35. fejezet

Sziasztok! A gépem úgy döntött hajlandó együttműködni, úgyhogy itt a következő rész. :D Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz a komikat :) Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      - Ez most valami vicc, ugye? - morogtam a mellettem álló Xavinak.
      - Hidd el, én sem rajongtam az ötletért. A nővérei találták ki Tommal és Ashley-vel.
      Kerülni akartam Rob tekintetét, de egyszerűen odavonzotta a szemem. És akkor megláttam, hogy ő is engem bámul...
      - Én ezt nem csinálom – mondtam idegesen, majd megfordultam volna, ha Tom nem ragadja meg a két vállamat.
      - Ne is gondolj a szökésre!
      - Hogy a francba képzeltétek ezt el, Tom? Majd vidáman egymás nyakába borulunk és utána békességben eltöltjük együtt az ünnepeket? Nem leszek vele egy fedél alatt! - borultam ki rögtön.
      - Nyugi, Kris, békén fog hagyni, megígérem – csatlakozott mellénk Liz.
      - Árulók – motyogtam dühösen, de engedelmesen beszálltam az egyik taxiba. Szerencsére Ő a másikban volt...
      Mikor leparkoltunk a hatalmas ház elé ami London külvárosában volt, a többiek rögtön bementek körülnézni, de én hátrarántottam Ashley-t, hogy eszébe se jusson magyarázat nélkül távozni.
      - Mit keres itt? - fújtam dühösen Ashley-nek, aki makacsul bámulta a cipője orrát.
      - Nézd, ez a ti érdeketekben van... - motyogta.
      - Már nincs olyan, hogy a mi érdekünk Ash! Ez maximum az Ő érdekében van, de biztosan nem az enyémben. Ugyanis nem látom hogy segíthetne az, hogy egy hétig össze vagyok vele zárva...
      - Kris, így mind a ketten szenvedtek!
      - Miért, talán a kurvája is elhagyta? - kérdeztem gyúnyolódva.
      - Fejezd be! - kiabált rám Ashley, és most először nézett a szemembe. Meglepődtem a hirtelen jött "bátorságától". - Te is nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz! Amiatt érzi így magát amit tett veled.
      - Hirtelen ő lett a jófiú?
      - Jajj, Kristen... - sóhajtotta. - Tudod, hogy mit gondolok. Rohadt egy dolog volt, ami történt... nagyot hibázott és jogod van ahhoz, hogy utáld. De te is tudod, hogy még mindig szereted őt. Éppen úgy, ahogyan ő is téged.
      Akármennyire is nem akartam elismerni, igaza volt abban, hogy szeretem. De attól még összetörte a szívem...
      - Tudod mit, Ash? Hálás vagyok a segítségért, mindenért elképzelhetetlenül hálás vagyok. De most túlmentetek egy határon. Talán legközelebb a saját életedben kéne rendet tenni először!
      Otthagytam döbbent barátnőmet, és idegesen betrappoltam a házba.
      - Kitalálom. Összevesztetek... - mondta Lizzy ahogy meglátott.
      - Naná – vontam vállat.
      - Ez talán tényleg elég erős volt, Kris... Felnőttek vagytok, és hagynunk kellett volna, hogy magatok oldjátok meg.
      - Úgy van – durcáskodtam, mire egykori sógornőjelöltem elmosolyodott.
      - Na gyere, velem leszel. Gondolom ezek után nem lenne túl szép Ashley-vel lenni egy szobában.
      Lizzynek igaza volt, ma már tényleg nem vágytam Ash társaságára, ahhoz túlságosan dühös voltam... Szerencsére az este további részében nem került Rob a szemem elé.

(Rob)

      A szívem megint megfájdult, ahogy megláttam őt a reptéren. Még mindig látszottak rajta ennek a kibírhatatlan időszaknak a jelei, de még így is annyira gyönyörű volt...
      Persze a dolog nem ment simán: Kristen rögtön kiborult, és meg is értettem miatta.
      - Ne aggódj, rendben lesz... - suttogta Ash. És én csak remélhettem, hogy így lesz.
      Tommal kerültem össze, és még szerencse, hogy a lányok meghagyták nekünk azokat a szobákat ahol nincs franciaágy... Nem igazán értékeltem volna ha Tom rám mászik az éjszaka közepén, így is elég lesz a horkolását hallgatni.
      Sokkal inkább egy bizonyos valaki mellett szerettem volna lenni, aki a szomszédos szobában tartózkodott a nővéremmel... de letettem róla hogy megbocsásson, még akkor is, ha Ashley egyfolytában azt mondogatta, hogy bízzak a tervében. De aznap éjjel még nagyobb kételyekkel aludtam el...
      Nem aludtam túl jól, és valamikor az éjszaka közepén végleg feladtam, hogy visszaaludjak. Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, de mikor felkapcsoltam a lámpát, megláttam, hogy nem vagyok egyedül...

