39. fejezet

Sikerült végül mára megírnom a következő részt. Hááát... húzom még az agyatokat, de már nem sokáig, megígérem. Köszönöm a véleményeket az előző fejezethez és... olvassatok :D
Abellana

(Rob)

      - Ezt nem... teljesen értem. - Kételkedtem benne, hogy Kristen hajlandó lesz a párméteres körzetemben maradni.
      - Jajj, Rob... Kris mostanában kerül téged ezért nem is láthattad, hogy nagyon ki van borulva. Szilveszterre viszont bulit terveztünk, amihez neki most semmi hangulata, és pár napja azt mondta nekem, hogy itt marad egyedül. Persze felajánlottam, hogy maradok, de csak elkezdett nyugtatgatni, hogy ő jól lesz és szeretné ha én szórakoznék. Itt jössz te a képbe. Kris nem fogja megtudni, de te is maradsz.
      - Remek terv... kivéve, hogy Kristen nem hajlandó hozzám szólni – feleltem gúnyosan.
      - Oké, figyelj. Tényleg nagyon ki van borulva, és habár nem mondta ki, szerintem karácsonykor elgondolkodott azon, hogy megbocsásson-e neked. Sőt, talán tudat alatt már meg is tette, csak egyszerűen túl sok benne a fájdalom. Itt az idő, hogy meggyőzd. Ki kell használnod, hogy ennyire szeret.
      - Úgyis tud mindent, amit mondanék neki. Tudja, hogy sajnálom és megbántam. Tudja, hogy szeretem és hogy bármit megtennék érte.
      - Rob! Ha tényleg vissza akarod szerezni, most itt az idő!
      Ashley-nek igaza volt. Meg kell tennem a következő lépést.

(Kristen)

      Egyre biztosabbá vált, hogy nem tudok nélküle élni. Karácsonykor meghoztam életem legnehezebb döntését: megpróbáljak neki megbocsátani vagy inkább lépjek túl rajta? De nem voltam képes elfelejteni mennyire megbántott...
      A következő napokban inkább elkerültem, de Ash minden percben azzal bombázott, hogy térjek már észhez, így csak szenvedünk. Aztán már ezen is összevesztünk, mert idegesített, hogy ennyire védi Robot, miközben ő kezdte az egészet.
      Néhány nappal szilveszter előtt megmondtam Ashnek, hogy én inkább itt maradok. Semmi kedvem nem volt megjátszani, hogy jól érzem magam. Ashley persze rögtön rávágta, hogy velem marad, de nem akartam elrontani az ő kedvét is. De mikor az év utolsó napján felébredtem, még nem is sejtettem, hogy számomra nem csak egy új év, de egy teljesen új élet is kezdődik majd.

