45. fejezet

Nagy nehezen, de összeszenvedtem az új részt :D Nem a legjobb, de a lényeg benne van :D Köszönöm, hogy a komihatár eltörlése után is ennyien írtok. És az egyik kommentíró kérdésére válaszolva: a történet 50 részes lesz. Szóval a visszaszámlálás elindult, még 5 fejezet van hátra. :D Jó olvasást!
Abellana

(Rob)

      Sokk. És még több sokk. Az agyam lefagyott, és nem tudott rögtön reagálni. De a szívem megtette helyette. Majdnem könnyek gyűltek a szemembe.
      - Babánk... lesz? - kérdeztem akadozva.
      - Igen, kisbabánk lesz – suttogta Kristen boldog mosollyal az arcán.
      Alig mertem elhinni. Hirtelen felkaptam szerelmemet és megpörgettem, miközben ő szorosan ölelt és felnevetett. Mikor letettem, két tenyerem közé fogtam az arcát, és a szemébe néztem.
      - El sem hinnéd mennyire boldoggá tettél – mondtam, mire mosolya még nagyobb lett.
      - Szóval tényleg örülsz?
      - Már hogy ne örülnék! A mi kisbabánk... - súgtam elfúlva, miközben a tekintetem – és a kezem – Kristen hasára vándorolt. Hihetetlen... odabent volt egy új teremtmény, aki a mi szerelmünkből jött létre, aki kettőnkből származik. Hát hogy is ne lehetne csodálatos egy kisbaba, aki Kristen része?
      Végigsimítottam az arcán, miközben ajkaira hajoltam, hogy egy gyengéd csókban részesítsem. Kristen boldogan viszonozta azt, és közben karjai a nyakam köré fonódtak. Nyelvünk egy ritmusra járta szenvedélyes táncát, és nem voltunk hajlandóak elengedni egymást.
      Karjaimba emeltem Kristent, hogy aztán a hálószoba felé vigyem, csókunk megszakítása nélkül. Mindennél óvatosabban az ágyra fektettem és fölé gördültem, miközben kezeim végigtapintották egész testét. Ajkaim a nyakára vándoroltak, kezeim pedig beférkőztek a ruhája alá, amit egyre feljebb tűrtem, majd végül meg is szabadítottam az anyagtól.
      Egyre lejjebb hintettem be a bőrét csókokkal, mígnem elértem a hasáig. Ott aztán alaposan beborítottam puszikkal.
      - Mennyi idős? -kérdeztem felnézve szerelmem arcára.
      - Öt hetes – felelte mosolyogva. Tehát az ő szülinapja környékén fogant...
      Ajkaim újból bejárták az előző útvonalat, majd egy csókért hajoltam Kristen arcához, amit ő készséggel meg is adott. Eddig hasát cirógató kezem lejjebb tévedt, és beférkőzött a bugyija alá. Ujjaimmal kívűlről kezdtem el kényeztetni legérzékenyebb pontját, ő pedig máris vágyakozó nyögésekkel ajándékozott meg.
      Pár pillanattal később kihúztam kezem a vékony anyagból, hogy aztán könnyedén lehúzhassam róla. Újból végigízleltem Kristen bőrét, aki már akkor kapkodta a levegőt, mikor csókjaim még csak a belső combján jártak. Kínzóan lassan haladtam vágyai központja felé, de nem tudtam sokáig várakoztatni, rögtön beléfúrtam a nyelvemet, mire Kristenből hangos sikoly tört elő.
      Nyelvem határozottan kergette őt az őrület felé, és hamarosan lecsapott rá az élvezet, én pedig örömmel figyeltem gyönyörben úszó arcát. Ezúttal Kristen követelt magának egy újabb szenvedélyes csókot, és miközben ajkaink szinkronban mozogtak, gyengéden magamévá tettem a testét.
      Egyszerre nyögtünk fel a kéjes érzéstől ami átjárt bennünket. Pár pillanatnyi mozdulatlansággal "kínoztam" szerelmemet, de végül porba hullt az ellenállásom mikor megmozdította a csípőjét.
      Szédítő tempóban űztük magunkat – és egymást - a gyönyör felé, míg az megsemmisítő erővel le nem csapott ránk. Egész éjszaka ünnepeltük az aprócska csoda létrejöttét, majd egymás karjaiban ért minket az álom.

(Kristen)

      Nem is lehettem volna boldogabb, amiért Rob ennyire lelkesen fogadta a hírt. Úgy éreztem mostmár semmi sem állhat a boldogságunk útjába.
      Dél körül ébredtünk fel – ami az éjszakát tekintve nem is csoda – és mivel Ash megígértette velem, hogy rögtön közlöm vele a híreket, fel is hívtam.
      - Jó reggelt keresztmami!
      - Csak nem...? - szinte már hallottam Ashley döbbenetét.
      - Dehogynem – mosolyodtam el. A válasz egy percnyi sikítás volt.
      - Istenkém alig hiszem el... és Rob? Mit szólt?
      - Azt hiszem most őt is elködösíti a rózsaszín szemüveg – nevettem.
      Ash szóról-szóra követelte annak a történetét, hogy én hogyan tudtam meg, és utána hogyan mondtam el Robnak, így hát el is meséltem neki. Meg is beszéltük, hogy ma este összehívunk mindenkit, hogy elmondjuk a nagy hírt.
      Mikor letettem a telefont, két kar fonódott körém. Rob kezei a még lapos pocakomat simogatták, ajkai pedig a vállamon jártak.
      - Csak nem Ash volt? - kérdezte mosolyogva.
      - Ki más...? - tettem fel a költői kérdést. - Figyelj, Rob... szerettem volna mondani valamit, mielőtt máshonnan tudod meg. Tegnap találkoztam Iannel.
      - Ugye most csak viccelsz? - komolyodott el az arca, miközben hátralépett tőlem egyet.
      - Hallgass meg kérlek! - feleltem higgadtan. - Felhívott, hogy szeretne találkozni. Bocsánatot kért minden bajért amit okozott.
      - Azt gondolta elég ha eléd lök egy sajnálomot aztán megint rád hajt?
      - Rob, nem erről van szó. Higgy nekem. Lezártunk mindent, többé nem találkozunk – nyugtattam meg, miközben közelebb léptem hozzá és átkaroltam.
      - Szóval csak ennyi? - kérdezte lehajtott fejjel.
      - Igen, csak el akartam mondani. Mert megígértük, hogy nincs több titok. Most csak ő a fontos – suttogtam, miközben kezeit visszavezettem a hasamra.
      - Igazad van. Sajnálom, hogy kiborultam.
      Nem feleltem, inkább ajkaimat az övére tapasztottam, hogy eloszlassam a kétségeit afelől, hogy bárki más is érdekelne rajta kívűl.
      - Szeretlek – suttogta édesen, miután elváltunk.
      - Én is szeretlek – feleltem mosolyogva. És tudtam, hogy ez mindig is így lesz.