(Kristen)

      Képtelen voltam elaludni azzal a tudattal, hogy csupán egy fal választ el tőle. Hasztalanul forgolódtam az ágyban, majd úgy döntöttem, hogy lemegyek inni valamit.
      Anélkül léptem a hűtőhöz, hogy a villany feloltásával vesződtem volna. Viszont amikor visszacsuktam a hűtőt, a lámpa felkapcsolódott... A kapcsoló mellett pedig ki más állt volna, mint életem jelenlegi megkeserítője.
      - Kristen...
      - Hagyj békén – mondtam egy haragos pillantás kíséretében, majd megpróbáltam elmenni mellette. De nem hagyta.
      Arra eszméltem, hogy a falnak nyom, és ajkai veszélyes közelségbe kerülnek az enyémekhez, miközben egyik kezével végigsimított az arcomon.
      - Annyira nehéz nélküled – suttogta lehunyt szemekkel.
      - Engedj el... most azonnal – próbáltam határozottan beszélni, de a közelségétől elcsuklott a hangom. Szája lassan közeledni kezdett az enyémhez, én pedig próbáltam eltolni, de a testünk olyan szorosan egymásnak feszült, hogy ez lehetetlen volt.
      Egy apró puszit nyomott a számra, majd lassú csókba kényszerítette az ajkaimat. Istenem... annyira megbántott, olyan nagy fájdalmat okozott, de elviselhetetlenül hiányzott. Könnyek csordultak ki a szemem sarkából, mire Rob még lágyabban cirógatta ajkaival az enyémeket. Pedig már nem volt joga hozzá...
      Dühös lettem, és ahelyett, hogy kiélveztem volna ennek a csóknak minden másodpercét, egyre vadabb lettem. Nem engedtem, hogy lassan és szerelmesen csókoljon, harapásokkal tarkítottam az egyre szenvedélyesebb csókcsatát, mígnem végre sikerült ellöknöm magamtól. A könnyeim most kezdtek el még jobban folyni...
      - Menj a francba – mondtam dühösen, de a hangom csak egy suttogással ért fel.
      - Kristen, kérlek...
      Rob megpróbált utánam nyúlni, de nem hagytam. Felsiettem a szobába, és közben arra gondoltam hogyan fogom kibírni a következő hetet...

34. fejezet

Megérkezett a botrányosan rövid következő rész... Azért ilyen rövid (és azért csak most jön), mert a gépem megint úgy döntött, hogy beadja a kulcsot, úgyhogy most egy másik gépről írok, és ezt is csak gyorsan összedobtam. De köszönöm a kommenteket az előző fejezethez, és jó olvasást.
Abellana

(Ashley)

     - Lehet, hogy hibázunk - mondtam a telefonba Tomnak. - Teljesen ki fog borulni.
     - Nehogy már a tegnapi miatt meghátrálj! Egy hét múlva már kicsit megbékél - győzködött.
     - Miért is tesszük ezt? - kérdeztem, inkább saját magamtól. - Rob csinálta ezt önmagával!
     - És most hagynád, hogy így éljen? Ez mindkettőjüknek rossz.
     - Rendben, tegyük fel, hogy Kristennek teljesen elmegy a józan esze és megbocsát. Mi van, ha már így sem akar vele lenni? - vitatkoztam.
     - Akkor legalább mindketten tisztázzák a dolgokat, és könnyebb lesz. Ne aggódj már, Ashley. Egy próbát megér.
     A szavak még akkor is visszhangoztak a fejemben, miután leraktam a telefont. Biztos, hogy megér ez egy próbát? Az ő helyzetükben minden annyira... törékenynek és reménytelennek tűnt.
     Gondolataimat a konyhába belépő Kristen szakította félbe.
     - Jó reggelt - köszöntem neki, felvéve a megnyugtató mosolyom álarcát.

(Kristen)

     Mikor reggel felébredtem, beszélgetést hallottam a konyhából. Közelebb érve meghallottam, hogy Ashley beszélget valakivel telefonon, de már csak az elköszönés fültanúja voltam.
     - Jó reggelt - fordult felém legjobb barátnőm egy mosollyal.
     - 'Reggelt... - sóhajtottam.
     - Vic tegnap elmondta mit terveztek - mondtam egy kis idő után. Furcsa volt, úgy tűnt, hogy Ash tekintete egy pillanatra ijedt lett.
     - Hogy mit tervezünk? - kérdezett vissza bizonytalanul.
     - Hát a házról... amit az ünnepekre béreltek.
     - Oh, igen... - sóhajtott megkönnyebbülten.
     - Szóval kik is jönnek pontosan?
     - Lizzy és Vic, Tom, Nikki és Kellan, valószínűleg Jackson, Xavier, meg persze te és én.
     Megnyugodtam. Ezek szerint Ő tényleg nem jön.
     - Ne aggódj, Kristen. Minden rendben lesz - mondta Ashley, de mintha csak önmagát nyugtatta volna.
     - Tudom... - hazudtam.

     A további napokban barátaim elkeseredett és csúfos kudarcot valló próbálkozásokat tettek annak érdekében, hogy újra érdekeljen az élet.
     De abban mindannyian reménykedtek - és talán én is -, hogy az ünnepekre való kiruccanás némileg jót tesz majd nekem. Viszont elkeserített a gondolat, hogy tavaly mennyivel szebb volt a karácsony Londonban.
     Igazából magam sem tudom, hogy mit remélek. Talán azt, hogy az idő begyógyítja majd a sebeimet. És - akármekkora fájdalmat okozott - Rob sebeit is. Hiszen minden dolog ellenére még most is szerettem.
     Egy valamit viszont biztosan tudtam: a barátaim segíteni szeretnének, és nem lehetek olyan hálátlan, hogy meg csak sem próbálom jól érezni magam.
     Az bizony nehéz menet lesz... - gondoltam.