      - Biztos, hogy megleszel? - kérdezte Nikki este, miközben ők mind készülődtek.
      - Hát persze – erőltettem magam egy gyenge mosolyt, mire ő elfintorodott és leült mellém.
      - Jobban örülnék, ha nem azzal töltenéd az estét, hogy a szobádba zárkózva szomorkodsz.
      - Jól van – feleltem. - Majd a kedvedért csúnyán leiszom magam.
      - Ez a beszéd – vigyorodott el Nikki.
      Az ajtóig még kikísértem őket, ahol Ash újból sopánkodott amiért nem tartok velük. Én kételkedtem benne, hogy bármivel is jobb lenne ha ott szenvednék és nem itt. Az üres szobánk felé vettem az irányt, de mielőtt beléphettem volna az ajtaján, éreztem ahogy valaki hirtelen a nyakamba csókol.
      Ijedten pördültem meg, és Robbal találtam szemben magam.
      - Mi a ...? Azt hittem te is elmentél! - mondtam a meglepetéstől pár oktávval magasabb hangon.
      - Úgy gondoltam mindegy, hogy hol szenvedek. - Pff, remek... már a gondolataimba is belelát? Igazán beleélhette magát a szerepébe...
      - Mondtam, hogy hagyj békén.
      - Szeretnék veled beszélni.
      - Rob, ez... felesleges. Köztünk vége, csak fogadd el és kész.
      - Kérlek, csak hallgass meg! Egyetlen perc az egész...
      Felsóhajtottam. Gondolom ezt nem úszhatom meg... úgyis megtalálja az útját, hogy előbb-utóbb beszéljen velem.
      - Tényleg csak egy perc legyen! - figyelmeztettem, majd megfogta a kezemet és a szomszéd szoba felé húzott.
      - Héé! - ellenkeztem. - Beszélgetéshez remekül megfelel itt is.
      - Ígérem, hogy semmi rosszat nem csinálok – mondta, majd kinyitotta az ajtót és előre engedett. Egy pillanatnyi habozás után beléptem, majd ő is utánam jött.
      És akkor meghallottam... a zár kattant egyet.
      - Mit művelsz? - kérdeztem idegesen.
      - Oké, tudom, hogy megígértem, hogy nem teszek semmi rosszat, de... csak így ébreszthetlek rá, hogy egymás nélkül nem megy nekünk, Kristen. 
      - És mégis mit csinálsz? Itt tartasz bezárva reggelig?
      - Hát ha ez kell hozzá...
      Dühösen rámeredtem, majd tüntetőleg összekulcsoltam a karjaimat magam előtt és leültem az egyik ágyra. De persze ő nem hagyta ennyiben, elém térdelt és végigsimított a karjaimon.
      - Szeretlek, Kristen. És tudod, hogy mennyire megbántam amit tettem.
      Továbbra sem szóltam hozzá vagy néztem rá, de úgy látszik őt ez nem érdekelte. Karjaimról a lábamra csusztatta kezeit, fejét pedig az ölembe hajtotta.
      - Ne csináld ezt – suttogtam.
      - Kristen... kérlek – felemelte arcát az enyémhez és a szemembe nézett.
      - Képtelen vagyok rá. – A szememet mardosó könnyektől elcsuklott a hangom.
      Rob láthatóan nem fogadta el a válaszom. Arcával lassan az enyém felé közeledett, és megint abba a csapdába estem, hogy túl gyenge voltam ellenkezni. Már csak pár milliméter volt köztünk, mikor vágyakozva kaptunk egymás ajka után.
      Megint jelentéktelenné vált a múlt és a jövő, csak mi léteztünk, itt a jelenben. Percekig csókoltuk egymást, amikor egyszer csak Rob felemelt ülő helyzetemből, és az ágyra fektetett, majd fölém gördült. Tudtam, hogy tiltakozhatnék. De a szívem csak egy dolgot skandált: csak még egyszer utoljára...
      Átkaroltam Rob nyakát, hogy ezzel vonjam közelebb magamhoz. Kezei lassan végigsimítottak két oldalamon, és még hevesebben csókolt tovább. Viszont egy pillanatra muszáj volt elválnunk, és a tekintetünk találkozott. Mindketten tudtuk, hogy mi fog történni. Ő is érezte, hogy most nem fogom leállítani. Szükségem volt rá, csak még egyszer.
      Rob csókjai áttértek a nyakamra, míg a keze becsúszott a felsőm alá. Felsóhajtottam, annyira hiányzott már az érintése... Visszahúztam magamhoz egy csókra, miközben kigombolta a blúzomat. Kicsit felemelkedtem és én magam bújtam ki belőle. Viszont melltartót nem viseltem, ezért Rob megbabonázva nézett végig rajtam.
      Megint beborított apró csókokkal a számtól egészen a hasam aljáig, ahol megszabadított a nadrágomtól is. Újból egy édes csókért kúszott fel az arcomhoz, én pedig igyekeztem megszabadítani őt is a ruháitól. Éreztem, hogy mekkora őrültség amit tenni készülök, és az eszem tiltakozott is ellene, de a szívem erősebb volt.

      Felnyögtem, ahogy keze utat talált a bugyimba, majd megéreztem az ujjait magamban. Rob szinte áhítattal figyelte az arcomat, de nem bírta ki, hogy ne ajándékozzon meg újabb csókkal. Az én kezeim is bejárták az ő testét, miközben egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt. Pár pillanat múlva hangos sikolyként robbant ki belőlem az élvezet, de Robnak nem telt sok idejébe, hogy újból teljesen felizgasson.
      Ajkait mindenhol magamon éreztem miközben ő lehúzta rólam a már átnedvesedett alsóneműt. A szánk megint egy vonalba került, de ezúttal a lehető leglassabban hajolt felém. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg újra csókban forrtunk össze. Gyengéden simogatta ajkaival az enyémeket, és közben lassan – annyi idő után újra – összekapcsolódott a testünk.
      Mindkettőnkből felszakadt egy éles nyögés, de az elemésztő vágy ellenére még egyikünk sem mozdult meg. Megfeledkezve minden másról, egymásban elmerülve vívtuk a csókcsatánkat percekig, mígnem Rob elkezdett mozogni.
      A lehetetlennél is közelebb voltunk egymáshoz, és minél tovább ki akartam ezt élvezni. Mindketten sokáig nyújtottuk a végső gyönyört, de végül megsemmisíthetetlenül lecsapott ránk.
      Sok ideig így maradtunk még, összeölelkezve csókoltuk egymást. Azonban lehetetlennek tűnt, hogy most engedjem el, és ezzel valószínűleg ő is így volt. A szavakra továbbra sem pocsékoltunk több időt, inkább tettekkel szerettük egymást az éjszaka hátralévő részében.

(Rob)

      Nem mertem elaludni, mert attól féltem, hogy Kristen kiszökne mellőlem. Alig mertem elhinni, hogy nem tolt el mikor közeledni kezdtem felé. Aztán pedig egy hihetetlen éjszakát ajándékozott nekem.
      Nem csak testileg volt erre szükségünk, hanem lelkileg is. Ami viszont megijesztett, hogy a szemében észrevettem a búcsút. De nem akartam arra gondolni, hogy így lesz. Elhatároztam, hogy meg fogom győzni, hogy maradjon velem, és újra visszanyerem a bizalmát. Ezekkel a derűs gondolatokkal próbáltam elaludni, de akkor is bennem volt valami rossz előérzet.
      És reggel ért az első sokk. Egyedül ébredtem.