50. fejezet

A fejezet végére írtam néhány gondolatot, kérlek olvassátok el :) És persze jó olvasást az utolsó részhez.

(Kristen)

      A telefon hangja zavarta meg a csendet éjnek évadján. Ki a fene hívhat ilyenkor...? Kómás hangon beleszóltam a kagylóba, hogy megtudjam ki szakította félbe az álmaimat.
      - Kristen!! Itt az idő! - zihálta Kellan idegesen a telefonba. Rögtön éber lettem.
      - Mi?? Most igazából?
      - Igen... annyira... hihetetlenül izgulok. Alig hiszem el.
      - Jól van, semmi gond! Rögtön ott leszünk – nyugtattam meg, majd gyorsan elköszöntünk és leraktuk a telefont. A beszélgetés hangjaira Rob is felébredt.
      - Szóval... megtörténik? - kérdezte izgatottan.
      - Igen, azt mondtam Kelnek, hogy máris megyünk.
      - És mi lesz Grace-szel?
      - Hívd fel az apámat! Még az éjszaka közepén is örülni fog az imádott unokájának...
      Na igen... amit az apám nem adott meg nekem gyerekkoromban, azt mind bepótolta Grace-nél. A kislányunk már négy éves volt, és azt kell hogy mondjam, rengeteg ember volt a környezetében aki imádta őt és elkényeztette. Ashley és Nikki sokat segítettek mikor még pici volt, Ash pedig szeret a gyönyörű keresztlányával kérkedni. És bizony még Kellannek is megjött a kedve a családalapításhoz, Nikki pedig nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet.
      Ahogy a kórházba igyekeztem, eszembe jutott, hogy számomra milyen volt életem egyik legszebb napja. Éjszaka volt, mikor elfolyt a magzatvizem, és mindkettőnkben – Robban és bennem is – ekkor tudatosult, hogy ez tényleg megtörténik, szülők leszünk. Attól a pillanattól kezdve, hogy beértünk a kórházba, Rob még a lehetetlennél is idegesebb lett, és eközben végig csak a kívánságaimat leste. Szerintem akkor lélegzett fel először, mikor meghallotta ahogy a lányunk felsír.
      Én rengeteget zokogtam utána, az örömtől is, de a doktornő szerint a szülés élménye miatt is. Hihetetlen érzés volt először a karjaimban tartani Grace-t, habár idegesített, hogy a könnyeim fátyla elhomályosítja előlem a kisbabámat. Rob szemeiben is látni véltem a könnyeket, mikor imádattal nézett először a kislányára, majd összekapcsolódott a tekintetünk.
      Egymásra mosolyogtunk, és egyértelmű volt, hogy ez életünk egyik legboldogabb pillanata. Ő volt az, aki a mi szerelmünkből született, és akiben benne volt egy rész mindkettőnkből.
      A következő emlék ami beugrott, az volt, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Aztán az, mikor elmondtam Robnak. Vajon arra is így reagál majd, amit ma tudtam meg...?
      Mikor megérkeztem a kórházba, a recepción megkérdeztem, hogy hol találom Nikkit, majd a szobája felé igyekeztem. Kellan idegesen járkált fel-alá, én pedig elmosolyodtam, annyira Robra emlékeztetett.
      - Kellan! Mit keresel idekint? - kérdeztem tőle.
      - Nikki küldött ki, hogy szóljak, ha megérkeztek. Hol van Rob?
      - Lepasszolja Grace-t a nagyapjának.
      Kellan csak bólintott, majd leült és a lábával kezdett el dobolni.
      - Héé, nyugi! Minden rendben lesz – mosolyogtam rá. - Bemenjek hozzá?
      A válasz egy újabb bólintás volt, úgyhogy bementem Nikkihez. Csak egy orvos volt ott rajta kívűl, de mikor meglátott, tapintatosan magunkra hagyott bennünket, és azt mondta pár perc múlva visszajön.
      - Kris, hát itt vagy! - sóhajtott fel. - Istenem... mondd, hogy rendben lesz.
      - Persze, hogy rendben lesz – mosolyogtam bíztatóan. - Nikki, csodálatos anya leszel. Kellan is így gondolja, már most odavan a babátokért.
      Nikki csak megkönnyebbülve bólogatott.
      - Ashley és Tom?
      - Azt hiszem már ők is úton vannak. Még a fiatok sem mer ujjat húzni Ashley-vel, ma este értek haza, ő pedig máris kibújik – nevettem fel.
      - Igen – nevetett ő is. - Ash tényleg egy csomót izgult amiatt, hogy hazaérjenek, mire megszületik a baba.
      Pár perc múlva visszajött az orvos, és vele együtt Kellan is, én pedig kimentem a folyosóra. Rob éppen ekkor érkezett meg.
      - Minden oké? - kérdeztem.
      - Igen, apád azt mondta addig vigyáz rá, ameddig csak szükséges.
      Egy bólintással vettem ezt tudomásul, majd Rob rá kérdezett, hogy mi a helyzet Nikki-vel.
      - Jól van. Eléggé izgul ő is meg Kellan is, de rendben lesznek – feleltem.