     Mikor kinyitottam a szemem, tudtam, hogy milyen nap van. És ha nem is így lett volna, a december 22.-ét mutató naptár felvilágosított volna.
     Ahogy kiléptem a szobából, észrevettem, hogy Ashley máris lázasan készülődik.
     - Kristen! Hogy lehet, hogy még fel sem öltöztél? - tört ki belőle hisztérikus énje. - Másfél óra múlva indul a gépünk!
     - Nyugi már, Ash! Öt perc alatt készen vagyok...
     Ezzel nem is mondtam hazugságot, valóban villámgyorsan kész lettem, aztán a reptérre mentünk, ahol a többiekkel együtt felszálltunk a járatunkra.
     Szerencsére az idegbeteg Ashley most békésen szuszogott mellettem, de én tisztában voltam vele, hogy nekem a hosszú repülőút sem tud álmot hozni a szememre. Jól láttam, ahogy az előttünk ülő Nikki és Kellan összeölelkezve néha csókot váltanak. Ebben a pillanatban leírhatatlanul irigyeltem őket...
     Mikor leszálltunk a Heathrow reptéren, Ash váratlanul eltűnt egy időre, míg mi szereztünk két taxit. Körülbelül tíz percig volt távol, de nem egyedül érkezett vissza.
     Levegőt is alig kaptam, mikor megláttam ki csatlakozik hozzánk...

33. fejezet

Máris itt a következő rész. :D A kommentekben eléggé aggódtok, hogy hogyan fogja Rob ezt megoldani... csak annyit mondok, hogy már régóta tudtam, hogy belerakok egy ilyen részt a történetbe, és azt is, hogy hogyan fogom megoldani. Szóval nyugi van. :D Az előzőnél depisebb rész már valószínűleg nem fog jönni. Jó olvasást!
Abellana

(Rob)

      Mikor felébredtem az ágyban, a nap úgy sütött be a szobába, mintha el akarná hitetni velem, hogy ez egy jó nap lesz. Pedig tudtam, hogy életem legborzasztóbb napjai következnek.
      Megéreztem a párnán az Ő illatát. Ez újabb tüskét szúrt a szívembe. Viszont egy valami furcsa volt: neszezést hallottam a gardrób felől. Akaratlanul is felcsillant bennem a remény szikrája: talán Ő jött vissza?
      Csalódnom kellett, amint megfordultam.
      - Hogy jutottál be ide? - kérdeztem Ashley-től.
      - Kristen adott kulcsot. Csak a cuccaiért jöttem, nálam fog lakni egy darabig. Elmondtam volna tegnap, ha szíveskedtél volna nem kinyomni a rohadt telefont.
      Nem szóltam semmit. Ahogy Ashley megfordult, tekintete sajnálkozó lett.
      - Őszinte leszek, Rob. Kris nagyon kiborult, és szerintem semmi esélyed, hogy megbocsásson. De ezt nem folytathatod. Össze kell szedned magad. Írtó szemét dolgot műveltél, de nem hagyhatom, hogy folytasd az önpusztítást.
      Ash szavai savat csepegtettek a szívemre. De hát nem érti...? Mihez is kezdhetnék Kristen nélkül?
      - Beszélni szeretnék vele – nyögtem ki.
      Ashley határozottan megrázta a fejét.
      - Sajnálom, de ezt nem engedhetem. És különben is... mit mondhatnál neki? Nem fog rajta segíteni a sajnálkozásod, Rob.
      - Én csak... nem hagyhatom tétlenül szenvedni.
      - Erre előbb kellett volna gondolnod – felelte, de arcán újból megjelent az empátia halvány nyoma. Leült mellém az ágyra, és fél karjával átölelte a vállamat.
      - Utállak azért, amit a legjobb barátnőmmel tettél. De tudom, hogy mennyire szereted, és ezért még a barátod vagyok. Kérlek szedd össze magad.
      Inkább nem tájékoztattam róla Ashley-t, hogy ez lehetetlen. Minden reménytelen lett.

(Kristen)

      Már két hete, hogy Ash megkért, hogy költözzek be hozzá. Bár inkább a követelte a megfelelő szó. Azt mondta nem tenne jót az egyedüllét. Mindig volt mellettem valaki: Ash, Xavi, Tom és Nikkiék egyfolytában körülöttem voltak, és habár nem mondták ki hangosan, tudtam, hogy attól féltek kárt teszek magamban.
      De nekem nem járt ilyesmi a fejemben. Főleg most, hogy már vannak olyan emberek az életemben, akiknek fájdalmat okoznék ezzel...
      Azt végképp nem akartam tudni, hogy Rob mit csinál... biztos sikerült már elfelejtenie további egyéjszakás ribancokkal. A többiek őt is látogatták, és habár Tom szerint ő is eléggé szenved, valahogy nehezemre esett elhinni.
      Gondolataimból a csengő hangja szakított ki. Mivel ez azon minimális mennyiségű pillanatok egyike volt, amikor egyedül voltam, kis időre abbahagytam a vegetálást, és lassan az ajtóhoz mentem. De arra, hogy ki fog ott várni, még nem voltam felkészülve...

