, éreztem, hogy "valaki" hátulról átöleli a derekamat.
      - Jó reggelt – mormolta a fülemhez közel, mire megfordultam és egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
      - Kivel beszéltél? - kíváncsiskodott Rob.
      - Éppen Ash hívott. Azt mondta ma mindenképpen el kell mennünk inni.
      - Én csak később tudok menni. Munkatalálkozó. De ott leszek.
      Igazából egyedül nem sok kedvem volt elmenni, de este végül rászántam magam, és odamentem, ahová eddig is jártunk inni. Amint beléptem, máris Xavier jött elém.
      - Hát eljöttél... a gyémántos vámpírhercegedet hol hagytad? – vigyorgott.
      - Anyáddal kettesben... - morogtam, mire Xavi csak röhögött. Ezek voltunk mi... állandóan ugrattuk egymást.
      Odamentünk a többiekhez, ahol mindenkinek köszöntem, és egyszer csak megláttam valamit. Pontosabban inkább valakit. Pár asztallal arrébb Ian ült néhány haverjával. Remek, ilyen is csak velem fordulhat elő... Más körülmények között persze odamentem volna köszönni, de inkább gyáván meghúztam magam és reméltem, hogy nem fog kiszúrni.
      Visszafordultam a többiekhez, mire Ashley ingerült arcával találtam szembe magam.
      - Mi van?? - tátogtam neki oda. Mintha bizony az én hibám lenne... Szörnyen bíztató volt, hogy mindenki engem cseszett le miatta. Hát ennyire nem bíznak bennem?
      Nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis Nikki – aki ha jól láttam már túl volt pár pohárkán – magával húzott engem és Ashley-t a parkettre.
      Abszolút hatásos módja a feltűnés kerülésének – gondoltam szarkasztikusan. Azonban ahogy észrevettem Ian eléggé kedvtelenül meredt ki önmagából, úgyhogy nem igazán figyelt a kezében lévő sörön kívűl semmire.
      Nikki és Ash olyan önfeledten mozogtak mellettem, hogy akaratlanul is átragadt rám a kedvük. Mégiscsak azért jöttem, hogy egy kicsit elfelejtkezzem a hétköznapokról... Nem sokkal később aztán éreztem, hogy bizony gyorsan át akar folyni rajtam a pia, úgyhogy a női mosdó felé vettem az irányt.
      És vajon kibe botlottam kifelé jövet...?