47. fejezet

Megint egy újabb rövidke és "végszagú" fejezet :D Jó olvasást!
Abellana

(Kristen)

      A hazautazásunk másnapján Mark hívott fel, az Iannel közös filmünk rendezője. Csak annyit mondott, hogy szeretne velem találkozni és személyesen beszélni valamiről. Ötletem se volt, hogy miért akar látni engem, de egy kis rossz előérzet volt bennem.
      A következő napra beszéltük meg a találkát, és mikor odaértem, a sejtéseim semmivel sem lettek jobbak: Ian is Markkal volt. Először döbbent arccal bámulta a pocakomat, majd szomorúan a szemembe nézett, de kierőltetett egy mosolyt magából.
      - Jó újra látni, Kristen – üdvözölt az egykori rendezőnk.
      - Téged is, Mark – feleltem egy barátságos mosollyal.
      Ian csak biccentett egyet, majd egy puszit adott az arcomra... vészesen közel a szám sarkához. Viszont egyelőre nem szóltam érte, és ő is egy bocsánatkérő pillantást küldött felém.
      - Gondolom kíváncsi vagy, hogy miért hívtalak ide – kezdte Mark.
      Egy bólintással feleltem, mire folytatta a mondanivalóját.
      - Mivel a filmünk nagy siker lett, a stúdió folytatást szeretne. Szóval... szeretnénk ha újra sikerülne titeket leszerződtetni a szerepekre. Hallottam róla, hogy gyereket vársz, és még ez sem akadály. A forgatás kicsivel több mint fél év múlva kezdődne. Mit gondolsz, lehetne róla szó, hogy esetleg...?
      - Nem – jelentettem ki határozottan, félbeszakítva őt. - A gyerekem születése után szeretném a lehető legtöbb időt vele tölteni, nem pedig munkával.
      - Ezt megértem, Kristen, de gondold át mégegyszer. Például a fizetés...
      - A lányom sokkal fontosabb annál, hogy mennyit keresek, Mark. Bocsáss meg, de nem vállalom.
      Mark gondterhelten felsóhajtott, de végül rám mosolygott.
      - Sajnálom, hogy nem fogadod el az ajánlatot. Viszont nekem most mennem kell, de az egyetlen reményem, hogy Iannek sikerül még meggyőznie – kacsintott.
      Miután elköszönt tőlünk, csend telepedett közénk, amit végül Ian tört meg.
      - Hűű... hát tudod, hallottam, hogy gyereketek lesz meg minden, de... egészen más látni is.
      Félszegen elmosolyodtam, fogalmam se volt, hogy mit feleljek Iannek. Hiszen milyen érzés lehet, hogy a nő akit szeretsz, más gyerekét várja?
      - Tényleg csak a lányod az oka? - kérdezte.
      - Tudod, hogy nem csak az – mosolyodtam el. - Tudom, hogy nem tehetsz az érzéseidről, de nekem akkor is túl sokat ártott már ez az egész. Nem megyek ezen keresztül újra.
      - Félsz, hogy féltékeny lenne? - incselkedett.
      - Egyáltalán nem félek. Még soha nem volt ilyen szilárd a kapcsolatunk. De tudom, hogy rosszul esne neki, és nem teszem ki őt ennek.
      Ian felsóhajtott.
      - Van róla bármi fogalma a vőlegényednek, hogy mennyire szerencsés?
      Erre nem feleltem. Inkább megpróbáltam Ian-t vigasztalni.
      - Ian... egyszer találni fogsz egy nőt, aki ugyanúgy viszont szeret majd téged, mint te őt. Én még mindig hiszek benne, hogy amit irántam érzel, az el fog múlni.
      Ian elmosolyodva lehajtotta a fejét, majd felállt, és újból egy puszit nyomott az arcomra. Majd a fülembe súgott valamit:
      - Piszok szerencsés...
      A szemembe nézett, majd egy csókot nyomott az államra, felső ajka alig érezhetően hozzáért az én alsó ajkamhoz.
      Pár pillanattal később egykori barátom és kollégám elment. Ian-t soha többet nem láttam, de rengeteg évvel később tudomást szereztem róla, hogy boldog házasságban él, és van két kislánya. Örültem neki, hogy a szavaim, amiket azon a délutánon mondtam neki utoljára, beigazolódtak.

(Rob)

      Csodálkoztam, hogy nem kezdtem el őrjöngeni, mikor szerelmem bejelentette, hogy ma találkozott Iannel, és felajánlották nekik, hogy folytassák a filmjüket. Talán ennyi boldogság után már természetes volt, hogy ború jön.
      - Szóval... nemet mondtam – fejezte be Kristen a történetet. Az én szemeim pedig elkerekedtek.
      - Ez azt jelenti, hogy... nem fogsz újra vele dolgozni?
      - Igen, azt jelenti – mosolyodott el Kris. Felkaptam őt, hogy megpörgessem a levegőben, Kristen pedig nevetve kérlelte, hogy tegyem le.
      - Szeretlek, Rob – nézett a szemembe, a szívem pedig – mint minden egyes alkalommal – szárnyakra kelt a boldogságtól.
      - Szeretlek, Kristen – viszonoztam a vallomást, majd tettekkel is bizonyítottuk egymásnak a szerelmünket.