(Rob)

      Az első gondolat ami átfutott az agyamon mikor ajtót nyitott, az volt, hogy mit műveltem vele... Látszott rajta, hogy milyen boldogtalan, és nem csak ez tépte ketté a már amúgy is megsebzett lelkemet. A fáradtság is nyomot hagyott rajta, és az is tisztán kivehető volt, hogy fogyott.
      - Kristen...
      - Menj innen! - szakított félbe, miközben már könnyek gyülekeztek a szemében.
      - Úgy sajnálom, Kristen, nagyon szeretlek.
      - Mi a fenét akarsz tőlem? - kiabálta szívszaggatóan. - Ennyi nem volt elég? Mennyit akarsz még bántani?
      A fájdalom tovább tépázott ahogy Kristen arcán végigfolytak a könnyek.
      - Ezt nem tudom tovább elviselni – suttogtam.
      - Kérlek menj innen – sírta könyörögve. Elkezdtem hátrálni az ajtóból, de még mindig nem tudtam elmenni.
      - Szeretlek...
      Kristen arcán még több fájdalom látszott. Nem várta meg, míg elmegyek, becsapta az ajtót. Arra vártam, mikor öl már meg a mérhetetlen fájdalom, de nem volt szerencsém.
      Amikor megfordultam, Xavier döbbent tekintetével találtam szembe magam.
      - Mi a francot keresel itt? - kérdezte dühösen, de nem várt választ. Máris félrelökött, és bement a házba.

(Kristen)

      Zokogva rogytam le az egyik székre, egyszerűen nem tudtam elviselni a tudatot, hogy itt van. Hirtelen két kéz ragadott meg, én pedig kis híján felugrottam az ijedtségtől.
      - Jesszusom, jól vagy, Kris? - kutatta az arcomat Xavi aggódva. De én nem tudtam válaszolni. Enyhén megráztam a fejem, mire legjobb barátom szorosan magához ölelt.
      - Ne aggódj, többet nem engedjük a közeledbe – mormolta a fülem mellett.

      Estére sikerült "helyre jönnöm", vagy legalábbis úgy ahogy visszaállítani magamat az eddigi vegetálásomba. A telefonom elkezdett csörögni, de féltem attól, hogy Ő hív. Félve néztem rá a kijelzőre, az azonban nem Rob nevét mutatta. Hanem Vic-ét. Ő és Lizzy is gyakran felhívtak, mióta Rob bevallotta a családjának, hogy mit tett.
      - Van valami, ami jobb kedvre fog deríteni – közölte rögtön Vic, mikor beleszóltam a mobilomba.
      - Ne haragudj, de ezt kétlem...
      - Szóóóóval, lefoglaltunk karácsonytól szilveszterig egy házat itt Londonban a bandának.
      - Vic! Ma délután itt volt, és teljesen kiborultam... nem bírok ki vele egy hetet egy fedél alatt.
      - Ne aggódj, Kris, ő nem jön. Még az sem biztos, hogy hazajön az ünnepekre.
      - Nem is tudom...
      Egy hét múlva lett volna karácsony, de kételkedtem, hogy addigra normális emberi lény leszek.
      - Jót tenne neked – próbált meggyőzni Vic, és végül igent mondtam. De egy valamit kihagytam a számításból. A barátaink a saját érdekünkben szeretnének minket újra együtt látni, és bizony semmilyen eszköztől nem riadnak vissza...

32. fejezet

Hmm... mit is írhatnék. Ha van egyáltalán olyan, aki szereti ezt a történetet, annak most kicsit meg kell emésztenie ezt a részt. Megint eléggé drámai lett, de ez van. De ezen is túljut majd a történet, ne aggódjatok. Jó olvasást!
Abellana

(Rob)

      A legfélelmetesebb az volt, hogy mikor a reggel első napsugaraival együtt felébredtem, emlékeztem a tegnap éjszakára. Meg kellett erőltetnem az agyamat, de emlékeztem. Bár ne tettem volna... vagy bárcsak visszafordíthatnám az egészet.
      Megfordultam, és habár tudtam, hogy mit fogok látni, összeszorult a torkom. Egy szőke csaj feküdt mellettem. Meztelen volt, ahogy én is. Eszembe jutott Kristen. Egy napja még ő volt mellettem az ágyban...
      Tegnap este tényleg teljesen elvesztem. Megbántottam Őt, aztán pedig megtettem azt, amivel gyanúsítottam. Biztos voltam benne, hogy ezzel vége. Elképzelni a jövőt Kristen nélkül... lehetetlen volt számomra.
      Kiszálltam az ágyból, hogy felöltözzek. A lány - akinek a lakásán voltam - abszolút hidegen hagyott. Ha józan vagyok, biztosan nem dugom meg. Ahogy senki mást sem... csak egyvalakit akartam, de ő most elérhetetlen volt.

