25. fejezet

Na, valahogy sikerült összehozni az új fejezetet. :D Habár minőségre meg mennyiségre... no comment. A lényeg, hogy most ennyi van. Azért jó olvasást :)
Abellana
 
(Kristen)

      Éppen eszembe jutott, hogy ennél jobb szülinapom nem is lehetne, de nem is sejtettem, hogy a mai nap történéseinek még korán sincs vége.
      Rob elszakadt tőlem, és nadrágja zsebébe nyúlt, de háttal volt nekem és eltakarta amit elővett. Mikor viszont megfordult... ledöbbentem. Két gondolat viaskodott bennem, az egyik az volt, hogy "ó istenem nehogy az legyen amire gondolok", a másik viszont tiszta szívből azt kívánta, hogy az legyen amire gondolok. De nem túl korai ez még?
      - Kristen...
      Nagyot nyeltem és azt vártam mit fog mondani Rob.
      - Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek. És... szeretném, ha hozzám jönnél.
      Te jó ég, kimondta. Én meg biztos úgy nézek mint egy idióta. Ekkor Rob kinyitotta az apró dobozt amiben egy lélegzetelállító gyémántgyűrű volt. Önkéntelenül is mosoly kúszott az ajkaimra. Végülis már nyolc hónapja tart ez... és szeretjük egymást, akkor meg mi akadályozna? Különben sem azt kérte, hogy szökjek el vele most azonnal Vegasba összeházasodni... És ha választ kell adnom...
      - Igen – a hangom csak egy suttogás volt, de Ő így is tisztán értette.
      Rob feszülten várakozó arckifejezése boldog mosolyba fordult át, mikor kimondtam, de én még mindig alig fogtam fel. Láttam ahogy kiveszi a gyűrűt és éreztem, hogy az ujjamra húzza, de mintha ott sem lettem volna. Magamon kívűl lebegtem... méghozzá a boldogságtól.
      Örömmel kaptam Rob ajkai után, és hajnalig nem is beszéltünk többet.

(Rob)

      Nem voltam benne biztos, hogy Kristen boldog lesz attól, amit terveztem, hiszen bennem motoszkált a gondolat, hogy esetleg ő nem akarja.
      De szerencsére ez nem így történt. Amint feltettem neki a kérdést, gyönyörű arcán meglepettség látszott, majd később öröm, miután igent mondott.
      Csak órák múlva döntött le minket az álom, ezért nem is csoda, hogy mikor reggel felkeltem és az órára néztem az már majdnem délt mutatott. Újdonsült menyasszonyom nem feküdt mellettem, így hát elindultam a keresésére - miután magamra kaptam egy nadrágot - és sikerrel is jártam.
      Éppen kávét főzött kint a konyhában – nekem háttal, így még nem vehetett észre. Az már rögtön látszott, hogy a tőlem elcsent tegnapi fehér ingemen kívűl semmit nem visel.
      Halkan mögé osontam és a kezeimet a csípőjére tettem, mire enyhén felugrott.
      - Halálra ijesztesz – fordult meg hirtelen életem értelme.
      - Csak nem rosszban sántikálsz? - kérdeztem vigyorogva.
      Kris válasz helyett inkább vérpezsdítő csókot adott, majd a kezembe nyomott egy bögre kávét.
      - Most elmegyek zuhanyozni, te pedig bírj magaddal – figyelmeztetett. - Megígértem Ashleynek, hogy átmegyünk ebédre, hogy csodálhassa a gyűrűmet, meg rögtön elkezdhesse tervezgetni a koszorúslányok ruháját.
      Na igen, ha Ash egyszer megtudja, nincs menekvés. Legszívesebben csatlakoztam volna szerelmemhez a zuhany alatt, de tudtam, hogy akkor sosem lennénk készen, így hát megittam a kávémat és felöltöztem. Amint Kris is elkészült, elindultunk Ashley-hez.
      Mielőtt még egyáltalán az ajtó elé érhettünk volna, Ash szinte kirobbant rajta.
      - ÚristenúristenKrisnemhiszemel!! - mondta, s ezzel rögtön Kristen nyakába borult.

(Kristen)

      Ashley tényleg nem fogta vissza magát, még Kellant és Nikki-t is meghívta, na nem mintha ezt bántam volna. Esküszöm úgy éreztem magam mint valami exkluzív párkerítő ebéden.
      Drága barátnőm rengeteget csacsogott az esküvőről, miközben én még mindig alig fogtam fel, hogy ez tényleg igaz... Összeházasodunk. Ezzel együtt ért a sokkoló felismerés, hogy már nem csak az a tizenhat éves lány vagyok aki eljött otthonról.
      Szinte már nem is figyeltem Ashre, teljesen magába szippantott az egész házasság-gondolat és vele együtt néhol a kételyek is, amiket viszont sikerült eloszlatnom. Nikki viszont észre vett valamit, és készségesen mentett ki Ashley karmai közül.
      - Figyelj Ash, te egész délelőtt nekünk főztél, maradj csak, majd én meg Kris kivisszük ezeket – mondta, majd felkapott pár mosatlant és a fejével intett, hogy kövessem.
      - Jól vagy? - kérdezte mikor a konyhába léptünk.
      - Perszeee... csak most még korai az esküvőről beszélni. Eléggé odébb van.
      Nikki nyugtatólag megszorította a kezemet, majd megszólalt:
      - Nyugi, Ash csak most van így bepörögve. Egy-két nap és leáll.
      Visszamosolyogtam Nikkire, és eszembe jutott még valami.
      - Figyelj, a múltkori veszekedés...
      - Nem, Kris – szakított félbe. - Eléggé hülye voltam, hogy beleszóltam. Nem az én dolgom volt, úgyhogy sajnálom, hogy ráduszítottam mindent.
      Nikki még egy mosolyt küldött felém, majd visszament a többiekhez, én pedig követtem. Megnyugtatott, hogy beszéltem vele, és az is, hogy volt aki összeszedjen egy kicsit. Persze nagyon szerettem Robot – efelől a leghalványabb kétségeim sem voltak. Csak várni szeretnék egy-két évet mielőtt megházasodok.
      A következő pár órára Ash máris visszavett a tempóból, amiért roppant hálás voltam. Mikor hazaindultunk, már besötétedett. Az azonban így is tisztán látható volt, hogy a házunk előtt már parkol valaki. Én pedig elképedtem, mikor kiszállt az illető.