2. fejezet

Légyszi írjatok komit, hogy tudjam hogy tetszik a történet :)

(Rob)

- Úgy látszik Ash újabb barátra tett szert – mutatott Kellan a tőlünk pár méterre lévő Ashley-re,és az egyik új szereplőre. De rögtön le is vette a szemét róluk, és azt az asztalt kezdte el fixírozni, ahol a többiek ültek.
- Lám-lám... úgy látszik Nikki egy kicsit...
Én is odanéztem, és nyilvánvaló volt, hogy egyeseknek feltűnően jó a hangulatuk, ami a körülöttük lévő poharakból ítélve nem volt meglepő.
- Nem jössz? - kérdezte Kellan.
- Inkább most köszönök Ashley-éknek – feleltem, majd elindultam feléjük.
- Kit látnak szemeim...
- Áh, Rob! Szia! Ő itt Kris, azt hiszem még nem ismered – mutatta be Ash.
- Tényleg nem – ráztam vele kezet. - Rob. Örülök a találkozásnak.
- Én meg Kristen. És úgyszintén.
Ekkor Jackson is odajött hozzánk, és bemutatkozott Kristennek. Ahogy fogyasztottuk az italokat, a hangulat is kezdett feloldódni, sőt, mindenki így lehetett ezzel, ugyanis egy idő után néhányan a parketten kötöttek ki, és Jackson is magával húzta Ash-t. Én nem akartam tolakodni Kristennél, és őszíntén szólva szívesen hallgattam volna még a hangját és a nevetését.
- Amúgy nem zavar? Mármint... minden hol azt hallani, hogy ti együtt vagytok – mondta, én pedig rögtön tudtam, hogy kire gondol, hiszen Jack és Ashley eléggé feltűnően táncoltak.
- Csak barátok vagyunk. Az újságok szeretik azt terjeszteni, hogy a való életben is egy pár vagyunk, de semmi sincs köztünk – feleltem. Viszont mivel Kris és Xavier kollégák voltak, és ide is együtt érkeztek, felmerült bennem a gondolat, hogy ők talán... és ez valahogy irígységgel töltött el.
- Na és te meg Xavier?
- Jesszus, dehogy. Ő a legjobb barátom, inkább bátyként tekintek rá – válaszolta, mire a hangulatom máris jobb lett egy fokkal. Nem tudtam elrejteni a mosolyom, és csak bámultam, hogy milyen gyönyörű – legalább öt percig.
Az este további részében is jól éreztük magunkat, de fogalmam sem volt mennyi az idő, mikor szóltak, hogy a sofőr már kinnt vár. Ahogy körbenéztem, nem sokan maradtak, és ők is teljesen kiütve. Legfőbbképp Nikki, aki most zene nélkül lassúzott Kellan karjaiban, de nem úgy tűnt, mint aki magánál van.
Nagy lendülettel leszálltam a székről és odahajoltam Krishez:
- Nincs kedved sétálni egyet?
Válaszadásra nyíltak szét ajkai, de mielőtt még visszautasíthatott volna, megragadtam a kezét, és a hátsó kijárat felé vettem az irányt.
- Miért erre megyünk? - kérdezte.
- Mert megszökünk – válaszoltam vidáman. - Merre laksz?
Elmondta a címét, én pedig ismertem azt az utcát. Habár legnagyobb sajnálatomra "csak" fél óra a séta odáig. Én pedig még nem akartam elengedni őt.
Ahogy nekivágtunk az útnak, megkértem, hogy meséljen magáról. És be kellett látnom, hogy ő valószínűleg a legérdekesebb ember, akivel találkoztam. Leginkább amiatt, amilyen könnyen fogja fel a dolgokat. Márpedig a történetéből kiderült, hogy volt már néhány nehéz helyzet az életében.
Aztán ő kért, hogy beszéljek magamról,de ez körülbelül három perc alatt kifújt, mivel az én életem nem volt valami érdekes. Érdekelték őt a londoni barátaim, akiket megemlítettem. Elmondtam neki az összes hülye dolgot, amit régen csináltunk együtt, és közben hallgattam, ahogy a történeteken nevet. Lehetetlen, hogy valaha elfelejtsem a hangját.
- Hát... megérkeztünk – jelentette be az egyik ház előtt megállva. - Köszi, hogy hazakísértél. Élveztem a beszélgetést.
- Igen. Én is.
Észrevettem, hogy nem akaródzott bemennie, és én sem akartam. Megint belenéztem a csillogó szemeibe, és most csak egy valamire vágytam. Nyelvével megnedvesítette az ajkait, de mielőtt még elköszönhetett volna tőlem, egyik kezemet finoman a hajába túrtam, és lassan közelítettem az arca felé. Kristen elengedett egy apró sóhajt, majd az ajkaink összeértek. Őrjítően lassú csók volt, és közben éreztem, hogy a nyakam köré fonja karjait. Felbátorodva kért a nyelvem bebocsátást az ajkai közé, amit ő meg is adott, hogy aztán még kínzóbb lasússággal ízleljük egymást.
Kristen zihálva vált el tőlem.
- Hát akkor, jó éjt – mondta, majd elindult befelé, én pedig csak álltam ott döbbenten.
- Várj, Kristen! - kiáltottam utána, mire gyorsan megfordult. - Nem lenne kedved... holnap eljönni velem... esetleg... valahova?
Teljesen felkészültem a nemleges válaszra, mikor...
- De, persze – mosolyodott el.
- Érted jövök... mondjuk nyolcra?
- Remek. Akkor... holnap.
Észrevehette, hogy nincs ínyemre elengedni őt, mert felnevetett, majd átszelve a köztünk lévő távolságot kezei közé vette az arcom, és megint megcsókolt. De sajnos csak pár másodpercre érezhettem újra az ajkait.
- Nyolckor – ismételte mosolyogva, majd tényleg elindult befelé, de még hozzátette:
- Ne késs.
Késni? Valószínűleg órákkal előtte tábort verek az ablaka előtt...
- A világért sem... - suttogtam, így ő már nem hallhatta. Becsukódott az ajtó, én pedig elindultam hazafelé, miközben csak ő járt a fejemben.