(Kristen)

      Körülbelül tíz percre szundítottam el. Nem volt kedvem beszélni senkivel, úgyhogy korán reggel csak hagytam egy levelet Ashnek, és hazamentem. Tudtam, hogy előbb-utóbb szembe kell néznem Robbal.
      Mikor a házhoz értem, az ajtó nyitva volt. Ezek szerint itthon van... Félve léptem be a házba, és aztán nyugtáztam, hogy igazam van. Tényleg itt volt, a kanapén ülve két tenyerébe rejtette az arcát, de az érkeztemre felkapta a fejét.
      - Kristen! - felállt és gyorsan elém állt. - Annyira sajnálom... Teljesen hülye voltam, és...
      - Rob... - szakítottam félbe – most elmegyek egy szállodába. Muszáj gondolkodnom.
      Ijedt tekintete elsötétült, mikor meghallotta, hogy el akarok menni.
      - Kérlek, ne tedd ezt! Én csak...
      - Hagyd abba! Ne mentegetőzz, tényleg át kell gondolnom mindent.
      Rob még kétségbeesettebb lett, majd úgy húzta magához az arcomat, mintha egy éve csak erre a csókra várt volna. Egyszerre volt vad, türelmetlen és lassú, gyöngéd. Hatalmas erőmbe tellett, hogy elszakítsam magam tőle.
      - Ezt most nem intézzük el ennyivel Rob...
      - Kristen, el kell mondanom valamit. De tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek, és nagyon sajnálom.
      Hirtelen borzasztó előérzetem lett...
      - Mi az? - kérdeztem ijedten.
      - Én... annyira elveszett voltam az éjszaka, és az a hülyeség, amit a fejedhez vágtam... nem gondoltam komolyan, de aztán elmentél én pedig... teljesen részeg voltam. Olyat tettem utána, amit örökké bánni fogok.
      Mintha egy könnycseppet láttam volna könyörgő szemeiben, de nem lehettem biztos benne, mivel jóformán hangtalanul zokogtam.
      - Rob... - suttogtam. - Mit csináltál?
      - Tegnap... elmentem egy bárba. Még részegebb lettem és mikor reggel felébredtem... annyira sajnálom, Kristen, egy idióta voltam!
      Nem értettem mit mond. Úgy tűnt, hogy nincs is semmi értelme. De aztán... rájöttem. Ha a tegnap egy rémálom volt, akkor a mai nap volt a pokol. A zokogásom felerősödött, ahogy tiszta képet kaptam arról, hogy mit művelt.
      - Te... nekiállsz gyanúsítgatni, hogy megcsallak, aztán összefekszel valami ribanccal!!? - kiabáltam. A fájdalom olyan hirtelen lett úrrá a testemen, hogy úgy éreztem valaki más mozgat, miközben bementem a hálószobába, és elkezdtem bőröndbe dobálni a ruháimat.
      Háttérzajként hallottam Rob bocsánatkéréseit, de nem figyeltem rá. Vége – ez visszhangzott a fejemben. Mindeközben a sírásom cseppet sem csillapult, de végül sikerült a legfontosabb dolgokat, bepakolnom, és az ajtó felé igyekeztem. Mielőtt kiléphettem volna a kertbe, Rob megállított.
      - Kristen, nem teheted ezt! Nélküled semmi sem megy...
      - Azt hiszem kénytelen leszel megoldani valahogy – feleltem tele haraggal és fájdalommal, majd kiléptem az ajtón. Az egykori közös házunk ajtaján.

(Rob)

      Egy órája ment el. Ötvenöt perce tettem kárt a berendezésbem. Ötven perce kezdtem el inni. És körülbelül azóta sajnáltatom is magam... A hálószoba padlóján ültem, hátamat az ágynak vetve. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez nem történhet meg. Elképzeltem, hogy ez az egész csak egy rossz álom, és felébredek Kristen mellett. De a telefonom hangja nem hagyta hogy elábrándozzak.
      - Te idióta szemét! - kiabált Ashley, amint felvettem a telefont.
      - Ő ott van?
      - Igen, itt van. És teljesen kiborult! Remélem örülsz magadnak, seggfej...
      - Azt hiszed én talán boldog vagyok? - kérdeztem gúnyolódva.
      - Azt hiszem jelen pillanatban eléggé leszarom... fogalmad sincs, hogy milyen állapotban van most.
      A fájdalom megint lebénított, úgy éreztem kettészakad a szívem. Az egy dolog, ha én szenvedek, de az övét képtelen vagyok elviselni.
      - Ki tudja még? - kérdeztem.
      - Kellan és Nikki. Éppen próbálnak valami életet varázsolni belé...
      Mielőtt újra belém hasíthatott volna a gyötrő érzés, a telefonom elkezdett csipogni.
      - Keresnek a másikon...
      - Baszd meg, Rob! Éppen azt akarnám...
      Túl sok volt ez. Nem bírtam tovább hallgatni Ashley-t, és beleszóltam a másik vonalba. Nem kis meglepetésemre Tom volt az.
      - Te teljesen megőrültél? - kiabált rám a legjobb barátom. - Ashley nemrég mondta el.
      - Tudom, Tom... ne fáradj, már tudok róla, hogy egy idióta részeges barom vagyok.
      - Basszus, tudod, hogy a barátom vagy, de hogy a francba tehetted ezt Krisszel?
      További agymosást kaptam a vonal másik végéről, de figyelmen kívűl hagytam, és folytattam az önostorozást. Hihetetlen, hogy ennyire rövid idő alatt így elszúrtam...
      Nem tudtam gondolkodni, és csak egy valami járt a fejemben egyfolytában: vége van.