      Rob elmosolyodott.
      - Emlékszel arra, hogy mennyire idegesek voltunk mi is?
      Én is elmosolyodtam.
      - Hogy is ne emlékeznék... - válaszoltam.
      Rob a derekamra tette a kezét és közelebb húzott magához, én pedig automatikusan fontam körbe karjaimat a nyakán.
      - Jó lenne megint átélni, nem? - kérdezte a nyakamat csókolgatva.
      - Csak nem célzol valamire? - nevettem fel. Hiszen tudtam, hogy mennyire szeret apa lenni, és hogy szeretne egy másik gyereket is.
      - Tudod, hogy csak rajtad múlik – villogtatta meg féloldalas mosolyát, amitől sokadjára is elolvadtam.  Felsóhajtottam.
      - Ezt még megbeszéljük – mondtam a szemébe nézve, majd megcsókoltam. Ő viszont nem engedett, a csók pedig egyre szenvedélyesebb lett.
      - Rob! Kórházban vagyunk – szóltam rá.
      - Ami azt jelenti, hogy valahol találunk szabad ágyat is...
      Felnevettem. Nem mondanám, hogy a nyilvános szex teljesen szokatlan volt nálunk, de egy kórházban miközben Nikki arra készül, hogy gyereket szüljön? A kérdést végül Ash és Tom megérkezése döntötte el.
      - Még időben vagyunk? - zihálta Ash, miközben megölelt.
      - Persze, még nem kezdődött meg – feleltem.
      - Na és milyen volt a nászút? - érdeklődött Rob.
      - Csodás... egyszerűen gyönyörű volt – válaszolta Ashley.
      - Egyfolytában szexeltünk – vigyorgott Tom. A következő pillanatban újdonsült arája öklét érezte meg a vállában. Rob és én csak egymásra sandítva mosolyogtunk. Pontosan tudtuk, milyen érzés, hisz két éve a nászutunk nekünk is többnyire csak egy programból állt...
      Mindannyian bementünk Nikkiékhez, és velük maradtunk egészen addig, míg be nem tolták a szülőszobába. Az idő elég lassan telt és mind eléggé izgultunk. Végül – fogalmam sincs mennyi idő után – Kellan rohant ki hozzánk. Fülig érő vigyor és könnyes szem kísérte.
      - Megszületett!! - kiabálta boldogan. Mind nagyon örültünk nekik, és Kellan arról is tájékoztatott, hogy a baba teljesen egészséges, és a nevét még mindig nem döntötték el. Nemsokára be is mehettünk Nikkihez és a fiukhoz, és szerintem mind nagyon örültünk a boldogságunknak.
      Pár nappal később megint mindannyian elmentünk babanézőbe, ezúttal már Nikkiék házába. Grace is velünk jött, és érdeklődve szemlélte a csöppséget. És ekkor...
      - Anya, nektek mikor lesz egy ilyen?
      Leblokkoltam a lányom kérdésétől, és Robhoz fordultam mentőövért fohászkodva, de ő csak egy mosollyal az arcán megvonta a vállát.
      - Hát, öö... nekünk már volt egy ilyen kisbabánk. Te voltál az – mosolyogtam Grace-re, reménykedve abban, hogy megelégszik ennyivel.
      - Akkor nekem nem lesz kistestvérem?
      Óh, basszus.
      - Szívem, ezt majd megbeszéljük – mentett meg Rob. A barátaink csak egy mindentudó mosollyal reagáltak, pedig egyáltalán semmit nem tudtak... sőt, még Rob sem.
      Hazafelé nem igazán beszélgettünk, és ekkor jöttem rá, hogy ma itt az idő. El kell mondanom...
      Míg én este lezuhanyoztam, Rob mesét olvasott Grace-nek. Szerettem ilyenkor az ajtóból őket figyelni, mindig meghatott a látvány. Ennyi idő távlatából írtó nagy baromságnak tűnt az, hogy annak idején féltem attól, hogy mit fog szólni Rob a terhességemhez. Mindennél jobban imádta a kislányát.
      Mikor kijöttem a fürdőszobából, még tartott a mese, habár Grace már édesen szuszogott. Rob becsukta a könyvet, majd észrevette, hogy az ajtóban állok, és elmosolyodott.
      - Hihetetlen, hogy sosem veszem észre ahogy idelopakodsz – suttogta, nehogy a lányunk felébredjen. Halkan felnevettem. Rob lekapcsolta a lámpát, majd kijött a szobából és óvatosan becsukta az ajtót. Ezután felém fordította a figyelmét, mikor átölelt és egy csókot nyomott az ajkaimra.
      - Valami baj van? - kérdezte az arckifejezésemet látva, amit akkor öltöttem fel, mikor eszembe jutott, hogy ma még tartozom egy vallomással.
      - Semmi, csak... fáradt vagyok – hoztam fel egy béna kifogást.
      - Oh, hát akkor hagylak is pihenni – mondta Rob, majd a hálószoba felé indult, de én visszarántottam a karjánál fogva.
      - Na azért annyira nem vagyok fáradt – mondtam, majd mindketten felnevettünk, a következő pillanatban pedig Rob a háló felé húzott...

