46. fejezet

Ez most egy extra rövid rész, bocsánat érte. :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      - Mikor mehetünk már be? - kérdezte Rob idegesen a kezemet szorongatva.
      - Nyugiii. Csak legyél egy kicsit türelmesebb – feleltem egy elnéző mosollyal.
      - Csak izgulok... hogy minden rendben lesz-e. Biztosan olyan gyönyörű kislány lesz mint az anyukája.
      A mosolyom még nagyobb lett.
      - Szóval úgy gondolod, hogy lány lesz?
      - Hát... most majd meglátjuk.
      - Miss Stewart! Bejöhetnek... - szólított a doktornő, és hirtelen az én gyomrom is csomóba ugrott össze. Végre láthatjuk a kisbabánkat, ha még nem is "személyesen".
      - Gondolom már izgulnak – mosolygott ránk az orvos miközben bementünk.
      - Egy kicsit – válaszoltam, viszonozva a kedves mosolyt.
      - Hát... biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Feküdjön csak le, és húzza fel a blúzát!
      Azt tettem amit a doktornő mondott, majd Rob is leült mellettem.
      - Na jó, lássuk... - mondta a doktornő, miközben valami hideg zselét nyomott a pocakomra. Kitartóan néztük mind a monitort, mikor megjelent rajta a kisbabánk képe. Könnyeim akaratlanul is utat törtek, miközben éreztem ahogy Rob megfogja az egyik kezemet.
      - Istenem, annyira... - nem tudtam befejezni a mondatot, de mikor Robra néztem, láttam, hogy ugyanazt gondolja. Tökéletes? Nem, ez túlságosan köznapi szó ehhez a kis csodához... A kisbabánk még csak pár folt volt a monitoron, de én még sosem láttam egy foltot ennyire gyönyörűnek.
      - Elképesztő – suttogta szerelmem, miközben meghallottuk a gyermekünk szívhangját. A doktornő egy percre hagyta, hogy magával ragadjanak minket az érzelmeink, majd megszólalt:
      - Teljesen egészséges kisbaba. A nemét is megszeretnék tudni?
      Egy szót sem bírtam kinyögni, és látszólag Rob sem, bár neki azért sikerült egy "igen"-t kipréselnie magából.
      - Úgy látszik kislány lesz – jelentette be a doktornő, én pedig felnevettem ahogy visszagondoltam Rob szavaira. Tekintetünk összeforrt, majd végigsimított arcom egyik oldalán és egy apró csókot nyomott ajkaimra.
      - Szeretlek – suttogta a fülembe.
      - Én is téged.
      A következő napokban mindketten úsztunk a boldogságban. Még Ash is elérzékenyült mikor meglátta a jövendőbeli keresztlánya ultrahangos képét. Természetesen nem is ő lett volna ha nem kezdi el rögtön a lányunk jövőjét tervezni...
      Egy hét múlva újabb örömhírt kaptunk a barátainktól, mikor Nikki felhívott.
      - Kristen... menyasszony lettem!
      - Mi?? Mondj el mindent! - követeltem.
      - Szóval, tegnap este Kellan vacsorázni vitt. Nem sejtettem semmit, és vacsora után egy közeli parkban sétáltunk. Egyszerűen gyönyörű volt, csak mi ketten, miközben a holdfény megvilágított minket. És akkor egyszer csak... letérdelt elém. Képzelheted, teljesen leblokkoltam. De aztán... igent mondtam. Jajj, Kris, még mindig nem hiszem el!
      - Úgy örülök nektek, Nikki!
      És így is volt. Nem is lehettem volna ennél vidámabb, hiszen az összes barátom boldog volt, Rob és én újra együtt voltunk – már lassan fél éve - , és a kislányunk is útban volt. Abban megegyeztünk, hogy esküvőt csak a baba születése után tartunk. Egyrészt azért, mert nem akartam hatalmas pocakkal kimondani az igen-t. Másrészt pedig Rob sem akarta, hogy most stresszeljek egy esküvő megszervezése miatt. A legfontosabb az volt, hogy a lányunk egészségesen megérkezzen.
      Londonba is elutaztunk, hogy elmondjuk a nagy hírt Rob családjának. Lizzy és Vic Ashley-hez hasonlóan sikongatva fogadták az unokahúguk hírét, Clare és Richard pedig természetesen nem is lehettek volna boldogabbak, hogy unokájuk születik.
      Az odautazásunk első estéjén Rob máris tartogatott egy meglepetést számomra. Vagyis... számunkra.
      - Mit keresünk itt? - kérdeztem szerelmemet mikor megálltunk egy ház előtt.
      - Nos... arra gondoltam, hogy mivel elég sokat járunk Londonba, lehetne itt is egy házunk. Különösen most... - mondta, miközben hátulról átkarolva simogatta a már enyhén gömbölyödő hasamat.
      - Rob... ezt igazán nem kellett volna.
      - Nem tetszik? - ijedt meg rögtön.
      - Jaj, ne butáskodj! Ez csodálatos, csak...
      - Nincs csak! Tudom, hogy nem leszünk itt egyfolytában, de jó ha itt is van egy házunk.
      Válasz helyett egy csókkal jutalmaztam, amit odabent folytattunk...
      Hazaérve Los Angelesbe viszont még nem hittem, hogy nemsokára érdekes hívást fogok kapni.