31. fejezet

Nah... hát ez egy nagyon gyorsan összedobott fejezet lett. De lenne itt egy-két dolog... Először is: kérlek titeket, hogy ha a fejezet tartalma nem tetszik, akkor ne legyen rögtön 20 'nem tetszik' pipa meg 2 'elmegy'. Ha a fogalmazási stílussal vagy egyéb ilyesmivel van bajotok, nyugodtan mehet a nem tetszikezés természetesen. :D És talán túl drámaira vettem a figurát, de ne tessék kiborulni :) Minden szépen ki lesz bontogatva... Ez most egy rövid fejezet, de itt kellett, hogy vége legyen. Jó olvasást és légyszíves komizzatok! :)
Abellana

(Kristen)

      - Csak egy ital – feleltem fenyegetően pillantva a szemeibe. - Koccintunk a film sikerére, aztán szépen hazamegyek, és te ezentúl békén hagysz.
      - Ahogy mondod – helyeselt Ian.
      De a dolgok nem a terveim szerint alakultak. Az egy italból egyre több lett, Ian viszont felhagyott a meghódításommal, és újra olyanok voltunk mint régen. Mikor még csak két barátként iszogattunk egy hosszú forgatási nap után.
      Nem tekintettem többet az órára, és egyre spiccesebb lettem. Valahonnan a távoli tudatomból felém úszott egy gondolat, miszerint Robnak azt mondtam nem maradok... de mire képes voltam bármit is felfogni a környezetemből, már csak arra eszméltem, hogy Ian és én távozunk utolsóként.

(Rob)

      Megdugta. Ez már biztos. Ian az én menyasszonyomat keféli... talán éppen most is. Mikor legutóbb néztem az órára hajnali egy múlt. De már nem érdekelt, csak ittam, hogy az alkohol tompítsa a mellkasomban lévő fájdalmat.
      Egy órája még próbáltam magam nyugtatni, hogy Kristen csak ott maradt egy kicsit szórakozni, de ahogy egyre többet ittam, csak az tudott a fejembe kúszni, hogy biztosan megcsal.
      Ki tudja mennyi idő múlva meghallottam a kulcs zörgését a zárban. Életem szerelme – és jelen pillanatban megkeserítője – lépett be az ajtón.
      - Rob... nem hittem, hogy még fennt vagy.
      - Bocs ha csalódást okoztam – morogtam.
      - Hogy mi? - vetett rám értetlenkedő pillantást. - Te ittál?
      - És te... ittál? - kérdeztem vissza gúnyosan.
      - Sajnálom, ott maradtam még az after party-n, a rendező erősködött, és...
      - Megdugott? - szakítottam félbe nyugodt hangon.
      - Úristen Rob... tudod mit? Szerintem most venned kéne egy zuhanyt aztán csak aludd ki ezt az egészet.
      - Kétlem, hogy az segítene a hűtlenségeden Kristen...
      - Na jó, figyelj rám! Nem történt semmi, ittunk egyet, aztán elment az idő, de ennyi. Ian nem is próbálkozott.
      - Mondd ezt annak aki elhiszi.
      - Fejezd már be! Bízz bennem egy kicsit Rob!
      - Tudod mit? Miért tenném!? Talán az anyádra ütöttél, és ugyanolyan hűtlen ribanc vagy!
      Valahol távol érzékeltem a piros fény villogását, ami azt üvöltötte, hogy ezt nagyon nem kellett volna. Mintha egy robot lettem volna amibe egy gondolatot ültettek: bántsd meg...
      Amire azonban nem számítottam, az az volt, hogy Kristen látványa mindennél erősebben mart a szívembe. Mintha pofon vágtam volna. Tudtam, hogy ott rúgtam bele, ahol a legjobban fájt neki.

(Kristen)

      Nem akartam elhinni. Arra vártam mikor ébredek fel ebből a rémálomból. Rob ismerte a legérzékenyebb pontomat, és kihasználta, hogy tőrt döfjön a szívembe.
      Most nem akartam és nem is tudtam gondolkodni, úgyhogy rá sem nézve gyötrelmeim okozójára kisiettem az ajtón és kocsiba ültem. Az alkohol hatása már teljesen felszállt az agyamról, de így is egyfolytában a könnyeimet kellett törölgetnem, hogy lássam az utat.
      Automatikusan Ashley felé vettem az irányt. Mikor a háza elé értem, még mindig könnyek közt szálltam ki az autóból és kopogtam be az ajtaján.
      - Kristen! - nézett rám ijedten mikor ajtót nyitott. - Mi történt?
      Barátnőm nyakába borultam és percekig csak zokogtam. Talán túlreagálom, talán csak túl gyenge vagyok, de Rob szavai mindennél jobban fájtak. Ha bárki más bánt meg egy ilyen dologgal, őszíntén szólva leszarom. De ez Ő volt! Az az ember akit mindennél jobban szeretek...
      - Rob és én... - nyökögtem sírásom közepette – azt hiszem vége.
      Ashley döbbent tekintete is újabb szúrás volt a szívemben.
      - Mi történt? - kérdezte megint.
      - Ott maradtam az after partyn... Iannel iszogattunk, de csak barátokként. Rob pedig kiborult... elkezdett gyanusítgatni, nem lehetett kiverni a fejéből, hogy megcsaltam. De nem tettem, Ash. Aztán mondott valamit, és... - nem tudtam folytatni.
      - Mit mondott?
      - Azt mondta, valószínűleg én is egy ribanc vagyok mint az anyám.
      Ashley is ismert, nem kellett neki magyaráznom, hogy miért bántott annyira.
      - Jajj, Kris – ölelt meg újra – annyira sajnálom...
      Nem tudtam válaszolni. Ash felajánlotta, hogy maradjak nála, és most szépen aludjam ki magam. De nem tudtam lehunyni a szemeimet.

