3. fejezet

(Kristen)

Reggel arra ébredtem, hogy valaki rákönyökölt a csengőre. Szitkozódva vánszorogtam ajtót nyitni. Tudhattam volna...
- Minek keltettél fel hajnalok hajnalán?
- Úgy érted délben? Csak azt akartam mondani, hogy bocs, hogy tegnap nem vittelek haza, csak...
Félbeszakítottam Xavi mentegetőzését.
- Semmi gond. Hazasétáltam.
- Micsoda?? Egyedül hazasétáltál az éjszaka közepén?
- Dehogyis egyedül. Robbal.
- Mármint... Robert... Pattinsonnal? - döbbent meg.
- Miért, másik is van, baszki!??
- De ugye ő nem...
- Mit nem?
- Szóval nincs itt most, ugye? - kérdezte körbenézve.
- Jesszus, minek nézel?
- Jól van na, csakhogy ne lepődjek meg, ha egy pasi félmeztelenül kimászik a szobádból...
- Kapd be!
Összeszedtem magam, majd egy kávé után elindultunk Xavival megebédelni, neki viszont mennie kellett, én pedig elkísértem Ashley-t vásárolni. Látva, hogy ő is másnapos volt, már nem éreztem magam olyan borzasztóan.
- Amúgy ma találkoztam Robbal... - mondta, mire nagyot nyeltem és bevillantak képek a tegnapról.
- Igen? - kérdeztem vissza ártatlanul.
- Jaj, ne csináld már!! Elmondta, hogy megcsókolt – vigyorgott Ash.
- Éééés?
- Éééés ma randiztok! - lelkesedett fel újdonsült barátném.
- Gondolod, hogy... lehet valami belőle?
- Teljesen beléd zúgott, Kris – közölte, mire nekem kikerekedtek a szemeim.
- Hű.. - csak ennyit tudtam kinyögni. Azt hittem Rob tegnapi csókja és az, hogy elhívott, leginkább annak köszönhető, hogy bepiált.
- Inkább mesélj te – kértem Ash-t – úgy láttam tegnap elvoltatok Jackkel.
- Ja, az... csak jóbarátok vagyunk.
- Aha...
- Ne aházz, komolyan! Őt és Kellant ismerem a legrégebb óta a stábtagok közül. Ez olyan mintha én összeboronálnálak téged Xavierrel...
- De nem tudsz, mert nekem ma randim lesz – vágtam vissza, mire ő elfintorodott, nekem pedig nevetnem kellett. Aranyos volt dühösen.
Ekkor viszont eszembe jutott valami.
- Mi lesz, ha rosszul sül el?
- Ezt hogy érted? - értetlenkedett barátnőm.
- Ha kiderül, hogy nem vagyunk egymásnak valók... egy hónap múlva forgatnunk kell Vancouverben.
- Ne legyél már ilyen pesszimista! Minden oké lesz.
Hatra értem vissza a lakásomhoz, viszont annyira izgultam, hogy nem tudtam mivel elütni az időt. Lezuhanyoztam, majd meglepődve fedeztem fel, hogy már fél órája állok a gardróbom előtt. Egyáltalán mióta érdekel engem, hogy mi van rajtam? És azt sem tudom hová megyünk. Mi van, ha túlöltözök?
Végül aggályaimat elnyomva egy fekete minit és egy egyszerű magassarkút választottam. Csak semmi túlcicomázás... A hajamat egyszerűen kiengedve hagytam. Már fél nyolckor idegesen járkáltam fel-alá, és percenként az órámat néztem. Jézusom, mekkora idióta vagyok, csak én tudok ennyire izgulni. Ekkor viszont meghallottam a csengőt.
Ahogy megláttam az ajtóban álldogáló személyt, kiült az arcomra a meglepetés.
- Előbb jöttél – jelentettem be.
- Látni akartalak. Remélem nem zavartalak meg...
- Ja, dehogy. Épp most lettem kész – füllentettem.
- Gyönyörű vagy – mondta Rob, ahogy kiléptem az ajtón.
- Köszi... te is jól nézel ki – makogtam.
Elmosolyodott, és a kocsija felé vezetett engem.

- Na és hová viszel? - kérdeztem, mikor beültünk.
- Az meglepetés.
Az út alatt végig csendben voltunk, de néhányszor oldalra sandítottam, és láttam, hogy Rob is felém pillant. Mosolyogva fordítottam el a fejem, mikor bejelentette:
- Itt is lennénk.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy komolyan vegyem-e, vagy csak viccel. A hely ugyanis a McDonald's autós kiszolgálója volt. Elnevettem magam.
- Bűbájos étterem – mondtam, mire ő is felnevetett, majd az ablak felé fordult és rendelt.
- Most merre? - kíváncsiskodtam, mikor letette a két zacskót az ülések közé.
- Az is meglepetés – villantotta felém féloldalas mosolyát. Öt percbe sem telt bele, és leparkoltunk valahol, de a helyet nem láttam, mivel nem volt világítás. Rob a zacskókkal a kezében kiszállt a kocsiból, majd a kocsi másik oldalára sietett, és kinyitotta nekem az ajtót. Kilépve az autóból megpillantottam, hogy hol vagyunk. Egy magas domboldal tetején, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra.
Megfogta a kezemet és magával húzott egy padra. Megint nevetnem kellett.
- Mi az?
- Te tényleg tele vagy meglepetésekkel – mondtam halkan. Rob újból rám mosolygott, majd a kezembe nyomta az egyik zacskót. Megkért, hogy meséljek még magamról. Viszont nem igazán szerettem magamról beszélni, elmondtam, hogy az anyámmal nem voltunk valami jó viszonyban, nekem pedig elegem lett és jó pár éve eljöttem Los Angelesbe, hogy színésznő legyek.
Kíváncsian hallgatta nem túl érdekfeszítő előadásomat. Mikor befejeztem, komolyan a szemembe nézett.
- Szerintem bátor dolgot tettél. Hogy kockáztattál, és egyedül idejöttél. - Sok mindennek neveztek már, de még sose hallottam, hogy valaki azt mondta volna rólam, hogy bátor vagyok, csak azért mert követtem az álmaimat.

(Rob)

A lenti megvilágítások fénybe borították Kristen arcát, így láttam, hogy egy kicsit elpirult. Miután a két sajtburgeres zacskó üres lett, felálltam, hogy kidobjam őket. Viszont mikor visszafordultam, ő már nem ült a padon. Attól kicsit távolabb állt, és a kilátásban gyönyörködött. Hangtalanul mögé léptem és megérintettem a vállát.
- Tudod... tényleg gyönyörű vagy ma. - Erre megfordult, és válasz helyett ajkait az enyémre tapasztotta. Ez a csók most tele volt szenvedéllyel. A karjaim derekát ölelték körbe, míg Kristen egyik keze dübörgő szívemen, a másik pedig a tarkómon pihent. Testünk szorosan simult egymáshoz, miközben éreztem az Ő testének a melegét. Akartam őt, nagyon is. Semmi más nem volt eddig amire ennyire vágytam volna.