(Rob)

      Még alig értünk be az ajtón, mikor elkezdtem lebontani a feleségemről a köntösét. Közben végigpuszilgattam a nyakát és a vállát, de ő elég türelmetlen volt. Kezeivel villámsebesen kezdte el kigombolni az ingemet, szinte már tépte, de az sem érdekelt volna, ha szétszakad. Mikor lekerült rólam a ruhadarab, a karjaimba vettem Kristent, hogy aztán az ágyra fektethessem.
      Szenvedélyes csókcsatánk közben a nadrágomtól is megszabadított, majd rögtön a hátamra döntött, és a nyakamat borította be csókokkal, amivel megőrjített. Ajkai lefelé haladtak a mellkasomon, keze pedig elérte feszülő vágyamat. Lassú mozdulatokkal kezdett el kínozni, én pedig a nevét nyögve áhítoztam kegyelemért.
Kristen ajkaival és nyelvével újra bejárta az előző útvonalat, majd egy vad csókban forrtunk össze.  Gyengéden magam alá fordítottam, hogy mindenhol megízleljem a testét. Kris nyöszörögve fogadta a nyelvem kényeztetését, majd ujjaimmal is a vágyai központját ostromoltam. Miután szerelmem elérte a gyönyör tetőfokát, mégegyszer végigcsókolgattam a testét, majd végül egy csókért hajoltam felé, amit ő örömmel adott meg.
      A következő pillanatban testünk egymásért áhítozva kapcsolódott össze, a csendbe pedig belehasított az apró nyögések és zihálások zaja. Nem siettünk el semmit, órákig szerettük egymást, a lehetetlennél is jobban összesimulva.
      Ki tudja mennyi idő után kielégülve simogattuk egymás szenvedélytől verejtékes testét, hogy egy kicsit lenyugodjunk. Mikor ez sikerült, Kris felemelte fejét a mellkasomról, majd a szemembe nézett.
      - Rob... van valami, amit tudnod kell.
      Kristen ijesztő hangszíne megrémített, de bíztam benne, hogy ennyi év együttlét után már nem tud semmi túlságosan borzasztót mondani.
      - Mi az, Kris?
      Elmosolyodott, majd egy puszit nyomott az ajkaimra, hogy aztán újból a szemembe nézzen.
      - Kisbabánk lesz – suttogta.
      Egy. Kettő. Három. A pillanatok teltek... de fogalmam sincs, hogy mennyi idő múlva fogtam fel a szavai értelmét.
      - Terhes vagy? - habogtam. Nem akartam elhinni... Kristen is tudta, hogy én mennyire örülnék egy másik gyereknek, de ő sosem fejtette ki a véleményét erről.
      - Igen, terhes vagyok.
      Felnevettem a boldogságtól, majd hosszú, gyengéd csókot váltottunk. Kristen eltávolodott tőlem, majd újra összefonódott a tekintetünk.
      - Szeretlek – mondta halkan.
      - Én is szeretlek Kristen, te vagy az egész életem – vallottam be neki, és ez így is volt. Eszembe jutott, mikor először láttam meg, évekkel ezelőtt azon a bulin. Eszembe jutott az első szeretkezésünk. A boldog mosoly, amivel bejelenti, hogy Grace-szel várandós. A pillanat, mikor szerelmünk záloga – a pici lányunk – először sír fel. Ahogy kimondja az oltár előtt az igent...
      Nem hiszem, hogy létezett valaha olyan szerelem, mint a miénk. Sors, végzet, vagy csak a véletlen? Nem számít... egymás nélkül nem létezhettünk. És nem is akartunk.

-----------------

Na igen, ez volt a történet utolsó fejezete, Rob és Kris megkapták a hepiendjüket :D Köszönöm szépen mindenkinek aki valaha is véleményt nyilvánított a fejezetekről ezalatt a majdnem nyolc hónap alatt, amíg a sztori íródott. Szeretnélek megkérni titeket, mivel ez az utolsó rész, hogy írjatok kommentet, mert szeretném tudni, hogy milyen volt utoljára olvasni a történetet.
Engem a High School Love-on megtaláltok, akinek hiánya lesz esetleg, olvasgassa azt :D Mégegyszer köszönök minden bíztatást és dicséretet :)
Abellana