(Rob)

      A dolgoktól, amiket Kristen fejéhez vágtam, kijózanodtam. Bántani valaki olyat, akit mindenkinél és mindennél jobban szeretsz, még fájdalmasabb, mintha téged bántanának. De nem tudtam visszavonni. Elvesztem.
      Egy dologban biztos voltam: most beleőrülnék a józanságba... így hát tovább tompítottam az agyamat. De ezt nem itthon szándékoztam tenni, körülvéve magam olyan dolgokkal amik mind Kristenre emlékeztetnek.
      A legközelebbi éjszakai klubhoz hajtottam, és utána nem kíméltem magam. De még mindig Ő járt az eszemben. Bárcsak megbocsátana, vajon hol lehet most, mit csinálhat most... ezek a kérdések záporoztak az agyamban újra és újra.
      Míg a bárpultnál ültem, több csaj is odajött megszólítani. De egyik sem érdekelt. Egyikük sem volt Kristen. De egy idő után már nem érdekelt semmi, azt sem tudtam mit csinálok... mentem a saját, cseppet sem józan fejem után.

30. fejezet

Itt a következő fejezet, köszönöm azoknak akik írtak az előzöhöz. Annyit fűznék ehhez, hogy az Ian-utálóknak bizony most lesz utálnivalójuk. :D De nem fog már olyan sokáig zavarni, viszont ez még nem azt jelenti, hogy Robstenék háza táján happyre kell számítani... de Ian csak egy eszköz a balhékhoz, ne utáljátok őt annyira. ;) Bár a következőben jobban fogjátok... Jah és most ugrottunk az időben fél évet, majd meglátjátok miért. De nem is írok többet... jó olvasást!
Abellana

Fél évvel később

(Kristen)

      Sosem voltam boldogabb. Remek barátaim voltak, az álmom valóra vált, és ott volt a... vőlegényem. Néhány hónapja még furcsán ízlelgettem a szót, de mára már megszoktam. Persze Rob és én nem mostanában terveztünk összeházasodni, de már így is összetartoztunk. És ez így volt jó.
      Annyira álomszerűnek, túl szépnek hat az egész... mégsem gondoltam arra, hogy talán egy pillanat alatt megváltozhat, átfordulhat a dolog.
      Néhány hete kimondatlanul is ül közöttünk egy kis feszültség, ami annak tudható be, hogy az Iannel közös filmünk premierje megállíthatatlanul közeleg. És persze Ian ígéretéhez híven nem próbálkozott az utóbbi fél évben, és talán az érzései is mások már irántam, de mégis... valami készülödőben volt.
      A féltékenység a kapcsolatunkat is próbára tette, és még nincs is vége, hiszen ki tudja mit vált majd ki Robból a tény, hogy Ian esetleg újra bepróbálkozik. Már az is eszembe jutott, hogy talán megunja az egész szarságot és másvalaki után néz. De akárhogy is, mindig sikerül a tetteivel elhessegetnie az oda nem illő gondolataimat, és napról-napra bebizonyítja, hogy szeret. A premier napján egyetlen gondolattal keltem fel: csak legyünk már túl rajta...

(Rob)

