36. fejezet

Köszönöm a véleményeket az előző részhez :) Akinek pedig nem tetszik, ne olvassa :D
Abellana

(Kristen)

      A kísérletem, hogy megpróbáljak elaludni kudarcba fulladt. Pedig szívesen megfeledkeztem volna az életemről csak pár órára...
      A reggel első fényeivel felöltöztem, de nemsokára valaki a mi ajtónkon kopogott. Csak remélhettem, hogy nem a szomszédos szoba egyik lakója lesz az... De az ajtóban álló személye csak egy fokkal volt jobb.
      - Szeretnék veled beszélni – mondta Ashley halkan.
      Óvatosan, hogy fel ne ébresszem Lizzy-t, becsuktam magam mögött az ajtót, és karjaimat összekulcsolva a mellkasomon vártam Ash mondanivalóját.
      - Oké, beismerem, hogy rázós ötlet volt. Sajnálom. Csak elképzelni tudom, hogy milyen nehéz lehet most neked... és ezzel nem számoltam. Olyan hülye ez az egész helyzet, nem akarok veled pont karácsony előtt haragban lenni.
      Mély levegőt vettem, aztán halványan elmosolyodtam, hogy megnyugtassam barátnőmet.
      - Én pedig sajnálom, amit tegnap mondtam... tudom, hogy csak segíteni akartál. Hogy mind segíteni akartok... és nélkületek nem éltem volna túl ezt a pár hetet.
      Ash nagyon megkönnyebbült, békülésünk után pedig elmeséltem neki ami tegnap éjszaka történt.
      - Tudom, hogy most sok benned a fájdalom amiatt amit tett, de...
      - Ne is kezdd ezt, Ash.
      - De talán adhatnál neki még egy esélyt – folytatta figyelembe sem véve az előbbi mondatomat.
      - Muszáj egyfolytában érte kampányolnotok? Képzeld csak magad bele a helyzetembe. Azt hiszem ennek így kellett lennie... nem kell erőltetni ami nem működik.
      - Hogy érted hogy nem működik? Mindenki tudja, hogy mennyire szeretitek egymást... még most is.
      - Ez nem valami tündérmese, Ash. A szerelem nem elég.
      Ashley rögtön tiltakozni kezdett volna, de végül nem tette. Én pedig inkább témát váltottam.
      - Elég hülyén érzem magam... a te szerelmi életed sosincs terítéken.
      - Hidd el, jobb is így – felelte egy fintor kíséretében.
      - Ó, istenem, borzasztó barátnő vagyok! Mesélj csak...
      - Semmi különös, igazából...
      Most láttam először a mindig csacsogó Ashley-t szófukarkodni. És ettől kíváncsi lettem.
      - Na jó, ismerem? - kezdtem el a találgatást. De feleletként csak egy pirulást kaptam.
      - Azta, Ash... mi van veled? - vigyorogtam.
      - Hagyjuk a témát, most a te problémád a soros.
      Felsóhajtottam. Az én problémám egyelőre megoldhatatlannak bizonyult... A beszélgetésünket az ajtó nyílása zavarta meg. De nem a mi szobánk ajtaja tárult ki.
      Rob a szomszéd szobából lépett ki, mire a légkör rögtön fagyos lett. Pillantását az enyémbe fúrta, de Ashley – észre sem véve apró közjátékunkat – ekkor megszólalt.
      - Jó reggelt, Rob! - csicseregte vidáman, mintha minden rendben lenne. Csodálkoztam, hogy egyáltalán hogy képes nem érzékelni a Rob és köztem lévő feszültséget.
      - Jó reggelt, Ash... - felelte, de közben dacos pillantásával engem célzott meg.
      Dühösen elkaptam a tekintetem, de a látóköröm még érzékelte ahogy lemegy a lépcsőn, itt hagyva minket.
      - Nyugiiii... - nézett rám Ash bátorítóan. - Szilveszterig kibírjátok.
      Ebben én nem voltam ilyen biztos...

(Rob)

      Amikor reggel megint találkoztam vele, látszott rajta, hogy ugyanolyan ellenszenvet táplál irántam mint eddig. Habár tegnap – mindössze pár másodpercig – bebizonyította, hogy mindennek ellenére neki is hiányzik amink volt. És annyi idő után megint érezni az ajkait, ahogy együtt mozognak az enyémekkel... csodálatos volt.
      Lent egy cigi és kávé kíséretében a kanapéra telepedtem. Egyre biztosabb voltam benne, hogy Ashley terve nem fog működni, ugyanis Kristen nem lesz hajlandó megbocsátani.
      Hirtelen megéreztem, ahogy valaki helyet foglal mellettem, és mikor felnéztem, Ash mosolygott rám.
      - Hát... beismerem, a helyzet nem a legjobb – sóhajtotta.
      - Nem fog működni. Bármit is tervezel, biztos, hogy nem fog működni.
      - Ahjj, ne legyél már ennyire pesszimista, Rob! Nem mondtam, hogy könnyű lesz. De még van remény.
      - Akkor beavatnál végre? Hogy mégis hogyan tervezed ezt az egészet?
      - Mindent a maga idejében – mosolygott titokzatosan.
      Egy lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy ezt nem fogom belőle kihúzni. Ashley még közölte, hogy ma este mindannyian bulizni megyünk, de ellenkezni sem volt esélyem. Remek... ha szerencsém van még azt is végignézhetem, ahogy valami pasi megfűzi Kristent.

(Kristen)

      Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy szórakozzak az Ő társaságában, sőt, eleve a szórakozáshoz sem volt kedvem. Ashből persze megint kitört a főnök, és rögtön parancsba adta, hogy mit kell felvennem.
      - Ashley, ahhoz, hogy a barátaimmal szórakozzak nem hiszem hogy feltétlenül szükséges egy ennyire rövid ruha – néztem bosszúsan a minire amibe bele akart rángatni.
      - Jajj Kristen, nyugi! Különben is... Robot biztos megeszi majd a fene ha meglát téged így. És akkor majd duplán sajnálhatja, hogy mekkora barom.
      - Khm... mióta is érdekel engem éppen az ő véleménye?
      Ash mintha meg sem hallotta volna a bosszankodásomat... Remek, ha ő egyszer ragaszkodik valamihez, nem lehet vele szembeszállni.
      Lementünk, hogy csatlakozzunk a többiekhez. Észrevettem Rob reakcióját mikor meglátott, és hiába mondtam Ashnek az ellenkezőjét, elégedettséggel nyugtáztam, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá. Mikor pedig elindultunk, még fogalmam sem volt róla, hogy miket tartogat számomra a mai este...