      Nem örültem. Hiszen ma elérkezett a bemutató napja, és Ian annyit ígért, hogy idáig békén hagyja Kristent. De nem tudtam, hogy a szerelmemnek mikor lesz elege és pártol át kollégájához inkább. Reméltem, hogy ez sosem történik meg. De élvezzünk ki minden adandó pillanatot...
      Kristen nem volt mellettem. Rossz jelnek vehettem volna, de helyette elűztem mindenféle idióta gondolatot a fejemből. Benyitottam a fürdőbe, bár nem számítottam rá, hogy Kris odabennt lesz, a zuhany hangjait ugyanis nem hallottam. Mégis ott volt. És éppen törölközött, én pedig rögtön megkívántam. Közelebb léptem hozzá, és forró csókkal köszöntöttem vele együtt a reggelt.
      - Jó reggelt – dünnyögtem miközben ajkaim már a nyaka tövénél jártak. Kristen mosolyogva fúrta tekintetét az enyémbe, majd válasz helyett újból szenvedélyes csókban részesített. Lejjebb kalandozó keze pedig arról biztosított, hogy ő is ugyanarra vágyik, amire én.
      Végigsimítottam minden kívánatos porcikáján – mire ő nagy megelégedésemre megremegett – majd a tükör előtti szekrényre ültettem. Lassan simogattam le róla a zavaró törölközőt, majd elkezdtem teste sokadszori felfedezését... a nyelvemmel.
      A nyakától lefelé vettem az irányt, egyenesen a mellei felé, amit ő remegő sóhajjal vett tudomásul, ujjai pedig máris a tarkómon köröztek. Ajkaimmal a hasa felé haladtam, mikor eszembe jutott egy furcsa gondolat. Ha minden jól alakul, egy napon Kristen a feleségem lesz. Hiszen már a menyaszonnyom. És ha bárkivel is el akarnám képzelni a családalapítást, az ő lenne. Senki mással nem tudtam elképzelni az életemet.
      Jelenleg félretettem a gondolataimat, és áttértem szerelmem belső combjaira, amire ő csak csalódott sóhajjal felelt. Elvigyorodtam, majd nyelvemmel feljebb haladtam a combján, egészen addig míg meg nem érkeztem perzselő nőiességéhez. Kristen újból megremegett, amikor puha csókokkal érintettem csak vágyakozó középpontját, de egy sikollyal adta tudtomra a tetszését, mikor a nyelvemet beléfúrtam.
      Mohón ittam magamba az élvezete hangjait – és nedveit -, szerettem volna minél nagyobb örömet okozni neki, de alighogy elérte az első orgazmus, türelmetlenül álltam fel és bontottam ki magam a nadrágból.
      Ajkaink megint forró csókban találkoztak amint lejjebb a testünk vágyakozón kapcsolódott össze. Kristen egy pillanatra eltávolodott tőlem – az oxigén nagy úr – és egy hangos nyögés kíséretében mélyesztette körmeit a vállamba. Nem sajnáltam, ő bármikor megjelölhet... a gondolatra kissé elmosolyodtam.
      Testünk együttes mozgása vad és gyors volt, de nem akartam, hogy mindössze ennyi legyen. Egy pillanattal a vég előtt megálltam és Rá néztem. Szerelmes tekintetünk összefonódott, majd lassú, puha csókban simogatta egymást a nyelvünk. Megint mozogni kezdtem, pár perc után pedig mindkettőnket elértek a gyönyör hullámai.
      Persze mi nem elégedtünk meg ennyivel, még órákig szereztünk egymásnak újabb szerelmes gyönyöröket a hálószobában. Örültem volna, ha csak erre a napra a kötelességek eltörlődnek. Ha egész nap itt maradhattunk volna, miközben a testünk egymásba fonódik. De nem... ma fel kellett kelnünk, hogy szembe nézzünk életünk sorsfordító napjával.

(Kristen)

      A fantasztikus reggel után ki kellett józanodnunk az álomvilágból, hogy aztán a házból kilépve elkezdődjön a mai nap valósága. Ashley örömmel vállalta, hogy eljön velem kiválasztani a ma esti ruhát. A mai naphoz kevesebb kedvem volt a nullánál, amit legjobb barátnőm is észrevett.
      - Mi ez a borzasztó hangulat? Csak azt ne mondd, hogy összevesztetek.
      - Egyáltalán nem. Egyszerűen csak semmi kedvem sincs a premierhez.
      - Pff... nekem ne beszélj félre. Ahhoz nincs kedved, hogy találkozz Vele. Jaj Kris, hagyd már a francba, téged nem érdekel mert foglalt vagy. Hiába pedálozik, a bicikli nem fog elindulni.
      - Az tök mindegy, hogy én milyen hatásosan koptatom le – feleltem. - Ha Robra megint rájön a féltékenység nem fogja érdekelni hogy mit mondok.
      - Kristen – nézett rám kedvesen – tudom, hogy egy ilyen hülyeség miatt nem lesz balhé. Nem ismerek nálatok szerelmesebb párt, szinte már gusztustalan rátok nézni.
      - Köszi... talán csak dugnod kéne egy jót, Ash.
      - Héé! Ne tereld a témát! És csak úgy megjegyzem, hogy azért mert nem vagyok a kapcsolatok híve én még szoktam...
      - Nem akarom hallani! - szakítottam gyorsan félbe a mondandóját.
      - A lényeg az, hogy nyugi. Ne törődj azzal az idióta Iannel, és akkor nem lesz miről beszélni.
      Bólintottam, de tudtam, hogy korántsem lesz ilyen egyszerű.

      Az este elég kemény volt: amint kisminkeltek és felöltöztettek, azzal a lendülettel ki is toltak a vörös szőnyegre. Magamra erőltettem egy mosolyt a vakuk kereszttüzében, és adtam pár interjút is, majd már a szőnyeg végén éreztem, ahogy valaki átkarol.
      - Hiányoztál – súgta lágyan a fülembe, majd egy puszit nyomott az arcomra. Nem viszonoztam a vallomását, hiszen az én részemről nem lett volna igaz abban az értelemben, ahogy ő gondolta. Ian hiányzott barátként, de sosem fogok rá másként tekinteni. Habár azt meg kell hagyni, ahogy végignéztem rajta, szívdöglesztő volt.
      Gyorsan letudtuk a kötelező közös képeket, majd beültünk a terembe, ahol a filmet vetítették. Robnak megígértem, hogy rögtön a vetítés után lelépek, persze ő erősködött, hogy miatta ne tegyem, de biztosítottam, hogy ma semmi kedvem a sztárparádéhoz.
      Amint véget ért a film, és megtapsoltak minket, következett az after party. Én azonban közöltem a rendezővel, hogy ezt a kört kihagyom...
      - Csak koccintsunk a film sikerére – kért Ian.
      - Bocs Ian, de engem várnak odahaza... - mondtam neki nyersen, de nem hagyta magát lelombozni.
      Közelebb lépett hozzám, míg már alig volt köztünk hely, és végigsimított a karomon, miközben a fülemhez hajolt, és egy tincset óvatosan mögé tűrt:
      - Kérlek... - suttogta.